Orbán ma reggeli újabb eszmefuttatása a liberális demokrácia ellen: 
„Sokan vannak, akik szeretnék Magyarországot fekete bárányként bemutatni. (…) Mi nyíltan bevalljuk, hogy mi nem egy liberális demokráciát akarunk építeni. Mi demokráciát akarunk építeni, de nem olyat, amelyik kizárólag az egyéni érdekekre épül, hanem olyat, amely a közjót tartja a legfontosabbnak. Ez egy eltérő gondolkodásmód. Most vannak, akik nem érdekeltek abban, hogy ennek az eltérő gondolkodásnak a jegyében megvalósuló gazdaság- és társadalompolitika sikeres legyen, vagy hogy ha sikeres, akkor ezt elismerjék. (…)
Korábban azt tudtuk mondani, hogy higgyétek el, hogy az az átalakítás, amit végrehajtunk, amely a legjobb európai keresztény hagyományokra épül, vagyis tiszteletben tartja a szabadságot, az emberi jogokat, a fölhalmozott kulturális értékeket, ez eredményre vezet majd. (…) Azt gondolom, most már nem arról kell beszélni Magyarországnak, hogy valami majd eredményre vezet, hanem hogy az elvégzett munka, a magyar modell, a közjóra épülő politikai rendszer, amely demokratikus, még ha nem is liberális, ez meghozta a kívánt eredményt és több lehetőséget nyújt Magyarországon az embereknek, mint számos más országban az a liberális demokrácia, amit ők építenek. (…) Nagyon sok ember van, velünk egyetértő és értünk szorító ember is, a tanácsadóink között is, akik azt mondják, hogy (…) egy politikus ne tartson gondolatébresztő előadásokat. (…) Én mást gondolok erről, én azt hiszem, hogy a mindenkori magyar miniszterelnök olyan mélyen lát bele, egy másfajta nézőpontból, ami csak az övé - mert csak egy miniszterelnök van - olyan sajátos módon, és olyan mélyen lát bele az európai politikába, a boszorkánykonyhába, az ott zajló folyamatokba, hogy szerintem érdekes lehet a gondolkodni akaró magyarok számára, ahogy innen nézve, ahonnan én a munkámat teszem, hogyan fest a világ. Ezért én vállalom annak az ódiumát, hogy ilyenkor, annak érdekében, hogy gondolatokat ébresszek, el kell könyvelnem veszteségeket, támadásokat is. (…) Akkor [a páneurópai piknik idején] azt mondtuk, hogy szabadok leszünk, erősek, nagyok, kinyitjuk a határokat, nemcsak a fizikai határokat, hanem a szellemi, gondolkodásbeli korlátokat is, fölszámoljuk a kommunizmus örökségét és Magyarország olyan magas polcra emelkedik, ahová a képességei, szorgalma alapján egyébként eljuthat. (..) most végre egyenesbe kerültünk. Tehát szerintem az akkori nagy remények és szárnyaló vágyak a mostani gazdaság- és társadalompolitika folyatásának esetén megvalósulhatnak Magyarországon. Ez sose biztos, erre nincsen garancia, ez csak egy esély, mert ez rajtunk, sokmillió magyaron múlik, hogy így lesz-e.”

Orbán, azzal az ósdi, már a XIX. században gyakran hangoztatott érveléssel utasítja el a liberális demokráciát, hogy az egyéni érdekeket szembehelyezi a közjóval, adott esetben „Magyarország érdekeivel”. Pedig a közjó nem lehet más, mint az egyének - lehetőleg mindenki - boldogulása és boldogsága. Az „egyéni érdekektől” független közjó fából vaskarika. Maga az érdek nem objektív kategória (mint ahogy a bolsevik szocializmus marxistái és általában az etatisták hangsúlyozták és hangsúlyozzák ma is), senki nem határozhatja meg az egyén helyett és nélküle, hogy „mi a jó neki”. Az érdek mindig valamilyen egyéni szükségletre épül. A szükséglet pedig a „hiány visszája”. Valakinek vagy hiányzik valami, vagy nem. (Ezt a klasszikus liberális gondolatmenetet annak idején még Szabó Miklóstól olvastam valahol a '80-as évek elején.) 
A közjó bizony az egymással kooperálni tudó egyének érdekeire épül. (Ez tételesen az ellenkezője annak, amit Orbán állít.) Ami viszont sajnos tény: Magyarországon még nem állunk jól azoknak a képességeknek, készségeknek az elsajátításával, melyek alkalmassá tesznek majd bennünket, egyéneket arra, hogy érdekeinket másokkal kooperálva, egymás érdekeire figyelemmel érvényesítsük. Azonban végleg lemondani erről a képességről, és rábízni a szükségleteink és az érdekeink meghatározását az államra, a NER illiberális Orbán-rendszerére, vagy egyáltalán, a mindenkori Vezérre, nos ennél ostobább dolgot nehezen tudnék elképzelni felnőtt, szabadságszerető emberek számára! Egyébként pedig: gyakorlat teszi a mestert. Látjuk, hogy nekünk ez nehezen megy, de azért soha ne mondjunk le a liberális demokrácia „begyakorlásáról”!