Szerintem viszonylag jól működik a tavaly október óta feléledt civil, demokratikus mozgalom. Nálunk, Pécsett, bizonyosan.
Tüntetéseket, flashmobokat, polgári engedetlenségi akciókat szervezünk. Kiállunk a rászorulók mellett. Jelen vagyunk a médiában. Közben jókat vitatkozunk a nyilvánosság előtt. Leginkább a „Tiltakozás... – Pécs” Facebook-oldalon, de más helyi közösségi oldalakon is. Ezekből ugyanis egyre több van.
Van, amiben egyetértünk, van, amiben nem. Azt gondoljuk azonban, hogy ez éppen így jó.
Ja, és tudunk egymásról! És nemcsak mi, pécsiek. A DEMOSZ Facebook oldalán, sőt más közösségi oldalakon keresztül is sokan követjük figyelemmel egymás tevékenységét, lakjunk bárhol az országban. Ebben az értelemben elmondhatjuk, hogy országos mozgalom, országos hálózat vagyunk már.
Kétség nem férhet hozzá, hogy azoknak a céloknak a megvalósításáért cselekszünk, amiket a DEMOSZ tömör célmeghatározásában összegeztünk. No meg azoknak a minimális közös elveknek az alapján, amelyekről szintén döntöttünk a DEMOSZ első (s mindezidáig egyetlen) vándorgyűlésén, Szegeden.[1]
Szóval, megy ez! Szépen, fokozatosan, a gyakorlat során formáljuk a demokratikus kultúrát a társadalomban. Közben pedig a kormány népszerűsége hol gyorsabban, hol lassabban, de folyvást csökken.
Ez a civil aktivitás az EGYIK nagyon fontos eleme mindannak, ami a DEMOSZ céljai közt is szerepel. Csinálni kell továbbra is. Törekedve arra, hogy egyre többen, és egyre jobbak, hatékonyabbak legyünk.
A Szegeden elfogadott közös célok szerint egy „új, szabad és aktív részvételre épülő demokratikus berendezkedés” létrehozóivá kívánunk válni. Ehhez azonban még MÁS IS KELL! Legalábbis akkor, ha a belátható jövőben szeretnénk megvalósítani ezt az újfajta, szabad, aktív részvételre épülő demokratikus berendezkedést. Szóval ugyanabban a szellemben és ugyanazzal a nyitottsággal, amivel eddig is cselekedtünk, de tovább is kell lépnünk! Erről írtam már abban a hvg.hu-s cikkemben is, amit a DEMOSZ Facebook oldalára is fölraktam. (http://hvg.hu/velemeny.publicisztika/20150618_Mi_legyen_most_mar)
A továbblépéshez viszont egy csomó további kérdést meg kell vitatni. Az erőforrásokat számításba kell venni. Aztán mindezek alapján, egy nyilvános vita eredményeként, meg kell hozni néhány döntést. Olyanokat, amelyekben a sokszínű szereplők számára is konszenzusra van szükség.
Számomra az a „demoszos” cél, hogy szakítani akarunk „a jelenlegi politikai gyakorlat vezérelvűségével és központosított hierarchiájával”, kétségkívül azt is jelenti, hogy a jelenlegi vezérelvű, hierarchikus centralizmust építő, illiberális kormányzat mielőbbi megdöntésére kell törekednünk. Mégpedig – hogy megint a Szegeden elfogadott célokat idézzem – oly módon, hogy közben elutasítjuk a „vezető pártok megosztásra irányuló stratégiáját és a közügyektől független versengést”. Ugyanakkor az erre velünk együtt vállalkozók „önállóságának megtartása mellett” kell törekednünk a rendszerbuktatásra.[2]
Feltételezem, hogy ezzel a mielőbbi – akár már 2018-ra a győzelmet célul kitűző - kormányzat-döntési szándékkal közülünk többen nem értenek egyet.
