Nem az én írásom természetesen az alábbi regényrészlet, de olyan fontosnak tartom és oly gyakran hivatkozok rá, másokkal vitatkozva, hogy ide is fölraktam. Talán ennek a kis részletnek a közlése nem sért szerzői jogot: 

Részlet

Ámosz Oz „Szeretetről, sötétségről” című művéből

(A szövegrész az alábbi kiadásból való: Európa Könyvkiadó, Budapest, 2010. Szántó Judit fordítása; pp. 697-701.)

Egy-két évvel később az osztályom már részt vett Huldában az éjszakai őrszolgálatban; félkatonai kiképzésünk során elsajátítottuk a fegyverhasználatot. Ekkoriban éltük az 1956-os sínai hadjáratot megelőző fedajin orvtámadások és megtorló portyák éjszakáit. A fedajinok jóformán minden éjjel megtámadtak egy kibucot vagy egy elővárost; házakat robbantottak fel a bennlévőkkel együtt, belőttek az ablakokon vagy kézigránátot hajítottak a szobákba, és taposóaknákat hagytak hátra.

Tíznaponként nekem kellett őrködnöm a kibuc külső kerítésénél, amely mindössze három mérföldre volt Latruntól, az izraeli-jordániai fegyverszüneti vonaltól. Óránként egyszer a szabályzattal dacolva belopóztam az üres klubba, hogy meghallgassam a rádió híreit. A rádióadásokat, csakúgy, mint egész kibucbeli neveltetésünket egy ostromolt társadalom szemforgató, hősködő retorikája hatotta át. Azokban a napokban senki sem használta a „palesztinok” szót: ehelyett a „terroristák”, a „fedajinok”, az „ellenség” vagy a „bosszúra szomjas arab menekültek” volt forgalomban.

Egy téli estén véletlenül Efraim Avnerival voltam őrszolgálaton. Bakancsot, rongyos katonai gyakorlóruhát és szúrós gyapjúsapkát viseltünk. A raktárak és tehénistállók mögött tapostuk a sarat végig a kerítés mentén. A silózáshoz használatos erjedő narancshéj bűze keveredett egyéb mezőgazdasági szagokkal: a komposztéval, a rothadó szalmáéval, a birkakarámok meleg gőzével, a tyúkólak tollaiból felszálló porral. Megkérdeztem Efraimot, vajon a függetlenségi háborúban vagy a harmincas évek zavargásai során lelőtt vagy megölt-e már egy ilyen gyilkost.

A sötétben nem láttam az arcát, de amikor rövid gondolkodási szünet után válaszolt, hangjában bizonyos bálványromboló irónia, furcsa, gúnyoros szomorúság bujkált:

- Gyilkosok? Miért, mit vársz tőlük? Az ő szemszögükből nézve mi az űrből érkezett idegenek vagyunk, akik törvénytelenül léptünk az ő földjükre, apránként kisajátítottuk annak egyes részeit, és miközben fogadkoztunk, hogy szándékunk szerint minden földi jóval el akarjuk halmozni őket – kigyógyítani őket a bélféregből és a trachomából, megszabadítani az elmaradottságtól, tudatlanságtól, a feudális elnyomástól -, a valóságban mindenféle fondorlatokkal ragadjuk el tőlük egész országukat. Vell, hát mit gondoltál? Hogy majd hálát adnak nekünk? Hogy cintányérral, dobszóval jönnek üdvözlésünkre? Hogy alázatosan átnyújtják az ország kulcsait, csak mert az őseink valamikor itt laktak? Csoda talán, hogy szembeszálltak velünk? És most, hogy megsemmisítő verességet mértünk rájuk, és százezerszámra menekülttáborokba szorultak – most talán elvárnád, hogy velünk ünnepeljenek, és további sikereket kívánjanak?

