A Közös Ország Mozgalom (KOM) kezdeményezésére és a mozgalom kordinálásával a budapesti Kossuth tér mellett fölállított Agórán, nyilvános vita eredményeként nyolc ellenzéki párt – az MSZP, az LMP, a DK, a Momentum, az Együtt, a PM, a MoMa és az MLP – október elejére közös törvényjavaslatot dolgozott ki az „igazsgásos választási rendszerről”, amelyet a parlament elé vittek. Egy kilencedik párt, a Jobbik, a tervezet parlamenti támogatásáról tett ígéretet. Ezt követően a Közös Ország Mozgalom Gulyás Márton előterjesztésére a mozgalom aktivistáinak „plenáris ülésén” 38 szavazattal 18 ellenében úgy döntött, hogy a KOM a választók mozgósítására támaszkodva törekszik az ellenzéki pártok koordinált jelöltek és független jelöltek támogatására szóló együttműködésének ösztönzésére a 106 egyéni körzetben a 2018 tavaszán esedékes országgyűlési választáson, amit minden bizonnyal még az Orbán-féle 2011-es választási törvény alapján fognak megtartani.
A szavazáson magam a javaslat ellen szavaztam. Gulyás Márton javaslatát ugyanis nem tartom elégségesnek ahhoz, hogy a társadalom kormányellenes többsége a választáson érvényesíteni tudja a jelenlegi kormányzat elzavarására irányuló akaratát. A javaslat nem elégséges ahhoz sem, hogy a rendszer legitimitását tagadó, azt szavazatukkal legitimálni semmiképp nem akaró választópolgárok érdemben részt vehessenek a NER kormányának megbuktatására irányuló együttműködésben.
A KOM október 26-i, szakértői munkacsoport-megbeszélésén a Gulyás Márton féle javaslatot részben kiegészítő, részben azzal szemben alternatívát jelentő javaslatot terjesztettem elő a KOM aktivistáinak a választással kapcsolatos magatartására vonatkozóan. A javaslatot a további megvitathatóság érdekében a munkacsoport döntése alapján írásba foglaltam. A javaslatot nemcsak a KOM aktivistáinak, de az elmúlt években kibontakozott valamennyi rendszerellenes civil mozgalom aktivistáinak is a figyelmébe ajánlom.
Íme a javaslat:
A rendszerellenes mozgalmak aktivistáinak egy csoportja független jelöltként rendszertagadó elektorokat állít mind a 106 egyéni körzetben a "Nemzeti Együttműködés Rendszerét" elutasító választópolgárok számára.
A jelöltek „elektorként” - azaz egy előre megtervezett és a választók előtt közösen felvállalt parlamenti szavazási procedúra végrehajtására - indulnak a 2018-ban még a jelenlegi rendszerben kiírt választáson. Az "elektori választási program" az új választási eljárás lebonyolítását vállaló miniszterelnök megválasztását, a nyolcpárti, „igazságos választási rendszerről” szóló törvénytervezet megszavazását, majd az országgyűlés önfeloszlatásáról szóló döntést [Alaptörvény, AZ ÁLLAM c. rész, III. cikk, (2) bekezdés] foglalja magában.
A jelöltek vállalják azt is, hogy amennyiben a tavaszi választáson körzetükben nyernek, azonban a választás eredményének ismeretében nyilvánvalóvá válik, hogy a parlament összetétele nem teszi lehetővé a vállalt szavazási procedúra végrehajtását, akkor nem veszik át képviselői mandátumukat. (Vita tárgyát képezheti, hogy esetleg mégis átveszik a mandátumot, de csak a parlament 2/3-os szavazásain vesznek részt, képviselői tiszteletdíjat azonban nem fogadnak el. Felmerülő költségeiket ez esetben a rendszertagadó civil mozgalmak fedezik.)
Mivel az elektorok nem hivatásos politikusok, személyük könnyen kiválasztható az elmúlt évek rendszertagadó civil mozgalmainak aktivistái és támogatói közül.
Fontos, hogy a jelöltek személye „cserélhető”. A jelöltek visszalépésére a választás előtt két esetben kerülhet sor. Egyrészt akkor, ha az adott körzetben ismertebb, hitelesebb jelöltet lehet találni, akár annak eredményeként, hogy a politikai szervezetekkel – pártokkal, civil önszerveződésekkel – folytatott tárgyalások során nyerésre esélyesebb elektor-jelölt személye merül föl. Másrészt a jelöltek visszalépésére akkor is sor kerülhet, ha az ellenzéki pártok közötti koordinált jelölés eredményeként a közvéleménykutatások szerint egyértelműen és a közvélemény számára is meggyőzően nyerésesélyes – azaz a jelenlegi kormánypártok parlamenti mandátumainak számát 50% alá szorító – választási összefogás jön létre és ha a kormánypártokat 50% alá szorító ellenzéki „koordinált jelölteknek” is deklarált célja a nyolcpárti „igazságos választási rendszerről” szóló törvénytervezet megszavazása, majd az a szerinti új választás kiírása. Egyértelműen le kell szögezni, hogy a rendszerváltó elektor-jelöltek számára semmiképp sem lehet visszalépési ok, ha a pártok összefogásával mindössze arra nyílik esély, hogy a jelenlegi kormánypártok parlamenti 2/3-át megakadályozzák. Ez esetben ugyanis a rendszertagadás, mint cél hiúsulna meg. Hiszen az 1/3-nál több mandátumot szerzett ellenzéki képviselők a rendszer részeként, azaz a rendszer legitimációját erősítve vennének részt a NER-parlament munkájában. A rendszertagadó választók aktivitására ilyen cél mellett nem is lehetne számítani, mivel az aktív szavazók maguk is legitimálnák ez esetben a NER választási rendszerét. Egy ilyen, 2/3 elleni összefogás sokkal inkább szolgálná a NER stabilizálódását, mint annak felszámolását. Hiszen gyengítené azokat az erőket, amelyek egyértelműen elkötelezettek a NER-nek egy demokratikus rendszerrel való mielőbbi leváltása iránt, leginkább éppen azzal, hogy az összefogásban résztvevők a választókat is a NER-t legitimáló magatartásra buzdítanák.
