1. Bevezetés

„A jelenlegi, társadalmi felhatalmazás nélkül létrehozott választási rendszerben a választópolgároknak a ’tömbszavazási’ kényszer miatt olyan pártokat és politikusokat is támogatniuk kellene a szavazatukkal egy esetleges hatalomváltáshoz, amelyeknek, illetve akiknek a támogatására nem hajlandók. Ezért az aktuális szabályok alapján a mostani kormányzat belátható időn belül nem is lenne leváltható. Minden bizonnyal éppen e helyzet előállításának a szándéka vezette a kormányzatot a mostani választási rendszer kialakításakor.[1]

Emiatt stratégiailag egy kettős választás koncepcióját kell követnünk. A kettős választásnak az a lényege, hogy valójában két, egymást viszonylag gyorsan követő választáson keresztül történik meg a jelenlegi, antidemokratikus választási rendszer megváltoztatása és a választók akarata szerinti hatalomváltás.

Az első választás győzteseinek az a feladata, hogy az országgyűlésben jogszabályokba foglalják az új, demokratikus választás törvényi feltételeit.”[2]

A fentiekből kiindulva mi, a társadalmi változásokért aktívan tenni kész civilek kezdeményezzük egy új, a sokszínű választói akarat érvényesítését lehetővé tévő, arányos választási rendszer kidolgozását. A cél érdekében felkérjük az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetbe, valamint a Szalay Körbe tömörült független alkotmányjogászokat, hogy dolgozzanak ki e célra egy társadalmi vitára bocsátható választási törvénytervezetet!

Tudjuk azonban, hogy a választási törvény elválaszthatatlan a választásra készülő politikai erők – a pártok – finanszírozási rendjét egyértelműen a törvényesség keretei közé szorító szabályok megalkotása nélkül. Ilyen szabályok hiányában ugyanis továbbra is igen nagy marad a valószínűsége annak, hogy az ország kormányzása újra és újra a törvénytelenül, illegális forrásokból, titkos háttérfinanszírozással működő, azaz e tekintetben valódi „maffiaszervezetként” funkcionáló pártok által delegált személyek kezébe kerül, akikről csak hatalomra jutásuk után derül ki, hogy maguk is közönséges bűnözők, akiknek az értékrendjében csak a sokadik helyen szerepel a választói akaratnak megfelelő kormányzás. Ahhoz tehát, hogy a választási rendszer valóban demokratikussá váljon, elengedhetetlen egy olyan párt- és kampányfinanszírozási törvény megalkotása, amelyben egy fillér támogatás sem nyújtható úgy, hogy ne tudnánk, az honnan való.[3] Ennek érdekében a fenti két intézmény szakemberei mellett a Transparency International és a Human Rights Wach szervezetek szakembereit is szükségesnek tartjuk bevonni egy párt- és kampányfinanszírozási törvény kidolgozásába.

Mi, az alkotmányos rend modern, demokratikus átalakítását fontosnak tartó civilek e két törvénytervezetnek a soron következő választások utáni parlamenti elfogadását tartjuk minimálisan megvalósítandónak egy újabb, immár valóban a választók demokratikus akaratának kifejezésére alkalmas választás megtartásához. E törvénytervezetek elfogadásával, majd egy új választás kiírásával érhető el, hogy végre ne csak egy olyan kényszerválasztásra legyen lehetősége a választóknak, amelynek során csak úgy lehet az éppen hatalmon lévőket megbuktatni, hogy helyettük egy másik, a szervezett maffiával összefonódó, a népakaratot pedig semmibe vevő, tönkrezüllött politikai erő kerüljön hatalomra.[4]

A célunk tehát az, hogy egy olyan, minél szélesebb körű technikai választási koalíció létrejötte érdekében cselekedjünk, amely a fenti feltételek elfogadásával kész közös képviselőjelölteket indítani egy néhány hónapos, a fenti feltételek törvénybeiktatása után önmagát feloszlató parlament megválasztása érdekében.

Fontos, hogy a technikai koalíció jelöltjei ne legyenek a társadalom jelentős része előtt vállalhatatlan, kompromittálódott személyek. Ne legyenek olyanok, akik bármiféle korábbi hatalmi visszaéléshez, maffiakormányzáshoz, korrupcióhoz, rasszista, vagy bármiféle totalitariánus eszméhez köthetők. Ez a követelmény nem valamiféle politikai cenzúrát jelent, mindössze annyit, hogy a jelenlegi, antidemokratikus, a választókat „tömbszavazásra” kényszerítő rendszerben csak olyan jelöltek induljanak, akik nem osztják meg a választókat. Lényeges hangsúlyozni, hogy e képviselőjelöltek megbízása tartalmát tekintve és időben is korlátozott. Az mindössze a választópolgárok árnyalt és sokszínű akaratának kifejezését lehetővé tévő, ugyanakkor a politika-finanszírozás jelenlegi, a szervezett bűnözéssel való összefonódás kényszerének semmiféle gátat nem szabó szabályozással szakító választási rendszer parlamenti elfogadásának idejére szól.

* * *

Az ilyen típusú „technikai koalíció” gondolata már négy és fél éve felvetődött a magyar közéletben. Kiderült azonban, hogy a jelenlegi rendszer tehetetlensége, és számos politikai erő ellenérdekeltsége miatt pusztán a racionális belátás alapján egy ilyen koalíció nem képes létrejönni. Világossá vált, hogy egy ilyen típusú technikai összefogás a hazai politikai erők között csak akkor jöhet létre, ha ebben a demokratikus társadalom eszméje iránt mélyen elkötelezett polgárok, és az általuk az utóbbi fél évtizedben létrehozott különféle, a korábbi maffiafinaszírozású szisztémával és a maffiarendszert betetőző 2010 utáni „Nemzeti Együttműködési Rendszerével” egyaránt szemben álló mozgalmak és civil szerveződések jelentős szerepet vállalnak.

 2. A Társadalmi szerződés

Mi, alulírott polgárok a fenti Bevezetőben leírtak figyelembe vételével az alábbi

t á r s a d a l m i   s z e r z ő d é s t

kötjük:

• Felelősséget vállalunk az új választási rendszer és e rendszer elválaszthatatlan részét képező, teljes átláthatóságot biztosító párt- és kampányfinanszírozási rendszer pontos, törvényszöveg-szintű kidolgozásáért és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a kettős választás koncepciója alapján „az első választásnak” tekintendő 2018-as parlamenti választáson egy, az e törvénytervezeteket választási programként felvállaló technikai választási koalíció jöjjön létre a hazai politikai erők széleskörű részvételével. E cél érdekében készek vagyunk tárgyalásokon, továbbá a szükséges mértékben politikai akciókkal, médiakampányal és a demokratikus politizálás minden rendelkezésre álló eszközével is rábírni a demokratikus kormányellenes pártokat arra, hogy ebben a technikai koalícióban részt vegyenek.
• Vállaljuk egy, a technikai koalíció katalizátoraként fellépő, kizárólag a kettős választás első fordulójára szerveződő, és kezdettől következetesen a Demosz-féle demokratikus alapelvek alapján működő választási párt megszervezését. E párt célja azonban nem az, hogy a következő választásokon (azaz a reménybeli kettős választás első fordulóján) politikusokat juttasson a parlamentbe. A feladata az, hogy a technikai koalícióban részvevő politikai erőkkel egyezségre jutva, velük együtt, a közös programot jelentő törvénycsomag parlamenti elfogadása érdekében politikailag mindenki számára elfogadható – nem feltétlenül politikus – jelölteket állítson. A létrehozandó „katalizátor párt” feladata még, hogy a „Társadalmi szerződés” tartalmát működése során népszerűsítse, továbbá, hogy a szerződésben foglaltak szellemében folyamatosan civil akciók katalizátora legyen. Minderre részben a jelenlegi kormányzat szabadság- és társadalmi szolidaritás-ellenes intézkedései elleni folyamatos küzdelem, részben a technikai koalíció megkötésének kikényszerítése érdekében van szükség.
• A magunk részéről már most kötelezőnek elfogadjuk a civil demokratikus mozgalmak és szervezetek (Demosz) első vándorgyűlésen elfogadott alapelvek[5] betartását napi közéleti munkánk során.
• A technikai koalíció számára közös platformként megfogalmazott fenti „minimumkövetelményeken” túl célul tűzzük ki azt is, hogy egy alkotmányos reform koncepcióját[6] is kidolgozzuk neves alkotmányjogászok szakmai segítségével, a lehető legszélesebb társadalmi nyilvánosság mellett, az állampolgárok széleskörű partneri bevonásával. Törekszünk arra, hogy az alkotmányreform koncepcióját (vagy akár annak konkrét törvényszöveg-szintű megfogalmazását) minél szélesebb körben elfogadtassuk. Az alkotmányreform koncepciója az eddig megismert, és korábban már intézményesített liberális demokratikus alkotmányosság elvein kell, hogy alapuljon. Azonban az elmúlt negyedszázadban egyre mélyebb válságba került demokráciánk eddigi tapasztalatai alapján a jelenleginél lényegesen erősebb állampolgári kontrollt tartunk szükségesnek a hivatásszerűen politikát gyakorlók – a parlamenti és önkormányzati képviselők, valamint a különböző államhatalmi ágak vezetőinek munkája – felett. Ezért:
  • A koncepció fontos részének tekintjük az állampolgári közvetlen demokratikus részvétel változatos formáinak kidolgozását. Így
    • a népszavazásnak a jelenleginél bővebb és átgondoltabb intézményét, ezen belül a törvények széles körét érintően még a hatályba lépésük előtt a népszavazással való megtámadás lehetőségének biztosítását,
    • az elektronikus szavazást,
    • a visszahívhatóság (impeachment = felelősségre vonás) taxatíven felsorolt eseteit[7]
  • Fontosnak tartjuk konkrét rendelkezésekkel körülbástyázni a képviselői szabad mandátum intézményét, következetesen ragaszkodva annak a követelménynek az érvényesítéséhez, hogy a képviselők csak a választóinak felelősek és politikai szervezetek kötelező szavazásra – pláne büntetéssel szankcionálva – őket nem kényszeríthetik.
• Kinyilvánítjuk, hogy a technikai koalíciót még abban az esetben is készek vagyunk létrehozni, ha bizonyos, magukat demokratikusnak valló parlamenti politikai erők az abban való részvételt elutasítják. Tisztában vagyunk azzal, hogy ebben a nem kívánt esetben a technikai koalíciót elutasító politikai erőket a következő parlamenti választáson (mely választás reményeink szerint egyúttal a kettős választás első fordulója lesz) a jelenleg kormányzó erőkkel együtt legyőzendő politikai ellenfeleknek kell tekintenünk.
• Közös céljaink elérése érdekében előzetesen a következő menetrendet fogadjuk el:
  • A jelen munkaanyag vitája, folyamatos átdolgozása, majd az elkészült végleges szöveg aláírása a Társadalmi szerződésre szövetkező partnerek által: 2016. január 31-ig.
  • A technikai koalíció koncepciójának a pártokkal való megvitatása, koalíció közös platformját képező választási törvénytervezet és a kampányfinanszírozási törvénytervezet kidolgozása és a koalícióra vállalkozó politikai erők általi „elvi” elfogadása: 2016. április 30-ig.
  • Ezzel párhuzamosan a Társadalmi szerződésben egyesülő politikai erők által közösen elfogadott demokrácia-programcsomag kidolgozása és annak vitája: 2016-os év során.
  • A Társadalmi szerződést aláíróknak a Kettős választás koncepciójára létrehozandó „katalizátor-párt” megalakulásának bejelentése: 2016. április 30.
  • A „katalizátor-párt bejegyeztetése, a többi párttal a részletes technikai koalíciós megállapodás kidolgozása, a jelöltek megtalálása, a kampány megszervezése: 2016-os év során.
  • január 1-től: közös kampány a technikai koalíció részvevőivel a kettős választás programjának népszerűsítése a 2018-as választás megnyerése érdekében. Ezzel párhuzamosan a „katalizátor párt” önállóan folytatja a „Társadalmi szerződés” terjesztését és katalizátora, támogatója lesz továbbra is a „Társadalmi szerződés” szellemében szerveződő civil akcióknak.
  • 2018-as választás után: választási győzelem esetén a „katalizátor párt” elsődleges feladata, hogy a technikai koalíció programját alkotó törvénytervezetek elfogadása felett őrködjön. Ezen túlmenően a pártnak döntenie kell arról is, hogy az új választáson (tehát a kettős választási koncepció szerinti második választáson) önállóan indít-e képviselőjelölteket a Társadalmi szerződés koncepciójának érvényesítésé érdekében. A „katalizátor párt” tagjai azonban szabadon, mindenféle „árulás” ódiuma nélkül dönthetnek úgy, hogy más pártokat támogatnak a második választáson, vagy akár maguk más (régi, vagy újonnan létrejövő) pártok tagjaként végeznek tovább politikai munkát. Természetesen a „katalizátor párt” addigi tagjai közül bárki szabadon dönthet úgy is, hogy elhatárolódik a „katalizátor párt” további működésétől, mert „pártpolitikai tevékenységét” csak a kettős választás koncepció megvalósításáig tartotta szükségesnek és a továbbiakban, mint civil aktivista, mindenféle pártkötődés nélkül vesz részt a közéletben.