Én viszont azt gondolom, ha e célunk rövid távú megvalósításáról eleve lemondanánk, akkor sokak számára az egész polgárjogi küzdelmünk álságosnak, vagy pótcselekvésnek tűnne. Sőt nem csak annak: a rendszernek való behódolásnak is. Miért? Mert nyilvánvaló, hogy igazán jelentős, „átütő” eredményre ez a demokratikus polgárjogi küzdelem a mostani vezérelvű, hierarchizált és centralizált, ráadásul a szabadságjogok korlátozását nyíltan kitűző rendszerben nem vezethet. Ráadásul jó eséllyel éppen a legelszántabb polgárjogi aktivistákat veszítheti el a mozgalom, ha a pótcselekvés és a behódolás árnyéka vetődik rá. Akkor pedig annak a kockázata is meglehetősen megnő, hogy az egész, tavaly októbertől datálható nekibuzdulás egyszerűen hamvába hal. Ez esetben viszont jó időre lemondhatunk arról is, hogy a demokratikus kultúrát majd a civil aktivizmus gyakorlata fogja fokozatosan átalakítani. Természetesen nem lehetünk halálbiztosak a rendszer 2018-as megdöntésében, de az erre való törekvés feladását én is behódolásnak tartanám.
Mi tehát az, amit most azonnal el kell kezdeni? És milyen kérdéseket kell tisztáznunk a siker érdekében?
Mindenekelőtt szükség van egy közös platformra az alkotmányos rend megváltoztatásának szinte „jogszabályszerűen” pontos megfogalmazásával. Ehhez erőforrásként fölhasználható Majtényi Lászlóék EKINT-jének szakmai kapacitása is. Ezt Majtényi László egyébként fel is ajánlotta.[3]
Arra a kezdeményezésre is lehet számítani, amit Fischer Iván tett egy jó fél éve, amikor vacsorára hívta meg egy csomó független civil szervezet vezetőjét. Tette ezt annak érdekében, hogy egy támogató és a folyamatot kontrolláló grémium jöhessen a civilekből létre valamiféle demokratikus alkotmánytervezet és kormánybuktatási program kidolgozásához.[4]
Jó lenne először – természetesen nyílt vitában – nekünk, civileknek lerakni egy koncepció vázlatát! Az „illiberális rendszer” parlamenti ellenzéki pártjait csak ez után bevonni a folyamatba. Fontos azonban, hogy a folyamat minden szakaszában szigorúan követni kell az egyenlő részvétel és a nyilvános vita „demoszos” elveit.
A magam részéről különösen fontosnak tartanám, hogy a közös platformszöveg rögzítse: a következő parlamenti választáson az e platform alapján indulók csak egy ideiglenes alkotmányozó nemzetgyűlés képviselői mandátumára tartanak igényt. Azaz vállalják, hogy egy ügyvezető ideiglenes kormány kinevezése és a platform szövegébe foglalt alkotmányos változások törvénybe öntése után a mandátumukról lemondanak. A rendes, négy évre szóló megbízás teljesítésére vállalkozó képviselők megválasztására aztán már az új alkotmányos rendben, az új választási törvény alapján kerülhet majd sor.[5]
Mielőbb megvitatandó és tisztázandó kérdés: Vajon a DEMOSZ elveit elfogadó szerveződések milyen módon képviseltessék magukat ebben a folyamatban? És egyáltalán: mi, civilek, vajon hogyan álljunk neki ennek a feladatnak?
A közös platform elfogadása után az azt elfogadó szerveződéseknek (szinte bárkinek: parlamenti pártoknak, mozgalmaknak, civil szervezeteknek, de akár Facebook-csoportoknak is) a részvételével valamiféle előválasztást kell tartani annak érdekében, hogy kiderülhessen: az elfogadott közös platformot a következő választásokon kik képviselhetik a nép előtt a siker reményében. Tisztázandó kérdés az előválasztás módja is! Ezen belül pedig az: vajon kinek a feladata az előválasztások megszervezése? Netán nekünk, civileknek?
További kérdés, hogy vajon a DEMOSZ alapelvei alapján működő, azokat (vagy azoknak valamilyen tovább pontosított, kiegészített változatát) elfogadó szerveződések együtt, vagy külön-külön támogassanak-e közös „jelölt-jelölteket” az előválasztáson? S ha igen, akkor vajon ezek a jelölt-jelöltek mi módon választódjanak ki egy-egy választási körzetben?
Mindezekről és ezzel kapcsolatban még sok más kérdésről mielőbb eszmét kell cserélnünk valamennyiünknek, akiknek ezek kérdések fontosak!
