Kedves Magyar Péter!
Ön felhívást intézett Orbán Viktorhoz, hogy írjon ki rendkívüli választást. Egy hete erről szól a közbeszéd. A döntés persze Orbán kezében van. Ha nem akarja, nem fogja előrehozni a voksolás napját. A pártállam minden döntése az ő akaratán múlik. Valamelyik pártállami tisztviselőjén keresztül már meg is üzente, hogy nem áll szándékában előrehozott választást tartani.
Lehet azonban befolyásolni az akaratát. Ha Orbánra ellenállhatatlanul nagy nyomás nehezedne a kormányzásával elégedetlen választók tiltakozó tömegei részéről, akkor nyilván kénytelen lenne megváltoztatni az elutasító álláspontját.
Van viszont a választás előrehozásánál is fontosabb kérdés, amiben érdemes lenne nyomást gyakorolni az önkényúrrá változott miniszterelnökre. Komoly nyomást kellene gyakorolni rá azért, hogy tartsa be a szabad választás feltételeit és ne próbálja választási csalások sorozatával megnyerni a 2026-os voksolást. Hiszen már most is folyvást ezt próbálja!
Csak az utóbbi néhány hét választási csalásaiból egy csokorra való: Választási csalás volt a budapesti választókerületek határainak átrajzolása. Választási csalás a „Nemzeti konzultációnak” nevezett interaktív kormányzati politikai kampány. Választási csalás az Ön magánbeszélgetéseiről illegálisan készített felvételek nyilvános terjesztése az állami és az állam által finanszírozott médiában. Választási csalás az Ön megfosztása attól az európai parlamenti képviselőknek járó jogtól, hogy a közintézményekbe szabadon bejárhasson azok működésének megszemlélése és a tapasztalt hiányosságoknak a közvélemény elé tárása céljából. (Korábban Orbán már a hazai parlamenti képviselőket is megfosztotta ettől a jogától.) Választási csalás a bíróságok függetlenségének további csorbítását eredményező igazságügyi reformokhoz biankó hozzájárulás kizsarolására tett kísérlet a reformhoz való hozzájárulás és az igazságügyi dolgozók fizetéséről való kormányzati döntés nyílt összekapcsolásával. Választási csalás, hogy míg Orbán a kormánypárti politikusok és tisztviselők számára minden további nélkül lehetővé teszi a gyermekvédelmi intézmények lakói számára az adományozást, ugyanezt egy magyar európai parlamenti képviselő számára, aki egyben a hazai ellenzék legerősebb pártját is vezeti, nem teszi lehetővé.
Választási csalás Orbán kormányzatának minden olyan intézkedése, amellyel a szabad választáshoz való jog egyik alapkritériumát jelentő követelménnyel – az állami szervek politikai semlegességének követelményével –, illetve a politikai és más véleményre tekintet nélküli egyenlő bánásmódhoz való joggal szembemegy. Szembemegy, mégpedig azért, hogy a kormánypártok és az ellenzék közötti esélyegyenlőséget felszámolásával megsemmisítse az esélyét annak, hogy választáson meg lehessen fosztani a hatalmától.
Ha valami ellen a nyilvánosság erejével és a közvélemény mozgósításával nyomást kell gyakorolni Orbánra, akkor a ma is zajló, permanens választási csalássorozat az.