A menetrend megvalósításában némi csúszás tolerálható, a menetrend a körülmények alakulásának megfelelően módosítható, kiegészíthető.

* * *

Az első cél tehát a Társadalmi Szerződés végleges szövegének közös kidolgozás széleskörű, nyilvános vita során. Nosza, lássunk neki![8]

[1] Utólagos megjegyzésem a szöveghez: Sajnos több adattal is alátámasztható az a feltételezés, hogy az MSZP vezetése ezt a Fidesz 2011-es, új választási törvényében megjelent, tömbszavazásra kényszerítő koncepciót minden, a nyilvánosságnak szánt tiltakozó szocialista pártnyilatkozat ellenére már a törvény elfogadásakor támogatta. A párt néhány hónappal a törvény parlamenti elfogadását követően, 2012. májusában „Baloldaliság. Remény. Erő.” címmel fogalmazta meg politikai stratégiáját, amely idővel kiszivárgott és a nyilvánosság számára elérhetővé vált. (http://www.scribd.com/doc/106074761/Baloldalisag-Remeny-Er%C5%91) E stratégiai dokumentum elején, a „Kutatási adatok tanulságai” című rész 5. pontjában a következő olvasható: „Az MSZP számára minél inkább kétosztatú a politikai verseny, annál jobb. A választók továbbra is képesek és hajlandók Fidesz-MSZP versenyben gondolkodni – de csak akkor, ha mintegy „mesterségesen” teremtjük meg ezt a helyzetet számukra.” Tóth Zoltán, egykori államtitkár, választási szakértő állítja, hogy az akkori MSZP-vezetés már a törvény elfogadását megelőzően is támogatta az EBESZ szakértői előtt a tömbszavazási kényszer bevezetését a magyar választási rendszer átalakításának eredményeként. -HP

[2] Idézet a civil demokratikus mozgalmakat és szervezeteket összefogó DEMOSZ második vándorgyűlésén elfogadott dokumentumból a „kettős választás koncepció” menedzselésének felvállalásáról. (http://heindlpeterblogja.blog.hu/2015/09/15/lepesrol_lepesre_hogyan_juthatunk_el_a_demokratikus_hatalomvaltasig) A jelen vitaanyag a vándorgyűlést követően létrejött, és a koncepció részletes kidolgozásának ösztönzését feladatként felvállaló munkacsoport tagjainak inspirációja alapján készült.

[3] Tiszta, átlátható párt- és kampányfinanszírozás esetén mindössze a demonstrációkon perselyezéssel gyűjtött pénznél nem azonosítható be pontosan annak forrása. Ezen kívül még egy nagyon alacsony értékhatárig (mondjuk havonta max. 20.000,-Ft-ig) elfogadható magánszemélyektől olyan támogatás is, ahol az adományozó kész megnevezni magát a támogatott szervezet és annak nyilvántartása számára, de nevének nyilvánosságra hozatalához nem járul hozzá.

Az átláthatóság biztosításának fontos feltétele még, hogy a pártokat és kampányaikat ellenőrző Állami Számvevőszék számára legyen törvényben rögzített, kötelező előírás: Az ÁSZ a pénzfelhasználást ne csak a benyújtott számlák ellenőrzésével, hanem a ténylegesen a pártokra és a politikai kampányokra költött pénz útjának monitorozásával, azaz pl. a kampányok során használt óriásplakátok, médiareklámok monitorozásával és finanszírozási hátterük feltárásával is ellenőrizze!

[4] Elképzelhető, hogy a nyílt kampányfinanszírozás kérdésében is – egy alapos, a vonakodókat egyértelműen leleplező nyilvános vitát követően – engedjünk annak érdekében, hogy az arányosságot biztosító, és a választók változatos pártpreferenciáinak megfelelő szabad választást lehetővé tévő demokratikus választási törvénytervezet elfogadására a lehető legszélesebb „technikai koalíció” jöjjön létre. Egy ilyen engedmény esetén természetesen azoknak, akik egy szélesebb „társadalmi szerződés” alapján fognak össze, folyamatosan hangsúlyozniuk kell, hogy számukra ez a maffia-finanszírozástól elszakadni nem képes pártoknak tett kompromisszum csak az első válsztáson létrejött, és mindössze a választási törvény elfogadásáig és az új választás haladéktalan kiírásáig élő technikai koalíció idejére érvényes, tehát a második választáson már nagyon keményen föl fognak lépni a titkos párt- és kampányfinanszírozási formák lehetőségét elfogadók ellen. Hangsúlyozom: egy ilyen kompromisszum lehetővé tétele alapos végiggondolást igényel és nem zsírozható le titokban, csak a közös párt- és kampányfinanszírozási törvénytervezetet elutasítók megnevezésével és nyilvános megbélyegzésével. A cél tehát az, hogy ilyen kompromisszumra lehetőleg ne legyen szükség.

[5] A Demosz vándorgyűlés-mozgalom célja és működési alapelvei itt olvashatók: http://demosz.com/page.php?4

[6] Az alkotmány szót itt annak tágabb értelmében használjuk: A kidolgozandó koncepció az „Alkotmánynak/Alaptörvénynek” nevezett törvény tervezetén túl még az alkotmányos rend legfontosabb sarkalatos szabályait is magában foglaló törvények tervezeteit is magába kell, hogy foglalja.

[7] Fontosnak tartjuk ugyanakkor leszögezni: A képviselők döntéshozásban való részvételének és véleménynyilvánításának minősítése, pozitív, vagy negatív „szankcionálása” alapesetben elsősorban a demokratikus választásokon, a választópolgárok akaratából történik. A visszahívhatóság rendkívüli eseteinek célja nem a képviselők szabad véleménynyilvánításának a korlátozása. A képviselők tevékenysége két választás között legfeljebb az általános – rágalmazásra, becsületsértésre és gyűlöletbűncselekményekre vonatkozó – büntetőjogi rendelkezések és a polgári jog kártérítésre vonatkozó szabályai alapján, továbbá bizonyos, taxatíve felsorolt esetekben a visszahívhatóság (impeachment) intézményével szankcionálható. A képviselők törvényhozói munkájának korrigálására/kiegészítésére pedig a népszavazás intézménye szolgál.

[8] A munkaanyag, illetve a koncepció nyilvános vitájára minden bizonnyal nem ez a blog a legalkalmasabb terep. Az itteni vitára bocsátást ideiglenesnek szánom mindaddig, amíg más nyilvános platformok (pl. a populus.hu weboldal) nem válnak alkalmassá egy ilyen, folyamatosan a nyilvánosság előtt zajló diskurzus lefolytatására.

A „mainstream” közélet folyvást züllik, a kiút pedig sokaknak egyáltalán nem látszik.

Lenne pedig! Egy társadalmi szerződés. Ebben meg kell fogalmaznunk közösen a politikai fordulat feltételeit. Mindenki a szövetségesünkké válhat, aki ezt hajlandó velünk megvitatni és a közösen létrehozott szöveg alapján elszánt a cselekvésre.

A Társadalmi Szerződés szövege két részből állhat:

Egyrészt olyan kötelezettségvállalásokból, amelyeket a „szerződők” a maguk számára az aláírás pillanatától elfogadnak.