Szavai mélységesen feldúltak. Bár messzire távolodtam már a Herut és a Klausner család retorikájától, megmaradtam a cionista nevelés konformista termékének. Efraim éjszakai szózata megdöbbentett, sőt fel is ingerelt. Az efféle gondolkodás akkoriban árulásnak minősült. Izgalmamban szarkasztikusan megkérdeztem:

- Ez esetben mit keresel itt fegyveresen? Miért nem vándorolsz ki? Vagy miért nem állsz át hozzájuk a karabélyoddal?

A sötétben szinte hallható volt Efraim szomorú mosolya.

- Hozzájuk? De hiszen ők nem kérnek belőlem. Én az egész világon sehol sem kellek, senkinek sem kellek. Ez a kérdés nyitja. Úgy látszik, minden országban túl sokan vannak a fajtámból. Ezért vagyok itt; más okom nincs rá. Fegyvert is csak azért viselek, hogy ki ne rúgjanak innen is, ahogy már mindenünnen kirugdostak. De tőlem nem fogod hallani, hogy „gyilkosoknak” nevezzem az arabokat, akiktől elvették a falujukat. Legalábbis nem egykönnyen. A nácikat gyilkosoknak mondom. Annak mondom Szálint is. És mindenkit, aki mások földjét elrabolja.

- Abból, amit mondasz, az következik, hogy mi is elraboltuk a mások földjét. De hát nem éltünk-e már itt kétezer évvel ezelőtt is? És nem erőszakkal űztek-e el bennünket?

- A dolog valójában igazán egyszerű – jelentette ki Efraim. – Hol a zsidó nép földje, ha nem itt? A tenger mélyén? Vagy a Holdon? Vagy a zsidó nép volna az egyetlen a földön, amely nem érdemli meg, hogy egy földdarabkát a hazájának nevezzen?

• És hogy állunk akkor a földdel, amit elvettünk tőlük?

- Vell, talán elfelejtetted, hogy 48-ban mindnyájunkat meg akartak ölni? Akkor következett egy rettenetes háború, amelyben ők maguk fogalmazták meg a „vagy mi, vagy ők” jelszavát, de végül mi győztünk, és mi vettük el tőlük a földet. Nincs itt mivel dicsekedni! De ha 48-ban megvernek bennünket, nekik még kevesebb dicsekednivalójuk volna, mert egyetlen zsidót sem hagytak volna életben – mint ahogy ma nem is él az övezetükben egyetlen zsidó sem. De hát a lényeg igazán egyszerű: amink ma van, azért van, mert 48-ban elvettük tőlük. Mivel azonban már van valamink, semmi többet nem szabad elvennünk tőlük. Erről van szó. És ez az egész különbség köztem és a te Begin urad közt: most hogy már van valamink, nagyon súlyos bűn lenne, ha a jövőben még többet vennénk el tőlük.

• És mi van, ha a fedajinok egyszer csak rajtunk ütnek?

Efraim felsóhajtott.

- Vell, akkor hasra vetjük magunkat a sárban, és lövünk. Sőt a lelkünket is kitesszük, hogy jobban és gyorsabban lőjünk, mint ők. De nem azért lövünk rájuk, mert gyilkosok népéből jöttek, hanem pusztán azért, mert nekünk is jogunk van az élethez, és ahhoz, hogy saját országunk legyen. Erre nem csak nekik van joguk. És most, hála neked, Ben-Guriont fogom utánozni. Ha nem haragszol, bemegyek a tehénistállóba, és szép nyugodtan elszívok egy cigit. Te pedig közben nyitva tartod a szemed. Őrködj csak szépen helyettem is.

Kedves Magyar Péter!

Ön felhívást intézett Orbán Viktorhoz, hogy írjon ki rendkívüli választást. Egy hete erről szól a közbeszéd. A döntés persze Orbán kezében van. Ha nem akarja, nem fogja előrehozni a voksolás napját. A pártállam minden döntése az ő akaratán múlik. Valamelyik pártállami tisztviselőjén keresztül már meg is üzente, hogy nem áll szándékában előrehozott választást tartani.