Hát akkor kezdjük! :)
Heindl Péter
[1] A Szegeden elfogadott célok és alapelvek ma is megtalálhatók a demosz.org-on, itt: http://demosz.org/555555-2/
[2] Közbevetőleg egy egyéni szoc. problémáról: Nehezen szántam rá magam most erre az újabb morfondírozásra. Mert az a helyzet, hogy ha az ember nekilát az új teendőknek, akkor azokat egy ideig – ezúttal a rendszer bukásáig - biztosan nem is lehet abbahagyni. És azért ez nem lesz kis meló azoknak, akik belevágnak. J
[3] Az EKINT munkatársai jó ideje gondolkodnak egy új, demokratikus alkotmányos rendről. Március 15-én az Élet és Irodalomban közzétett koncepciójukhoz kikérték hat ellenzéki párt (MSZP, DK, Együtt, Szolidaritás és MOMA - ezek mind részt vettek ugye a 2014-es választás előtti MSZP dominálta összefogásban -, valamint az LMP) és az újkeletű civil csoportosulásuk közül egyedüliként a MostMi véleményét. Majtényivel bő egy hónapja beszélgettünk erről a tervezetről. Két problémát vetettem fel: Az egyik, hogy az EKINT koncepciójából teljesen hiányzik a jelenlegi választási rendszer kétpárti jellegének bírálata. A másik, hogy a koncepció inkább szűkíti, mint tágítja még a 2010 előttihez képest is a közvetlen demokratikus részvétel (leginkább a népszavazás) súlyát az általuk felvázolt új alkotmányos rendszerben. Az első felvetésemmel Majtényi László teljesen egyetértett. Elismerte, hogy ez egy fontos probléma, ami kimaradt a koncepciójukból, de pótlandó. A második kérdésben akkor csak abban jutottunk egyetértésre, hogy mindenképp szükség van a törvényeket megerősítő népszavazás intézményére. Az EKINT azonban a kezdeményezés jogát nem terjesztené ki a választópolgárokra. Véleményem szerint azonban mindenképp szükséges lenne biztosítani a parlament törvényeit megerősítő (vagy azt elvető) ügydöntő népszavazás népi kezdeményezésének lehetőségét. Mégpedig általános jelleggel, kizárólag az alapvető emberi jogok szabta korlátokra figyelemmel. Az elmúlt 10 év politikai krízise számomra egyértelműen igazolja a közvetlen részvétel ilyetén kiterjesztésének szükségességét. Egy ilyen népszavazással pl. elejét lehetett volna venni annak, hogy a Gyurcsány-kormány a 2006-os, gazdaságpolitikai terveinek elhallgatását követően, vagy az Orbán-kormány 2010-es, az alkotmányos rend átalakítására vonatkozó terveik elhallgatását követően a népakarattal homlokegyenest ellenkező törvénykezést tudjon megvalósítani.
[4] A hagyományos, egy-egy speciális területre szakosodott civil szervezetek többsége azonban akkor nem állt a kezdeményezés mellé. Most viszont a DEMOSZ szellemében működő civil mozgalmakra, szervezetekre támaszkodva újra lehetne éleszteni Fischer Iván kezdeményezését, amire ő az első összejövetel kudarca után is készséget mutatott.
[5] Majtényiék szerint ezt a következő választásokat lényegében „ideiglenes alkotmányozó nemzetgyűlési” választássá alakító koncepciót a szocik mai vezetői határozottan ellenzik. Szerintem nem véletlenül: visszatekintve úgy tűnik, hogy közülük sokan már a nagy kereskedelmi rádiók 2009-es, a Fidesszel közösen elkövetett „einstandolása” óta támogatták a mostani tekintélyelvű, a 2010 előtti politikai elit bebetonozását hosszú távon is segítő, kéttömb-logikára épülő és a szabadságjogokat is ennek érdekében korlátozó, „illiberális” rendszer kiépülését. Sok jel mutat arra, hogy a szocik (és a „szatelitpártok”) számos vezetője most sem akarja őszintén az illiberális politikai rendszer leépítését. Ők legfeljebb abban reménykednek, hogy hosszabb távon a rendszeren belül talán nekik is nagyobb rész juthat a hatalomból. Ezért ellenzik, hogy a következő választásoknak a rendszerváltoztatás legyen a tétje. Már pedig ebből nem szabad engednünk! Legfeljebb lesznek olyan, magukat ellenzékinek valló politikai erők, amelyek kimaradnak majd abból a rendszerváltó-platformot támogató tömbből, amelyik a következő választások megnyerésére és rendszerváltásra készül. Persze azért meg kell próbálni minél többeket meggyőzni a rendszerváltó platformhoz való csatlakozásról.