Másrészt olyan, törvényszöveg szintűen megfogalmazott szövegekből, amelyeket egy széleskörű, egyszeri választási összefogás győzelme esetén az összefogók készek haladéktalanul, „automatikusan” törvényerőre emelni. Majd miután ezt megteszik, feloszlatják az új, demokratikus alkotmányos rend minimumkövetelményeit meghatározó országgyűlést és a szövetség köztük – legalábbis annak eredeti formájában – felbomlik. Ezt követően egy új, demokratikus választási rendszer alapján méretik meg magukat a korábbi összefogók, akár külön-külön, akár előzetes választási szövetséget kötve, de már nem a jelenlegi, antidemokratikus szellemű választási törvény kényszerétől vezérelve. Sőt. A társadalmi szerződésben összefogó aktivisták és szervezeteik közül sokan nyilván megmaradnak majd civilnek és nem vesznek részt az újabb – immár rendes választási ciklusra létrejövő – parlament megválasztásában. Ebben az értelemben itt egy alkotmányozó nemzetgyűlési választásokra szóló összefogásról van szó.

Miben állapodnak meg az összefogók?

Először az összefogásban részt vevő partnerek saját működését korlátozó szabályokról essék szó:

- A korrupció ellen: nem lehet a politikában olyan pénz, amiről nem tudjuk, honnan való. És mindenről tudni kell azt is, hogy mire költik. (Tudjuk, hogy ez egy kemény diktatúrában nem kivihető, de még hál’ istennek nem élünk kemény diktatúrában. Ezt valakinek követnie is kell: nyilvános honlapon, stb. Azt is követni kell, aki nem társul és nem tartja be ezeket a szabályokat. Róluk is tudni kell, mit mire költöttek. Ha nem tudjuk, ezt a tényt is nyilvánosságra kell hozni, és pellengérre kell tenni.)

- A másik, a nyilvános vita korlátozásának tilalma. Nem az az áruló, aki egy vita részleteit kiszivárogtatja, vagy aki a kisebbségi véleményét nyilvánosan, a többségivel szemben hangoztatja. Hanem pont ellenkezőleg: az a demokrácia árulója, aki a politikai viták nyilvánosságát korlátozza.

Ezek az összefogásban részt vállaló partnerek önként vállalt önkorlátozásai.

Másodszor vegyük számba azokat a témákat, amelyekről választási program-megállapodást kell kötnie az összefogóknak:

• Népszavazási törvény,
• Választási törvény a két pólust támogató választási rendszer elutasításával
• Médiatörvény azzal, hogy a médiaszabadságot csak az ismert klasszikus büntetőjogi kategóriákra tekintettel és csak a bíróság korlátozhatja.
• Párt- és kampányfinanszírozási törvény,
• A politikai szervezeteken, pártfrakciókon belül az írásban rögzített platformokon (alapelveken) túl a saját politikai véleménynyilvánítás és a szavazatokért való egyéni felelősség korlátozásának tilalma.
• Egyéb alkotmányos reformok.

Fontos, hogy jól kommunikálható hívószavakkal tehessük vonzóvá a közvélemény számára az összefogás ügyét. Melyek lehetnek ezek a hívószavak?

• A mindent elnyomó, korrupt, hivatali visszaéléssel szemben fellépünk.
• Kiállunk a jogaikban megsértett egyének mellett, függetlenül attól, hogy azért mikor, hol és milyen politikai oldalhoz kötődő hatalomgyakorlók a felelősek.
• Határozottan fellépünk minden ésszerűtlen, végső soron valamilyen, a közcélokkal ellentétes hatalmi érdeket szolgáló állami intézkedés ellen a sérelmet szenvedett társadalmi csoportok érdekében.
• Mindehhez azonban fel kell lépnünk a szabadságjogaink mindenféle korlátozásával és a népuralom gyakorlásának mindenféle korlátozásával szemben. Ezek a korlátozások ugyanis lehetetlenné teszik a hatékony társadalmi érdekérvényesítést. Ezért van szükség a „Társadalmi szerződés” megfogalmazására és az annak megvalósítását célul kitűző összefogásra.
• Ezt az összefüggést mindig konkrét ügyekben, a hatalommal való együttműködést a konkrét ügy megoldása érdekében mindig felajánlva, azonban a rendszer autokratikus természetéből adódóan az érdemi megoldást elutasító állammal és annak elnyomó hatalmi intézkedéseivel folyamatosan konfrontálódva lehet megmutatni és nyilvánvalóvá tenni a közvélemény számára.
• Az érdekharcba a nyitott demokratikus szellemű civil politikai eszközök alkalmazásával a táradalom tagjai remélhetőleg egyre inkább bevonhatók és így mozgósíthatók a „társadalmi szerződéshez” való csatlakozásra, illetve annak megvalósításában való részvételre is.

Konkrét ügyek, amelyek alkalmasak a széles körű társadalmi diskurzus megteremtésére és a mozgósításra:

• Az egészségügy mindenkit érintő szétzüllése elleni fellépés, konkrét ügyek, követelések mentén,
• A közoktatás szintén mindenki érintő általános hanyatlása elleni fellépés, konkrét ügyek, követelések mentén,
• országos korrupciós ügyek
• a földeladások ügye – vidéken a jelentősége nehezen alábecsülhető,
• a vasárnapi nyitva tartás ügye – ami nagyvárosi és a vidéki alsó középosztály, továbbá a szegény néprétegek számára mind a bevásárlási igények, mind a szabad idő kihasználása szempontjából lényegesen fontosabb, nagyobb odafigyelést igénylő probléma, mint ahogy azt akár a pártok, akár a civil aktivisták mozgalmai jelenleg kezelik! (Nem csak nálunk, világszerte a közös családi „kirándulások”, találkozók színtereivé váltak a nyáron légkondicionált, télen fűtött, fedett üzletközpontok vásárlóutcái.)
• a népcsoportok (etnikai, vallási, nemi identitáson alapuló, vagy szociális alapon – mindegy!) elleni uszítás és a szabadságunkat korlátozó intézkedések elleni fellépés jogi és politikai eszközökkel.
• stb.

Kiemelkedően fontosak a helyi ügyek miatti fellépések, pl. nálunk, Pécsett:

• Fodor Ibolya ügy, összefüggésben az összes helyi korrupciós üggyel, mint a Bayer Center ügy, a Tiborc féle „lámpagyújtogató” ügy, a Weöres-szobor ügy, stb., stb., stb. A KORRUPCIÓS ÜGYEK A LEGINKÁBB SIKERREL KECSEGTETŐ ÜGYEK KÖZÉ TARTOZNAK, FŐLEG HA A 2010 ELŐTTI, DE MÁIG HATÓ ÜGYEKET IS ÉRINTIK A HITELES TILTAKOZÁS ÉRDEKÉBEN (IS)!
• Kiállás a szegények mellett (pl. az uzsorások és a hatóságok együttműködése ellen, a hajléktalanok elleni ügyekben, a rászoruló óvodás, általános és középiskolás gyermekek étkeztetése és ingyenes iskolába utaztatása ügyében, stb.)
• Kiállás amellett, hogy a Csontváry képeket hozzák vissza Pécsre, és ne Budapesten, hanem Pécsett kerüljön sor egy világszínvonalú, nagyszabású Csontváry életmű-múzeum kialakítására.
• Kiállni a szabadságjog-korlátozó ügyekben, így a flashmobok, tüntetések kriminalizálása ellen, stb.
• Különféle pécsi foglalkoztatóknál érdekvédelmi ügyekben való kiállás, egymással való szolidaritás. EZEK IS SIKERÁGAZATOK LEHETNEK!
• Kiállni a menekültek elleni fellépés ellen, a vallási uszítás ellen, (a pécsi Hoppál Péter legutóbbi nyilatkozata elleni tiltakozás), a dzsihádizmus elleni küzdelemben a dzsihádista terror elől menekülő muszlimokkal való összefogásért,
• Kiállni Pécsett és a baranyai településeken a nyilvánosság korlátozása és hatalmi manipulációja ellen.
• stb., stb.

Ezek az összefogásra a társadalmat mozgósító eszközök, amelyekhez még sok mindent hozzá kell gyűjteni. Nagyon fontos egy ütemtervet és akcióterveket készíteni a politikai cselekvésre a társadalmi szerződés létrehozása és a kettős választási koncepció megvalósítása érdekében!

Pécs, 2015. november közepén

Heindl Péter

[1] A vitaanyagot  a Demosz negyedik, budapesti vándorgyűlésére készülve írtam és a mozgalom Facebook-csoportjában tettem először közzé.

A jelenlegi, társadalmi felhatalmazás nélkül létrehozott választási rendszerben a választópolgároknak a „tömbszavazási” kényszer miatt olyan pártokat és politikusokat is támogatniuk kellene a szavazatukkal egy esetleges hatalomváltáshoz, amelyeknek, illetve akiknek a támogatására nem hajlandók. Ezért az aktuális szabályok alapján a mostani kormányzat belátható időn belül nem is lenne leváltható. Minden bizonnyal éppen e helyzet előállításának a szándéka vezette a kormányzatot a mostani választási rendszer kialakításakor.

Emiatt stratégiailag egy kettős választás koncepcióját kell követnünk. A kettős választásnak az a lényege, hogy valójában két, egymást viszonylag gyorsan követő választáson keresztül történik meg a jelenlegi, antidemokratikus választási rendszer megváltoztatása és a választók akarata szerinti hatalomváltás.

Az első választás győzteseinek az a feladata, hogy az országgyűlésben jogszabályokba foglalják az új, demokratikus választás törvényi feltételeit.

A kettős választást megelőzi egy valódi „társadalmi szerződés” – egy közös platform - létrehozása. A „társadalmi szerződés” létrehozását a Demosz[1] hálózata katalizálná egy széleskörű demokratikus társadalmi diskurzus kereteinek létrehozásával, ehhez szakértők közreműködését is igénybe véve. Ennek a „társadalmi szerződésnek” a törvénybe foglalására kapnak felhatalmazást az első választáson megválasztott képviselők. Ezt a folyamatot úgy erősítjük meg, hogy a civil mozgalom láthatóvá teszi és támogatóként felmutatja a jövendőbeli szavazókat, azaz a második választás szavazóit, mégpedig azzal szlogennel, hogy „mi majd az új típusú politikai erőknek (pártoknak) leszünk a szavazói”.

A pártok megújulásának kritériumait is megszabjuk a „társadalmi szerződésben”. Amikor eleget tesz ezeknek a feltételeknek valamely politikai erő (párt), onnantól tud részt venni a kettős választási stratégia megvalósításában. Így a közös platform alapján az első választáson nyertessé váló társulás az új választási rendszer szabályozásába tehát nemcsak a választások feltételeit foglalja bele, hanem a pártok működésének a szabályait is. Ezzel a pártkörnyezet átalakításához is hozzájárulunk.