A rendszerváltó szavazók elektorainak mielőbbi jelöléséből származó előnyök:
- Kiváló lehetőséget biztosít a jelenlegi rendszer önkényuralmi, antidemokratikus jellegének hirdetésére, és a választópolgárok mozgósítására a rendszertagadó/rendszerváltó aktivitás irányába.
- Lehetőséget biztosít azoknak a választóknak a mozgósítására, akik a közvéleménykutatások szerint kormányellenesek ugyan, de a jelenlegi keretek között „nem pártválasztók”. (Kb. egymillió, ilyen attitűddel bíró polgártársunkról van szó!) Ezáltal növelhető azoknak a választópolgároknak a száma, akik szavazatukkal a kormányellenes szavazók táborát növelik. A listás szavazatok alapján mérhető ellenzéki szavazótöbbség is megteremthető, illetve arányában növelhető az elektor-jelöléssel, amennyiben az elektorok kampányuk során arra bíztatják a szavazókat, hogy listás szavazatukkal a következetesen rendszertagadó pártokra adják. Amennyiben pedig egyetlen „nagyobb” (az 5%-os küszöb átlépésére esélyes) ilyen pártot, vagy pártszövetséget nem lehet találni a listát állító szervezetek között, akkor arra lehet bíztatni a szavazókat az elektorjelöltek kampánya során, hogy szavazzanak olyan ellenzéki párt listájára, amelynek nincs esélye a parlamenti bejutásra, mert ez esetben is ki tudják fejezni a rendszer legitimálása nélkül (azaz „díszellenzéki” képviselők bejuttatásának támogatása nélkül) a választáson ellenzéki meggyőződésüket, amivel 2018 után is igazolni lehet, hogy a szavazók többsége által elutasított – azaz demokratikus legitimációval nem bíró – kormány uralkodik az országban.
- A független jelöltek támogatására akár a szélsőjobb szavazói is mozgósíthatók és így nagyon megnőhet a választási győzelem esélye, egy csak az antirasszista demokratákat megszólító pártokat összefogó, koordinált jelöltállításhoz képest.
- A rendszertagadó elektor-jelöltek állításának és a mellettük való kampánynak óriási ösztönző hatása lehet az ellenzéki pártokra egy valódi, rendszerváltó célú kooperáció kialakítása céljából. Kényszerítő (és népszerűségükre akár közvetlenül is ható) befolyást lehet gyakorolni ezekre a pártokra a rendszer antidemokratikus jellegére rámutató kampánnyal, továbbá annak bemutatásával, hogy igenis létezik megvalósítható alternatíva az ellenzéki pártok egymással is versengő, más perspektíva híján ténylegesen csak a NER-támogatás elnyeréséért folytatott vesztes-nyertes (a NER-rel szemben pedig biztos vesztes) játszmájával szemben.
- Amennyiben a 2018-as választás nem eredményezi a NER bukását és továbbra is a jelenlegi kormánypártok maradnak hatalom, akkor az elektor-jelöltek indulására hivatkozva az ő jelölésüket kezdeményező, rendszertagadó mozgalmárok a választók előtt kellő hitelt, ismertséget, respektust szerezve vághatnak neki egy „rendszertagadó párt” felfuttatásának a következő választásra, mely párt a 2022-es választáson már saját egyéni és listás jelöltek állításával törekedhet a siker reményében a rendszerváltó „elektori program” megvalósítására. A hitelesség kérdése különösen fontossá válhat abban az esetben, ha az a mozgalmi tevékenység, amely az elektorállítással párhuzamosan a pártok közötti koordináció előmozdítása érdekében folyik, nem vezet eredményre. Ugyanis ha nyolcpárti törvénytervezet összehozásának eredményeként a rendszertagadó civil mozgalmak zászlóhajójává vált KOM kizárólag a koordinált jelölés ösztönzésére koncentrál, mint választási célra, akkor kudarc esetén nagyon könnyen hiteltelenné válik azon rendszerkritikus választók előtt, akik utóbb – nem minden alap nélkül – a kudarcos vállalkozásban mindössze a pártok 2014-es típusú, önmaguk átmentésére és a NER-apanázs elnyerésére irányuló összefogásának támogatását lesznek képesek látni. Márpedig a mozgalom kudarca újabb évekre visszavetheti azt a rendszertagadó civil aktivitást, amely most, a választási rendszer reformjáról szóló törvényjavaslat nyolcpárti megfogalmazásának kikényszerítésével már komoly eredményt volt képes felmutatni.
Heindl Péter