Persze jó esély van rá, hogy hiába a nyomásgyakorlás, a választási csalások leállításából ugyanúgy nem lesz semmi, mint az előre hozott választásból. De a nyomásgyakorlás akkor sem haszontalan, sőt nélkülözhetetlen a rendszer megdöntéséhez! Nem nehéz belátni, hogy miért:
Az ország demokratikus többsége remélhetőleg mindent megtesz, hogy az orbáni önkényuralom végre a soron következő választáson megbukjon. Ön is, a pártja is, és minden demokrata politikai aktivista azért fog kampányolni, hogy ez sikerüljön. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az Európai Parlament immár több mint két éve, ¾-es szavazattöbbséggel „választásos önkényuralomnak” (electoral autocracy) minősítette Orbán rendszerét. A ¾-es többség bizonyíték arra, hogy itt nem egy alkalmi többség túlzó, netán demagóg megnyilvánulásáról van szó, hanem az európai politikai közösség komoly, megalapozott ítéletéről. Márpedig az alkotmányjogi szakirodalom szerint a választásos önkényuralomnak az a rendszert más, antidemokratikus rendszerektől megkülönböztető jellemzője – „differentia specificája” –, hogy bár demokráciának láttatja magát, a kormányzatot a szabad választás feltételeinek hiánya miatt nem lehet választáson megdönteni. Ezek a rendszerek békés úton két esetben bukhatnak meg: Az egyik esetben már a választás előtt jelentős kényszerítő körülmények hatására megváltozik a rendszer, ami azt eredményezi, hogy a kormányzat számára lehetetlenné válik oly mértékű csalást elkövetni, ami megakadályozhatná az ellenzék győzelmét. A másik eset az, amikor egy elcsalt választás utáni tömegméretű felháborodás söpri el a rendszert az uraival együtt. Az elsőnél gyakoribb a második eset. De az is csak akkor lehetséges, ha a választáson induló ellenzéki szereplők már a választás előtt fölhívják a közvélemény figyelmét arra, hogy a kormányzat folyamatos intézkedéseket tesz a választás elcsalására és határozottan tiltakoznak is ezek ellen az intézkedések ellen. Ha azonban a szavazókat a választások napjáig abban a hitben tartják, hogy ez egy „normális”, demokratikus választás, ahol a többség szavazatainak elnyerésével az ellenzék képes lesz leváltani a dolgát pocsékul végző kormányzatot, akkor ha ez mégsem sikerül (ami egy valódi „választásos önkényuralomban” a rendszert alapjaiban megingató tömegmozgalomnak a rendszer üzemszerű működésének gátat szabó kényszerítő ereje nélkül biztosra vehető!), utólag a nem tisztességes választási versenyben alulmaradt ellenzék vezetői már bajosan tudják mozgósítani a tömegeket az elcsalt választás miatti tiltakozásra buzdítással. Ezt már a NER által szervezett első, 2014-es választáson is láttuk: Akkor az ellenzéki „Összefogás” a voksolás napjáig azt hirdette, hogy Orbán választáson legyőzhető. Nem csak a hazai választók előtt, de még az Európai Unióban is kifejezetten erre hivatkozott az ellenzéki koalíció „miniszterelnökjelöltje”, Mesterházy Attila, amikor mint a vezető hazai ellenzéki párt elnöke 2013-ban elérte, hogy kivegyék a Tavares-jelentés tervezetéből azt az intézkedési javaslatot, miszerint amennyiben nem áll helyre a jogállamiság Magyarországon, akkor meg kell fosztani az Orbán-kormányt a szavazati jogától az Európai Unió döntéshozatali fórumain.[1] Aztán az elveszített választás napján Mesterházy az első nyilatkozatában kijelentette: csalással nyert a Fidesz! Mesterházy hirtelen jött, „utólagos reklamációjának” sem hitele, sem mozgósító ereje nem volt. Az „Összefogás” képviselői pedig beletörődtek az eredménybe. Mesterházyék és Gyurcsányék úgy ültek be a parlamentbe, és úgy politizáltak ott, mintha az egy demokratikus rendszer intézménye lett volna. Az „óbaloldal” ekkor veszítette el hitelének utolsó maradékát is a nép előtt.
Kedves Magyar Péter! Ön a pártja sikerével új reményt adott a magyar demokratáknak. A feladat adott: mindent meg kell tenni a győzelemért, de közben mindent meg kell tenni annak érdekében is, hogy Orbán választásos önkényuralma megbénuljon és képtelen legyen a választási csalásokat addig folytatni, amíg lehetetlenné válik a demokraták győzelme az önkényuralom urai felett. A csalások ellen tiltakozni, a választási csalássorozat folytatásával szemben ellenállni kell.
Sokan bíznak Önben. Ne szúrja el!
Üdvözlettel:
Heindl Péter
[1] Lásd: http://hvg.hu/itthon/20130508_Az_MSZP_nem_szavazna_meg_Magyarorszagot_s