Az első választás után a választás demokratikus szabályainak megalkotását követően a törvényhozás lemond és új, immár demokratikus választásokat írnak ki. A második választáson indulók lehetnek új pártok és régiek is. A jelöltek lehetnek természetesen függetlenek is.

Vita volt arról, vajon a Demosz maga is alakuljon-e párttá és ha igen, akkor mikor. A nagy többség azt képviselte, hogy az első választás előtt semmiképp sem. Hiszen most nincsenek meg a demokratikus választás feltételei és így önálló pártként indulva csak a mostani rendszert lehetne kiszolgálni. A második választásra viszont – akik akarnak – dönthetnek úgy, hogy a Demosz által képviselt értékek mind hatékonyabb megvalósítása érdekében valamiféle pártot alapítanak. A Demosz, mint civil politikai mozgalom azonban egy esetleges ilyen döntéstől függetlenül is, önállóan működhet tovább.

Vitatkoztunk továbbá arról, hogy vajon miért lesznek érdekeltek abban a pártok, hogy a társadalmi szerződéskötésbe beszálljanak? Úgy véljük, a „társadalmi szerződés” közös és nyilvános kialakításával, továbbá egy kemény civil érdekérvényesítéssel el lehet érni a közhangulat átalakulását. Ez esetben viszont a pártok olyan helyzetbe kerülhetnek, hogy ha nem szállnak be a társadalmi szerződésbe, az a politikai megsemmisülés veszélyét hozza rájuk.

A diskurzus kiterjedt még arra a kérdésre is, hogy milyen irányban szükséges szabályozni a pártok működését. Felmerült javaslatok: párt- és kampányfinanszírozás teljes nyilvánossága, az antidemokratikus pártműködési szabályok tilalma, a pártjelöltként megválasztott, de lelkiismerete alapján önállóan szavazó képviselőket büntető szabályozás tilalma, stb. A pártok működésének szabályozását a politikai rendszer demokratizálásán túl indokolja még a bizalom megteremtésének, és a választók által nem kívánt hatalomátmentés megakadályozásának az igénye is. Sokan vélhetik úgy a jelenlegi pártok tagságán belül, hogy ez az ő érdekük is.

A beszámolót és a beszámolóban foglalt „kettős választás” koncepcióját a 2015. szeptember 5-én, Békéscsabán tartott „Demosz 2.0.” Vándorgyűlés plenáris ülése 19 igen és egy nem szavazattal elfogadta.

(A beszámolót készítette: Heindl Péter)

[1] A Demosz céljai és alapelvei a demosz.org honlapon olvashatók.

Szerintem viszonylag jól működik a tavaly október óta feléledt civil, demokratikus mozgalom. Nálunk, Pécsett, bizonyosan.

Tüntetéseket, flashmobokat, polgári engedetlenségi akciókat szervezünk. Kiállunk a rászorulók mellett. Jelen vagyunk a médiában. Közben jókat vitatkozunk a nyilvánosság előtt. Leginkább a „Tiltakozás... – Pécs” Facebook-oldalon, de más helyi közösségi oldalakon is. Ezekből ugyanis egyre több van.

Van, amiben egyetértünk, van, amiben nem. Azt gondoljuk azonban, hogy ez éppen így jó.

Ja, és tudunk egymásról! És nemcsak mi, pécsiek. A DEMOSZ Facebook oldalán, sőt más közösségi oldalakon keresztül is sokan követjük figyelemmel egymás tevékenységét, lakjunk bárhol az országban. Ebben az értelemben elmondhatjuk, hogy országos mozgalom, országos hálózat vagyunk már.

Kétség nem férhet hozzá, hogy azoknak a céloknak a megvalósításáért cselekszünk, amiket a DEMOSZ tömör célmeghatározásában összegeztünk. No meg azoknak a minimális közös elveknek az alapján, amelyekről szintén döntöttünk a DEMOSZ első (s mindezidáig egyetlen) vándorgyűlésén, Szegeden.[1]

Szóval, megy ez! Szépen, fokozatosan, a gyakorlat során formáljuk a demokratikus kultúrát a társadalomban. Közben pedig a kormány népszerűsége hol gyorsabban, hol lassabban, de folyvást csökken.

Ez a civil aktivitás az EGYIK nagyon fontos eleme mindannak, ami a DEMOSZ céljai közt is szerepel. Csinálni kell továbbra is. Törekedve arra, hogy egyre többen, és egyre jobbak, hatékonyabbak legyünk.

A Szegeden elfogadott közös célok szerint egy „új, szabad és aktív részvételre épülő demokratikus berendezkedés” létrehozóivá kívánunk válni. Ehhez azonban még MÁS IS KELL! Legalábbis akkor, ha a belátható jövőben szeretnénk megvalósítani ezt az újfajta, szabad, aktív részvételre épülő demokratikus berendezkedést. Szóval ugyanabban a szellemben és ugyanazzal a nyitottsággal, amivel eddig is cselekedtünk, de tovább is kell lépnünk! Erről írtam már abban a hvg.hu-s cikkemben is, amit a DEMOSZ Facebook oldalára is fölraktam. (http://hvg.hu/velemeny.publicisztika/20150618_Mi_legyen_most_mar)

A továbblépéshez viszont egy csomó további kérdést meg kell vitatni. Az erőforrásokat számításba kell venni. Aztán mindezek alapján, egy nyilvános vita eredményeként, meg kell hozni néhány döntést. Olyanokat, amelyekben a sokszínű szereplők számára is konszenzusra van szükség.

Számomra az a „demoszos” cél, hogy szakítani akarunk „a jelenlegi politikai gyakorlat vezérelvűségével és központosított hierarchiájával”, kétségkívül azt is jelenti, hogy a jelenlegi vezérelvű, hierarchikus centralizmust építő, illiberális kormányzat mielőbbi megdöntésére kell törekednünk. Mégpedig – hogy megint a Szegeden elfogadott célokat idézzem – oly módon, hogy közben elutasítjuk a „vezető pártok megosztásra irányuló stratégiáját és a közügyektől független versengést”. Ugyanakkor az erre velünk együtt vállalkozók „önállóságának megtartása mellett” kell törekednünk a rendszerbuktatásra.[2]

Feltételezem, hogy ezzel a mielőbbi – akár már 2018-ra a győzelmet célul kitűző - kormányzat-döntési szándékkal közülünk többen nem értenek egyet.

Én viszont azt gondolom, ha e célunk rövid távú megvalósításáról eleve lemondanánk, akkor sokak számára az egész polgárjogi küzdelmünk álságosnak, vagy pótcselekvésnek tűnne. Sőt nem csak annak: a rendszernek való behódolásnak is. Miért? Mert nyilvánvaló, hogy igazán jelentős, „átütő” eredményre ez a demokratikus polgárjogi küzdelem a mostani vezérelvű, hierarchizált és centralizált, ráadásul a szabadságjogok korlátozását nyíltan kitűző rendszerben nem vezethet. Ráadásul jó eséllyel éppen a legelszántabb polgárjogi aktivistákat veszítheti el a mozgalom, ha a pótcselekvés és a behódolás árnyéka vetődik rá. Akkor pedig annak a kockázata is meglehetősen megnő, hogy az egész, tavaly októbertől datálható nekibuzdulás egyszerűen hamvába hal. Ez esetben viszont jó időre lemondhatunk arról is, hogy a demokratikus kultúrát majd a civil aktivizmus gyakorlata fogja fokozatosan átalakítani. Természetesen nem lehetünk halálbiztosak a rendszer 2018-as megdöntésében, de az erre való törekvés feladását én is behódolásnak tartanám.

Mi tehát az, amit most azonnal el kell kezdeni? És milyen kérdéseket kell tisztáznunk a siker érdekében?

Mindenekelőtt szükség van egy közös platformra az alkotmányos rend megváltoztatásának szinte „jogszabályszerűen” pontos megfogalmazásával. Ehhez erőforrásként fölhasználható Majtényi Lászlóék EKINT-jének szakmai kapacitása is. Ezt Majtényi László egyébként fel is ajánlotta.[3]

Arra a kezdeményezésre is lehet számítani, amit Fischer Iván tett egy jó fél éve, amikor vacsorára hívta meg egy csomó független civil szervezet vezetőjét. Tette ezt annak érdekében, hogy egy támogató és a folyamatot kontrolláló grémium jöhessen a civilekből létre valamiféle demokratikus alkotmánytervezet és kormánybuktatási program kidolgozásához.[4]

Jó lenne először – természetesen nyílt vitában – nekünk, civileknek lerakni egy koncepció vázlatát! Az „illiberális rendszer” parlamenti ellenzéki pártjait csak ez után bevonni a folyamatba. Fontos azonban, hogy a folyamat minden szakaszában szigorúan követni kell az egyenlő részvétel és a nyilvános vita „demoszos” elveit.

A magam részéről különösen fontosnak tartanám, hogy a közös platformszöveg rögzítse: a következő parlamenti választáson az e platform alapján indulók csak egy ideiglenes alkotmányozó nemzetgyűlés képviselői mandátumára tartanak igényt. Azaz vállalják, hogy egy ügyvezető ideiglenes kormány kinevezése és a platform szövegébe foglalt alkotmányos változások törvénybe öntése után a mandátumukról lemondanak. A rendes, négy évre szóló megbízás teljesítésére vállalkozó képviselők megválasztására aztán már az új alkotmányos rendben, az új választási törvény alapján kerülhet majd sor.[5]

Mielőbb megvitatandó és tisztázandó kérdés: Vajon a DEMOSZ elveit elfogadó szerveződések milyen módon képviseltessék magukat ebben a folyamatban? És egyáltalán: mi, civilek, vajon hogyan álljunk neki ennek a feladatnak?

A közös platform elfogadása után az azt elfogadó szerveződéseknek (szinte bárkinek: parlamenti pártoknak, mozgalmaknak, civil szervezeteknek, de akár Facebook-csoportoknak is) a részvételével valamiféle előválasztást kell tartani annak érdekében, hogy kiderülhessen: az elfogadott közös platformot a következő választásokon kik képviselhetik a nép előtt a siker reményében. Tisztázandó kérdés az előválasztás módja is! Ezen belül pedig az: vajon kinek a feladata az előválasztások megszervezése? Netán nekünk, civileknek?

További kérdés, hogy vajon a DEMOSZ alapelvei alapján működő, azokat (vagy azoknak valamilyen tovább pontosított, kiegészített változatát) elfogadó szerveződések együtt, vagy külön-külön támogassanak-e közös „jelölt-jelölteket” az előválasztáson? S ha igen, akkor vajon ezek a jelölt-jelöltek mi módon választódjanak ki egy-egy választási körzetben?

Mindezekről és ezzel kapcsolatban még sok más kérdésről mielőbb eszmét kell cserélnünk valamennyiünknek, akiknek ezek kérdések fontosak!

Hát akkor kezdjük! :)

Heindl Péter

[1] A Szegeden elfogadott célok és alapelvek ma is megtalálhatók a demosz.org-on, itt: http://demosz.org/555555-2/

[2] Közbevetőleg egy egyéni szoc. problémáról: Nehezen szántam rá magam most erre az újabb morfondírozásra. Mert az a helyzet, hogy ha az ember nekilát az új teendőknek, akkor azokat egy ideig – ezúttal a rendszer bukásáig - biztosan nem is lehet abbahagyni. És azért ez nem lesz kis meló azoknak, akik belevágnak. J

[3] Az EKINT munkatársai jó ideje gondolkodnak egy új, demokratikus alkotmányos rendről. Március 15-én az Élet és Irodalomban közzétett koncepciójukhoz kikérték hat ellenzéki párt (MSZP, DK, Együtt, Szolidaritás és MOMA - ezek mind részt vettek ugye a 2014-es választás előtti MSZP dominálta összefogásban -, valamint az LMP) és az újkeletű civil csoportosulásuk közül egyedüliként a MostMi véleményét. Majtényivel bő egy hónapja beszélgettünk erről a tervezetről. Két problémát vetettem fel: Az egyik, hogy az EKINT koncepciójából teljesen hiányzik a jelenlegi választási rendszer kétpárti jellegének bírálata. A másik, hogy a koncepció inkább szűkíti, mint tágítja még a 2010 előttihez képest is a közvetlen demokratikus részvétel (leginkább a népszavazás) súlyát az általuk felvázolt új alkotmányos rendszerben. Az első felvetésemmel Majtényi László teljesen egyetértett. Elismerte, hogy ez egy fontos probléma, ami kimaradt a koncepciójukból, de pótlandó. A második kérdésben akkor csak abban jutottunk egyetértésre, hogy mindenképp szükség van a törvényeket megerősítő népszavazás intézményére. Az EKINT azonban a kezdeményezés jogát nem terjesztené ki a választópolgárokra. Véleményem szerint azonban mindenképp szükséges lenne biztosítani a parlament törvényeit megerősítő (vagy azt elvető) ügydöntő népszavazás népi kezdeményezésének lehetőségét. Mégpedig általános jelleggel, kizárólag az alapvető emberi jogok szabta korlátokra figyelemmel. Az elmúlt 10 év politikai krízise számomra egyértelműen igazolja a közvetlen részvétel ilyetén kiterjesztésének szükségességét. Egy ilyen népszavazással pl. elejét lehetett volna venni annak, hogy a Gyurcsány-kormány a 2006-os, gazdaságpolitikai terveinek elhallgatását követően, vagy az Orbán-kormány 2010-es, az alkotmányos rend átalakítására vonatkozó terveik elhallgatását követően a népakarattal homlokegyenest ellenkező törvénykezést tudjon megvalósítani.

[4] A hagyományos, egy-egy speciális területre szakosodott civil szervezetek többsége azonban akkor nem állt a kezdeményezés mellé. Most viszont a DEMOSZ szellemében működő civil mozgalmakra, szervezetekre támaszkodva újra lehetne éleszteni Fischer Iván kezdeményezését, amire ő az első összejövetel kudarca után is készséget mutatott.

[5] Majtényiék szerint ezt a következő választásokat lényegében „ideiglenes alkotmányozó nemzetgyűlési” választássá alakító koncepciót a szocik mai vezetői határozottan ellenzik. Szerintem nem véletlenül: visszatekintve úgy tűnik, hogy közülük sokan már a nagy kereskedelmi rádiók 2009-es, a Fidesszel közösen elkövetett „einstandolása” óta támogatták a mostani tekintélyelvű, a 2010 előtti politikai elit bebetonozását hosszú távon is segítő, kéttömb-logikára épülő és a szabadságjogokat is ennek érdekében korlátozó, „illiberális” rendszer kiépülését. Sok jel mutat arra, hogy a szocik (és a „szatelitpártok”) számos vezetője most sem akarja őszintén az illiberális politikai rendszer leépítését. Ők legfeljebb abban reménykednek, hogy hosszabb távon a rendszeren belül talán nekik is nagyobb rész juthat a hatalomból. Ezért ellenzik, hogy a következő választásoknak a rendszerváltoztatás legyen a tétje. Már pedig ebből nem szabad engednünk! Legfeljebb lesznek olyan, magukat ellenzékinek valló politikai erők, amelyek kimaradnak majd abból a rendszerváltó-platformot támogató tömbből, amelyik a következő választások megnyerésére és rendszerváltásra készül. Persze azért meg kell próbálni minél többeket meggyőzni a rendszerváltó platformhoz való csatlakozásról.

A mai napon, a délelőtti rendőrségi kihallgatásom során számomra egyértelműen bebizonyosodott: koncepciós eljárást indított a Pécsi Rendőrkapitányság Szabálysértési Hatósága akkor, amikor eljárás alá vont engem "gyülekezési joggal való visszaélés" szabálysértésért.

A hatóság részéről eljáró és a kihallgatás vezető szabálysértési főelőadó egy olyan körülményt tudott megnevezni, ami velem szemben a hatóság szerint "szabálysértés elkövetésének gyanújára" adott okot. Azt, hogy a június 30-i villámcsődületről (flashmobról) az eseményt megelőző napon egy nyilvános Facebook oldalra olyan bejegyzést tettem fel, mely szerint az eseményre "mindenkit szeretettel várunk!" Amikor azonban ezt követően közöltem vele, hogy köztudomásúan szinte az összes villámcsődület - nem egy közülük több száz fős, sőt ezres létszámmal - úgy jött létre hazánkban, hogy a Facebookon terjesztették és továbbosztották az esemény időpontjáról és tartalmáról szóló tájékoztatást, akkor többszöri kérésemre sem tudta megmondani a főelőadó, hogy vajon mi a különbség a június 30-i, szerintük törvénytelen Athinay úti "rendezvény" (a rendőrség nevezte így az általuk írt dokumentumokban) és az elmúlt években szintén főként a Facebookon át terjedő információk alapján, elsősorban Budapesten (de több esetben nálunk Pécsett is) megtartott, szerinte sem törvénytelen villámcsődületek között. Ragaszkodtam hozzá, hogy ez a tény - ami az eljárás koncepciós jellégének számomra egyértelmű bizonyítéka - a kihallgatás jegyzőkönyvében is szerepeljen.

Jogászként az a véleményem, hogy mivel a kihallgatás során kiderült, nem volt semmi olyan tény, ami a szabálysértés gyanúját megalapozhatta volna, ezért a szabálysértési eljárásról szóló törvény alapján a szabálysértési hatóságnak a feljelentést el kellett volna utasítania és nem szabadott volna megindítania az eljárást. A törvény szerint ugyanis "a feljelentést határozattal nyolc napon belül el kell utasítani, ha a feljelentésből vagy az előkészítő eljárás során beszerzett adatokból megállapítható, hogy a feljelentett cselekmény nem szabálysértés". /2012. évi II. törvény 80. § a) pont/

Persze ezt nem lett volna könnyű megtennie a rendőrkapitányság őrnagyi rangú szabálysértési főelőadójának annak ismeretében, hogy a feljelentést Kun Attila Zoltán rendőr-alezredes tette, és azt ellenjegyezte Korontos Zoltán rendőr-ezredes, a Pécsi Rendőrkapitányság kapitányságvezetője is...

Talán ugyanez volt az oka annak is, amikor a június 30-i előállításunkkor az egyik helyszínen eljáró rendőr, hetünknek - köztünk egy újságírónak - kijelentette: Azt még nem tudják megmondani, hogy mit, és azt sem, hogy bűncselekményt, vagy szabálysértést, de valamit biztosan elkövettünk! Igaz, akkor ők - két órán át tartó előállítás után - úgy engedtek bennünket szabadon, hogy a főnökeikre hivatkozva biztosítottak arról: mégsem követtünk el semmi jogelleneset.

Fontosnak tartom ugyanakkor azt is leszögezni, hogy mindezzel együtt a mai kihallgatást vezető Panghy Bernadett rendőrőrnagy, szabálysértési főelőadó a meghallgatásom során végig korrektül, az esetleges eljárási kifogásaimat is rendre figyelembe véve végezte a munkáját.

Ja, és még valami!

Egyetlen különbség mégis csak van a többi, pl. a világbékéért, az Európai Unió egységéért, vagy (nálunk, Pécsett, a Német Konzulátus előtt) a német-magyar barátságért és uniós együttműködésért tartott, a rendőrség által is legálisnak elismert villámcsődületek, és a június 30-án, a közélet tisztaságáért, és a hazánkba érkező menekültek szeretettel fogadásáért tartott flashmob között! Mégpedig az, hogy a Rajnai Attila által és általam közösen kirakott plakát tréfás szövege és az utána sokunk által közösen elénekelt tréfás dalocska együtt azt sugallta: a magyar kormánynak óriási a felelőssége az idegenellenes hangulatkeltésben és különösen visszataszító az, hogy a kormány a legfőbb kormányzati vezetők nagyon súlyos korrupciós ügyeiről igyekszik elterelni a figyelmet ezzel a megvetésre méltó, uszító hangulatkeltéssel. Szóval a többi flashmob úgy áll ki humanista értékek mellett, hogy nem kritizálja a hatalmat, a mi villámcsődületünk viszont ugyan csak egy-két tréfás célzás erejéig, indirekt módon, de megengedte magának a kormány kritikáját. Úgy tűnik, határozott kormányzati szándék van arra, hogy a polgárokat még az ilyen tréfás fricskától is elriasszák... És számomra tök lényegtelen, hogy vajon azért indított eljárást az ügyben a rendőrség, mert erre direkt utasítást kapott, vagy csak azért, mert a rendőrök féltek attól, hogy úgy járnak, mint korábban azok a pesti kollégáik, akik hajlandók voltak szemet hunyni egy plakátdekorálás felett, és ezért felelősségre vonták őket. Akármi is az eljáró rendőrök motivációja, a tény, attól még tény: számomra bizonyítottá vált, hogy ez politikai koncepciós eljárás. Amiben önként, vagy kényszerből, de részt vesznek a pécsi rendőrök is és ez nagyon szomorú.

Hogyan tovább?[1]

(vitatkozásra szánt munkaanyag)

Tüntetünk, villámcsődületeket, performance-okat szervezünk. Egyiket a másik után. Nagyon élvezzük őket, de mintha ezen túlmenően nem nagyon látnák, mire is jó ez az egész. Hogyan szűnik meg ettől a korrupció, a jogfosztás és az elnyomás? Hogyan bukik meg az illiberális állam? Kell még ehhez valami, vagy talán ennyi talán is elég?

Jó. A kormánypárt népszerűsége fokról fokra csökken. De mint ha a „demokratikus oldal” népszerűsége nem nőne. Csak a Jobbik erősödik, azt pedig bajos lenne a demokratikus oldal részének tekintetni. Egyáltalán: van demokratikus oldal? Ki mellé állhatunk, kit támogathatunk a közéleti aktivitásunkkal? És mit tehetünk még a demonstráláson kívül ahhoz, hogy végre egy virágzó, szabad, szolidáris és demokratikus ország polgárai lehessünk e hazában?

Ezen a hétvégén Szegeden kerül sor a DEMOSZ (Demokratikus Mozgalmak és Szervezetek) első vándorgyűlésére. Az alábbi szöveg morfondírozás is egyben a rendezvény céljaival kapcsolatban.

Mi hát a cél?

A fő cél a szabadság, jogegyenlőség és a társadalmi szolidaritás értékein alapuló liberális demokrácia megvalósítása. A „Nemzeti Együttműködés Rendszere” névvel illetett orbáni illiberális politikai rendszert pedig fel kell számolni.

Mire van szükség ehhez leginkább?

Először még sokakat meg kell győznünk arról, hogy ez lehetséges. Aztán pedig el kell értünk, hogy minél több polgártársunk vegyen részt a demokratikus közéletben. Nem kell mindenkitől azt várni, hogy aktivista mozgalmárrá váljon! Viszont legalább azt el kellene érni, hogy sok, a közéletből kiábrándult és passzívvá vált, de alapvetően mégiscsak demokrata beállítottságú polgártársunk figyelme újra a közélet felé forduljon. El kéne érni, hogy minél többen vegyenek részt a közügyek megvitatásában, hogy minél többen nyilvánítsák véleményüket petíciók aláírásával, demonstrációkon való részvétellel, vagy – majdan, amikor ennek a lehetőségét már kiharcoltuk – a különféle, korrekt szabályok szerint zajló választásokon, népszavazásokon való részvétellel. Úgy, ahogy az működő demokráciákban szokás.

Hogyan lehet bárkit is meggyőzni a közéleti aktivitás értelméről?

Ebben a szabadsághiányos rendszerben – az orbáni „illiberális” rezsimben – olyan mozgalmat kell szervezni, amelyik képes az érdeksérelmeket szenvedett személyeket és társadalmi csoportokat segíteni érdekeik megfogalmazásában és amely képes arra, hogy szolidaritást vállalva velük segítse őket az érdekérvényesítésében is. Segítse őket, de nem valamiféle „kijárós”, paternalista módon. Hanem az egyéni és kollektív szabadságjogok érvényesítésén keresztül. Még hozzá az együttműködés olyan keretei között, melynek során az érdeksérelmet szenvedett csoportok tagjai egyenrangú partnerek és nem segítségre szoruló gyermekek. Ehhez fórumokat kell teremteni a problémák feltárásához és megvitatásához és a megoldás érdekében elvégzendő feladatok megfogalmazásához. Nyilvános rendezvényeken, nyilvános Facebook-oldalakon, vagy a média vitafórumain biztosíthatunk erre lehetőséget. Aztán a jogi és politikai érdekérvényesítés eszközeivel kell folytatnunk az érdekharcot. Amikor csak mód van rá, a nyilvánosság előtt. A nyilvánosság erő.

Különösen akkor van szükség erő felmutatására, amikor az érdekharc a szabadságjogokat korlátozó állam ellenállásába ütközik. Bízhatunk abban, hogy a társadalmi csoportok érdekérvényesítésének segítésével egyre szélesebb körűvé válhat a politikai érdekharchoz szükséges társadalmi együttműködés. Bízhatunk abban, hogy a nyílt, demokratikus diskurzus fórumainak kiépítésével, a civil részvételre épülő érdekérvényesítési mechanizmusok kialakításával és működtetésével, továbbá az érdekharc konfliktusainak, kisebb-nagyobb győzelmeinknek a közvélemény előtti prezentálásával, ezáltal a közbeszéd „tematizálásával” egyre többek érdeklődését lehet felkelteni, s egyre többen vonódhatnak be a diskurzusban egyenrangú, szabad polgárként – és nem valamiféle katonás pártutasítások végrehajtóiként! – a demokratikus mozgalom munkájába. S eközben talán egyre többekben tudatosulhat az is, hogy a mindennapi gondok, érdeksérelmek súlyossága szorosan összefügg az egyéni és kollektív szabadságjogok érvényesíthetőségével.

Kétségtelen azonban, hogy mindehhez komoly szervezői, koordinátori, és szakértő jogi munkára is szükség van.

Ki fogja ezt a munkát elvégezni és miből?

A szervező-koordinátori munkát a szabadság és szolidaritás elve alapján álló aktivisták helyi csoportjai végezhetik el. A csoportokban együttműködve sok munka elvégezhető szabadidőben, puszta lelkesedésből. Sikeres működés esetén pedig egyre több szponzorra – hazai és külföldi magánszemélyek, gazdasági vállalkozások, NGO-k adományaira – lehet számítani a mozgalom céljainak támogatásához. Ezekből a támogatásokból aztán finanszírozható a professzionális szervezői és jogi munka és biztosíthatók a mozgalom működésének technikai feltételei. Nagyon fontos: A támogatások forrását és annak mértékét soha nem szabad eltitkolni, a támogatások felhasználásával pedig a nyilvánosság előtt el kell számolni. Nem engedhető meg, hogy a demokratikus jogállam megteremtéséért folyó mozgalmi tevékenységet ugyanúgy maffiamódszerekkel kelljen finanszírozni, mint ahogy az a parlamenti pártok túlnyomó részének működését illetően a rendszerváltástól máig történik és ami az egyik döntő oka lett az „illiberális” maffiaállam kialakulásának.

Milyen hazai politikai erők lehetnek a helyi csoportok szövetségesei?

Természetesen az lenne a jó, ha minél nagyobb politikai erőt tudnánk felmutatni, és ehhez minél több politikai szövetségest tudnánk megnyerni.

Kivéve a terroristákat. A molotov-koktélos „Magyarok Nyilaiból” nem kérünk. No, meg a rasszisták pártjából, a Jobbikból sem kérünk.

Fontos szövetségeseink lehetnek a különféle civil szervezetek, beleértve az érdekképviseletet ellátó szervezeteket, és az egy-egy politikai ügy képviseletére létrejött szervezeteket is.

De mi légyen a legutóbbi választásokon indult pártokkal, ezen belül a parlamenti ellenzék pártjaival?

Tudjuk, hogy a parlamenti képviselőket az EBESZ által tisztességtelennek nyilvánított választási rendszerben választották meg. Ebből következően a törvényhozás munkájában való részvétel nem legitim népképviseleti tevékenység. Bárki mondja is az ellenkezőjét: A jelenleg parlamenti képviseletet vállaló ellenzéki pártok a törvényhozásban való részvételükkel a rendszert legitimálják.

És az emberek nem hülyék. Jól tudják, hogy a súlyos, jogfosztó hatalmi visszaélések sem most kezdődtek. Jól tudják, hogy a jelenlegi rendszer kialakulásáért a parlamentben jelenlévő ellenzéki képviselők jó részét is komoly felelősség terheli.[2]

De nem csak erről van szó. A mostani illiberális rendszernek számos olyan eleme van, amelynek a parlamenti ellenzéki pártok is haszonélvezői. Ezért tudatosítani kell polgártársainkban, hogy a rendszer elleni küzdelmet adott esetben ezek a pártok is akadályozhatják. Sok ügyben velük is meg kell majd küzdenünk.

A 2013-as választási felkészülés során nem maradt, aki megküzdjön velük, aminek meg is lett a következménye. Például akkor, amikor 2013. májusában Mesterházy Attila nyilvánosan bejelentette: a szocialista párt nem támogatja az Európai Uniót abban, hogy szankciókkal kényszerítse a magyar kormányt a magyar állampolgárok szabadságjogainak tiszteletben tartására.[3] A 2011-12-es tüntetések szervezői – a Millások – közül nem verte félre senki emiatt a harangot, senki nem szervezett akkor ez ügyben megmozdulást. Vagy egy másik példa: Készült az idő tájt civil szervezetek, sőt az LMP és az Együtt 2014 szakemberei részéről egy csomó konkrét, törvényszövegszerű pontossággal megfogalmazott tervezet arról, hogy milyen alkotmányos változásokra, vagy éppen a párt- és kampányfinanszírozás miféle szabályozására lenne szükség a liberális demokrácia magasabb szintű helyreállítása érdekében. Magam is résztvevője voltam egy kezdeményezésnek, amelyik a pártok ilyen, konkrét programszövegek alapján történő összefogását, vagy legalább az erről folyó egyeztetés megindítását szorgalmazta. Volt olyan törekvés, hogy konkrét alkotmányos reformtervezetek mentén szülessen összefogás az ellenzéki pártok között, amelyekre aztán mindenki nyugodtan adhatta volna a voksát azzal, hogy győzelem esetén az összefogó pártoknak csak törvénybe kell iktatni azokat a szövegszerű pontossággal megfogalmazott tervezeteket, amelyekre a nép a választások során számukra fölhatalmazást adott. Az MSZP azonban többször is elzárkózott minden ilyen kezdeményezéstől. 2013 nyarán a Millások nevében fellépő Együtt-tel is mindössze egy 25 pontos közös lózunggyűjtemény aláírására volt hajlandó. A dühös tiltakozás ez ellen is elmaradt. Pedig a Millások éveken át annak kimondása mellett gyűltek össze tüntetni, hogy nem fogadják el éles kritika nélkül a 2010 előtti politikusok tevékenységét sem.

Mondhatjuk: az ellenzék pártjai a 2011-12-es nagy tömegtüntetéseket követő évben csőbe húzták a Milla mozgalom civiljeit. Hasonló átverési szándék a parlamenti pártok részéről most is fönnállhat. Már csak azért is, mert az egyfordulós választási rendszer, valamint a parlamenti pártok és képviselők jelenlegi állami finanszírozási rendszere hosszú távon is nyugodt, „díszellenzéki” állást biztosíthat sokaknak. Nem mindenki akarja olyan komolyan az illiberális állam bukását azok közül, akik szavakban fennen hirdetik azt!

Mindezeket figyelembe véve miféle együttműködés képzelhető el a parlamenti ellenzék pártjaival az illiberális államrend megdöntésének és helyette a szabadság és szolidaritás demokratikus rendje megteremtésének ügyében? Ez az együttműködés nem szólhat másról, mint az illiberális rendszer fölszámolásához szükséges feltételek nyilvánosság előtti tisztázásáról, beleértve az ehhez szükséges közös programszövegek, alkotmányos reformtörvényszöveg-tervezetek közös elfogadásának megkísérlését is. És amiben nincs egyetértés, abban bizony a mozgalmároknak a parlamenti ellenzékkel nyíltan konfrontálódniuk kell. Ha nem így tennének, akkor a civilek az együttműködés megkísérlésével kizárólag az ellenzéki pártok szerepének legitimálásához járulnának hozzá.

Az alapok közös megfogalmazásába bele kell hogy férjen annak a deklarálása is, hogy elutasítjuk a különféle társadalmi csoportok megbélyegzését és kirekesztését, és fontosnak tartjuk, hogy a társadalom tegyen jelentős erőfeszítéseket a tartósan kirekesztetté vált szegények reintegrációja érdekében. Támogatnunk kell minden ilyen irányú programfejlesztést is. Helyes lenne, ha az erre a kérdésre vonatkozó megoldási javaslatokról is komoly, nyilvános diskurzus folyna az ellenzéki erők között. Olyan fontos kérdés ez, amely egyenértékű a legalapvetőbb alkotmányos kérdésekkel, hiszen a szabad és demokratikus Magyarország megteremtése elképzelhetetlen a tartósan perifériára szorultak társadalmi integrációjának megoldása nélkül.

Alább még lesz arról szó, hogy a kormánypártokkal, azaz a hatalom gyakorlóival is párbeszédre kell törekedni. A cél mégiscsak az lenne, hogy egy erőszakos forradalmat alkotmányos reformokkal előzzünk meg. Sokan mondják, hogy a jelen körülmények között nincs esélye a tiszta választásokhoz minimálisan szükséges alkotmányos reformoknak. Nem tudom, hogy igazuk van-e, de a dialógusnak mindenképp esélyt kell adni. Ha nem sikerül, akkor marad a forradalmi út.

Fontos azonban tudni: akár forradalami úton, akár kikényszerített reformok útján áll helyre az alkotmányos demokrácia, minderre csak akkor van esély, ha a kormányzat népszerűsége a béke feneke alá csökken, és a nép pedig lát maga előtt elfogadható rendszerbéli és kormányzati alternatívát. Ehhez pedig a civil mozgalmárok helyi csoportjai közötti koordinált együttműködésre, egy országos hálózat kialakulására van szükség.

Milyen feladatokat láthat el egy országos hálózat?

Az országos hálózatot a helyi csoportoknak kell létrehozniuk. Maga a hálózat aztán a kölcsönösség elve alapján szakmai segítséget nyújthat a helyi csoportoknak. Fontos az is, hogy az országos jelentőségű ügyek jogi, szakmai képviseletének megszervezésében, a szolidaritási mozgalom fejlesztésében, továbbá a demonstrációk összehangolásában ez a hálózat szerepet játsszon.

Ugyanez vonatkozik nem csak egy-egy ügy jogi és politikai képviseletére, hanem az új alkotmányos rend megteremtéséhez szükséges reformok kidolgozására is. A munka szakszerűségének biztosítása a hálózat feladata. Hogy a végén ki fogad el és mit, az politikai kérdés, de a hálózatnak mindenki számára hozzáférést kell biztosítania az információkhoz és meg kell teremtenie ugyancsak mindenki számára az aktív részvétel lehetőségét a programalkotás során zajló vitákba is.

A szükséges alkotmányos változások érdekében folyamatosan párbeszédre kell törekedni. Párbeszédre egymással és a szükséges reformoknak megnyerhető hazai és külföldi intézményekkel. Továbbá párbeszédre kell törekedni a parlament pártjaival – ellenzékiekkel és kormánypártokkal egyaránt. A párbeszédhez a hálózatnak valamiféle közös képviseletre is szüksége van.

Az eddigiekből következően a dialógusra a nyilvánosság előtt kell sort keríteni. Egy demokratikus mozgalom esetén titkos kamarillapolitikáról amúgy is önellentmondás lenne beszélni. Jó lenne, ha olyan ismert személyek folytathatnák a mozgalom oldaláról a párbeszédet, akik eddigi tevékenységükkel már jelentős tiszteletet vívtak ki maguknak. Olyanok, akiknek van hitelük a képviseletre, és jó esélyük van arra, hogy a megállapodásokat minél szélesebb körben el tudják fogadtatni. Hiszen a partneri dialógus során születendő esetleges megállapodásokat valamilyen formában nemcsak a mozgalom aktivistáinak, de a választók többségének is jóvá kell majd hagynia.

Amúgy viszont a párbeszéd folytatásával megbízottak tevékenységét bírálni – érvekkel alátámasztva jót, vagy rosszat mondani róla – kívánatos, a demokrácia újjáteremtéses szempontjából hasznos, és szükséges dolog.

Végül e hálózat feladata lehet az is, hogy azoknak az elveknek az alapján, amelyeket a jelenlegi parlamenti és más politikai erők nem hajlandók, vagy nem képesek hitelesen képviselni (ilyen lehet pl. a nyilvános diskurzus elve, a nyilvános szervezeti működés és nyilvános politika-finanszírozás elve, de ilyen lehet az alkotmányos reform számos kérdése is), támogassa, illetve generálja olyan, nyugati értelemben véve nyitott, a civileknek, önállóan gondolkodó demokratáknak helyet biztosító, nem katonás, a különvélemények nyilvános megfogalmazását nem korlátozó pártszerű működés lehetőségének megteremtését, és az ebben a szellemben működő, olyan új pártok megteremtését, amelyek lehetőséget biztosítanak arra, hogy azok is találhassanak maguknak politikai perspektívát nyújtó alternatívát, akik elutasítják a korábbi pártokat. Elvileg persze az is elképzelhető, hogy a fenti, nálunk újszerű, nyitott, transzparens, demokratikus működési gyakorlatot átvéve egy már meglévő párt akár egybe is olvadhat a civil mozgalom valamelyik részével. Ez a fajta fejlődés is kívánatos lehet, bár egy már kialakult érdekviszonyokon alapuló, „megcsontosodott” szervezeti struktúra átalakítása általában nehezebben megvalósítható az új szervezetek és új struktúrák létrehozásánál.

Nagyon fontos hangsúlyozni a hálózatot alkotó helyi csoportok autonómiáját! Bármelyik helyi csoport kezdeményezheti a programalkotást, fontos ügyek vitelét, aztán a többiek betársulhatnak, ha akarnak. Nyilván, ha többen közösen lépnek fel, akkor az hatékonyabb. Egyedül is fel lehet lépni azonban, és kisebb-nagyobb csoportösszefogásokban is. Az is lehetséges, hogy valamelyik helyi kezdeményezés elér valamilyen eredményt, amire aztán egy másik helyi kezdeményezés, vagy akár nagyobb összefogás támaszkodhat. No meg olyan is előfordulhat, hogy valaki, vagy valamely helyi csoport csinál valamit, amivel mások nem értenek egyet, és ezt meg is mondják. De ez nem szabad, hogy „örök-haragot” eredményezzen! Ha valamiben nem értünk egyet, más területen még lehet közöttünk együttműködés. Hasonló ez a parlamenti pártokkal való együttműködéshez. Lehet, hogy valamiben nagyon nem értünk egyet, és azt folyamatosan hangoztatjuk is. Nem vagyunk egyformák, ugye, nincs ezzel semmi baj! A nyilvános vitatkozás amúgy konstruktív kommunikációs forma. Tisztulnak az álláspontok, akár közeledhetnek is egymáshoz.

* * *

Legutoljára hadd ejtsek még egyszer szót a különböző társadalmi csoportok közötti szolidaritás szükségességéről. Most, a szöveg legvégén is hangsúlyozni szeretném: különösen fontos azokkal szolidaritást vállalni, akiket az 1989-90-es politikai és gazdasági rendszerváltás és az az óta eltelt negyedszázad a társadalom perifériájára szorított. Ők – köztük nagy számban még az előítéletektől is sújtott romák – azok, akik tartósan elvesztették a munkájukat és ez a helyzetük generációról generációra öröklődik. Holott nem kéne, hogy továbböröklődjön. A szakemberek által jól ismertek azok az oktatási, foglalkoztatási- és szociálpolitikai eszközök, melyek segítségével e csoportok visszaintegrálása a társadalmi munkamegosztás rendszerébe belátható időn belül megvalósítható lenne. Ehhez azonban ez idáig hiányzott a szükséges társadalmi szolidaritásvállalás. E társadalmi csoportok cserben hagyása nem kis részben járult hozzá az antidemokratikus erők, leginkább a szélsőjobb megerősödéséhez is. A perifériára szorult csoportok érdekvédelmének és esélyteremtésének segítése olyan fontos feladata a demokráciáért folyó mozgalomnak, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy szabad és virágzó ország teremtsünk e hazában. Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni.

[1] Erről a kérdésről néhány nappal a civil tüntetések újabb hullámának megindulását megelőzően, 2014. októberében már írtam egy hosszabb cikket, ami a hvg.hu-n jelent meg. (http://hvg.hu/velemeny/20141021_Mi_van_veled_s_hogyan_tovabb_Magyarorszag) Ez az írás annak a cikknek a továbbgondolása is egyben.

[2] Erről a közelmúltban a Népszabadság 2015. január 26-i számában írtam „Miért pártzászlók nélkül?” címmel. (http://nol.hu/velemeny/miert-partzaszlok-nelkul-1511961)

[3] http://hvg.hu/itthon/20130508_Az_MSZP_nem_szavazna_meg_Magyarorszagot_s

„A szakmában egyre többen vélik úgy, hogy az internetadó vagy egy elhibázott, nem egyeztetett javaslat, vagy valamilyen kommunikációs akcióterv része, amelynek lényegéről csak sejtései vannak a nagyközönségnek.” – írja a hétvégi Népszabadság. (http://nol.hu/gazdasag/mozgosit-az-internetado-1494489)

 Akár valamilyen kommunikációs akcióterv része volt ez, akár nem, a kiagyalói arra valószínűleg nem gondoltak:
Abból lett a legnagyobb botrány, hogy az internet-adóra a közvélemény jelentős része szerint azért van szükség, mert a magyar állam vezetői (köztük a NAV-nak a kitiltási ügy miatt külföldre menekült vezetői) a gyanú szerint sokmilliárdos ÁFA csalásokat fedező korrupciós ügybe keveredtek, ami óriási adóbevétel-kiesést okoz az államnak. Magyarul: a végtelenül korrupt kormányzás miatt van szükség az internetadóra. És ez a minden eddigit felülmúló korrupció csakis az "illiberális" államnak a szabadságjogainkat évek óta szisztematikusan nyirbáló politikája miatt vált lehetségessé.

Orbán ma reggeli újabb eszmefuttatása a liberális demokrácia ellen: 
„Sokan vannak, akik szeretnék Magyarországot fekete bárányként bemutatni. (…) Mi nyíltan bevalljuk, hogy mi nem egy liberális demokráciát akarunk építeni. Mi demokráciát akarunk építeni, de nem olyat, amelyik kizárólag az egyéni érdekekre épül, hanem olyat, amely a közjót tartja a legfontosabbnak. Ez egy eltérő gondolkodásmód. Most vannak, akik nem érdekeltek abban, hogy ennek az eltérő gondolkodásnak a jegyében megvalósuló gazdaság- és társadalompolitika sikeres legyen, vagy hogy ha sikeres, akkor ezt elismerjék. (…)
Korábban azt tudtuk mondani, hogy higgyétek el, hogy az az átalakítás, amit végrehajtunk, amely a legjobb európai keresztény hagyományokra épül, vagyis tiszteletben tartja a szabadságot, az emberi jogokat, a fölhalmozott kulturális értékeket, ez eredményre vezet majd. (…) Azt gondolom, most már nem arról kell beszélni Magyarországnak, hogy valami majd eredményre vezet, hanem hogy az elvégzett munka, a magyar modell, a közjóra épülő politikai rendszer, amely demokratikus, még ha nem is liberális, ez meghozta a kívánt eredményt és több lehetőséget nyújt Magyarországon az embereknek, mint számos más országban az a liberális demokrácia, amit ők építenek. (…) Nagyon sok ember van, velünk egyetértő és értünk szorító ember is, a tanácsadóink között is, akik azt mondják, hogy (…) egy politikus ne tartson gondolatébresztő előadásokat. (…) Én mást gondolok erről, én azt hiszem, hogy a mindenkori magyar miniszterelnök olyan mélyen lát bele, egy másfajta nézőpontból, ami csak az övé - mert csak egy miniszterelnök van - olyan sajátos módon, és olyan mélyen lát bele az európai politikába, a boszorkánykonyhába, az ott zajló folyamatokba, hogy szerintem érdekes lehet a gondolkodni akaró magyarok számára, ahogy innen nézve, ahonnan én a munkámat teszem, hogyan fest a világ. Ezért én vállalom annak az ódiumát, hogy ilyenkor, annak érdekében, hogy gondolatokat ébresszek, el kell könyvelnem veszteségeket, támadásokat is. (…) Akkor [a páneurópai piknik idején] azt mondtuk, hogy szabadok leszünk, erősek, nagyok, kinyitjuk a határokat, nemcsak a fizikai határokat, hanem a szellemi, gondolkodásbeli korlátokat is, fölszámoljuk a kommunizmus örökségét és Magyarország olyan magas polcra emelkedik, ahová a képességei, szorgalma alapján egyébként eljuthat. (..) most végre egyenesbe kerültünk. Tehát szerintem az akkori nagy remények és szárnyaló vágyak a mostani gazdaság- és társadalompolitika folyatásának esetén megvalósulhatnak Magyarországon. Ez sose biztos, erre nincsen garancia, ez csak egy esély, mert ez rajtunk, sokmillió magyaron múlik, hogy így lesz-e.”

Orbán, azzal az ósdi, már a XIX. században gyakran hangoztatott érveléssel utasítja el a liberális demokráciát, hogy az egyéni érdekeket szembehelyezi a közjóval, adott esetben „Magyarország érdekeivel”. Pedig a közjó nem lehet más, mint az egyének - lehetőleg mindenki - boldogulása és boldogsága. Az „egyéni érdekektől” független közjó fából vaskarika. Maga az érdek nem objektív kategória (mint ahogy a bolsevik szocializmus marxistái és általában az etatisták hangsúlyozták és hangsúlyozzák ma is), senki nem határozhatja meg az egyén helyett és nélküle, hogy „mi a jó neki”. Az érdek mindig valamilyen egyéni szükségletre épül. A szükséglet pedig a „hiány visszája”. Valakinek vagy hiányzik valami, vagy nem. (Ezt a klasszikus liberális gondolatmenetet annak idején még Szabó Miklóstól olvastam valahol a '80-as évek elején.) 
A közjó bizony az egymással kooperálni tudó egyének érdekeire épül. (Ez tételesen az ellenkezője annak, amit Orbán állít.) Ami viszont sajnos tény: Magyarországon még nem állunk jól azoknak a képességeknek, készségeknek az elsajátításával, melyek alkalmassá tesznek majd bennünket, egyéneket arra, hogy érdekeinket másokkal kooperálva, egymás érdekeire figyelemmel érvényesítsük. Azonban végleg lemondani erről a képességről, és rábízni a szükségleteink és az érdekeink meghatározását az államra, a NER illiberális Orbán-rendszerére, vagy egyáltalán, a mindenkori Vezérre, nos ennél ostobább dolgot nehezen tudnék elképzelni felnőtt, szabadságszerető emberek számára! Egyébként pedig: gyakorlat teszi a mestert. Látjuk, hogy nekünk ez nehezen megy, de azért soha ne mondjunk le a liberális demokrácia „begyakorlásáról”!

2014. augusztus 17.

Hétvégi olvasmány a sajtóból:

„Fütyülünk, vagy kollaborálunk. Szűkre szabott politikaelméleti ismereteim szerint az ellenzék feladata nem az volna, hogy kollaboráljon, hanem hogy fütyüljön, mint a rigó, vagy mint a bérfradista. Mármost egy nem-demokráciában demokráciásdit játszani kollaborálás. A legfelsőbb személy mostanra már a magyarországi demokrácia teljes intézményrendszerét lebombázta, legutóbb expressis verbis be is jelentette, hogy a demokráciának vége. Ha pedig így van, és mért ne volna így, akkor egyebek között az önkormányzati választás is tartalmát vesztett, kiüresedett rituálé, más szóval bolhacirkusz. Hogy ebből mi következik, azt nem taglalom, már többen megírták. Kénytelen vagyok velük csaknem mindenben egyetérteni.”

 /Részlet Váncsa István: Fütty című írásából. In: Élet és Irodalom, 2014. augusztus 15. p.1./

A magam részéről továbbra sem a bojkottot javasolnám, ha már van kampány, van rá egy csomó pénz költve, van már egy csomó energia belefeccölve és egy csomó potenciális szavazó mozgósítva. Megint csak azt tudom javasolni: Arra kéne buzdítani a szavazókat, hogy menjenek el szavazni. Lehetőleg csőstül. És szavazzanak a hendikepes ellenzékre. De nem azért, mert komolyan el lehetne hinni, hogy itt demokrácia van. És nem is azért, mintha a kádári hagyományokat kéne továbbéltetni. („Aki nincs ellenünk, az velünk van”, azaz ha elfogadod a rendszert, békén hagyunk!) Szóval nem azért, mert azt gondolnám, hogy jobb híján immár hosszú távon is az illiberális NER szabályaihoz kellene idomulni.  Hanem azért, mert meg kell próbálni bástyákat építeni a demokratikus ellenállás építményéhez. És ez lehetséges. Már amennyiben az ellenzék előre deklarálja:

>Ha veszítünk, nem ülünk be fizetett díszellenzéknek az illiberális NER-t legitimálni. Nem ülünk közéjük bárgyú vigyorral az ajkunkon. Vagy akár időnként műfelháborodást színlelve. Mindezzel pedig önnön magunkat folyamatosan kiröhögtetve. Ha viszont valahol – valamelyik budapesti kerületben, vidéki városi önkormányzatban – nyerünk, akkor ott elfoglaljuk a rendszerellenes választókkal közösen kiharcolt pozíciókat. Nem másért, hanem azért, hogy az adott önkormányzatot a szabadság bástyájává tegyük. Az adott települést/kerületet pedig a szabadság szigetévé. Vagy valami olyasmivé.<

Gondolkodtam, hogy folytatom a fenti szövegelést. Arról, hogy az E14 jelenlegi szervezeti/működési keretei között mennyi az esélye annak, hogy egy efféle javaslatot bárki keresztülverjen ennek a "Millás" hagyományaira oly büszke pártnak a vezetésén. Aztán úgy döntöttem, nem folytatom. Már bocs, de pillanatnyilag úgy érzem, tök fölösleges.

Utóirat:

Ez már csak ilyen hétvége! A baloldali liberális oldal mérvadó hetilapjának vezércikke után ugyanerről a kérdésről  elolvashatjuk a mérvadó napilap egyik vezető publicistájának a cikkét is a lap szombati számában. Kicsit önkényesen idézek belőle:

„Még nem találkoztam olyan emberrel, aki el tudta volna magyarázni, hogy valójában miben különbözik egymástól a DK, az Együtt-PM és az MSZP. (…) Még sohasem kaptam az értékrendet, programot, a választóknak szóló politikai ajánlatot érintő választ. (…) A választó csak azt hallja, semmi másról nem szólnak a véget nem érő tárgyalások, csak arról, hogy melyik tisztségre ki adja a jelöltet. (…)  De hogy is tudnának a buzgó piacpártolók  hitelesen ígérni polgári biztonságot, amelynek feltétele az államtól, önkormányzattól független munkahelyek sokasága, amikor – most már egymással is versenyezve – maguk is a közpénzek csapjai mellé furakodnának?”

/Részlet Tanács István: Miért is? című írásából. In: Népszabadság, 2014. augusztus 16. p.9./

Tényleg: Ha már mindenki így látja, akkor miért is?!