Lehet azonban befolyásolni az akaratát. Ha Orbánra ellenállhatatlanul nagy nyomás nehezedne a kormányzásával elégedetlen választók tiltakozó tömegei részéről, akkor nyilván kénytelen lenne megváltoztatni az elutasító álláspontját.

Van viszont a választás előrehozásánál is fontosabb kérdés, amiben érdemes lenne nyomást gyakorolni az önkényúrrá változott miniszterelnökre. Komoly nyomást kellene gyakorolni rá azért, hogy tartsa be a szabad választás feltételeit és ne próbálja választási csalások sorozatával megnyerni a 2026-os voksolást. Hiszen már most is folyvást ezt próbálja!

Csak az utóbbi néhány hét választási csalásaiból egy csokorra való: Választási csalás volt a budapesti választókerületek határainak átrajzolása. Választási csalás a „Nemzeti konzultációnak” nevezett interaktív kormányzati politikai kampány. Választási csalás az Ön magánbeszélgetéseiről illegálisan készített felvételek nyilvános terjesztése az állami és az állam által finanszírozott médiában. Választási csalás az Ön megfosztása attól az európai parlamenti képviselőknek járó jogtól, hogy a közintézményekbe szabadon bejárhasson azok működésének megszemlélése és a tapasztalt hiányosságoknak a közvélemény elé tárása céljából. (Korábban Orbán már a hazai parlamenti képviselőket is megfosztotta ettől a jogától.) Választási csalás a bíróságok függetlenségének további csorbítását eredményező igazságügyi reformokhoz biankó hozzájárulás kizsarolására tett kísérlet a reformhoz való hozzájárulás és az igazságügyi dolgozók fizetéséről való kormányzati döntés nyílt összekapcsolásával. Választási csalás, hogy míg Orbán a kormánypárti politikusok és tisztviselők számára minden további nélkül lehetővé teszi a gyermekvédelmi intézmények lakói számára az adományozást, ugyanezt egy magyar európai parlamenti képviselő számára, aki egyben a hazai ellenzék legerősebb pártját is vezeti, nem teszi lehetővé.

Választási csalás Orbán kormányzatának minden olyan intézkedése, amellyel a szabad választáshoz való jog egyik alapkritériumát jelentő követelménnyel – az állami szervek politikai semlegességének követelményével –, illetve a politikai és más véleményre tekintet nélküli egyenlő bánásmódhoz való joggal szembemegy. Szembemegy, mégpedig azért, hogy a kormánypártok és az ellenzék közötti esélyegyenlőséget felszámolásával megsemmisítse az esélyét annak, hogy választáson meg lehessen fosztani a hatalmától.

Ha valami ellen a nyilvánosság erejével és a közvélemény mozgósításával nyomást kell gyakorolni Orbánra, akkor a ma is zajló, permanens választási csalássorozat az.

Persze jó esély van rá, hogy hiába a nyomásgyakorlás, a választási csalások leállításából ugyanúgy nem lesz semmi, mint az előre hozott választásból. De a nyomásgyakorlás akkor sem haszontalan, sőt nélkülözhetetlen a rendszer megdöntéséhez! Nem nehéz belátni, hogy miért:

 Az ország demokratikus többsége remélhetőleg mindent megtesz, hogy az orbáni önkényuralom végre a soron következő választáson megbukjon. Ön is, a pártja is, és minden demokrata politikai aktivista azért fog kampányolni, hogy ez sikerüljön. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az Európai Parlament immár több mint két éve, ¾-es szavazattöbbséggel „választásos önkényuralomnak” (electoral autocracy) minősítette Orbán rendszerét. A ¾-es többség bizonyíték arra, hogy itt nem egy alkalmi többség túlzó, netán demagóg megnyilvánulásáról van szó, hanem az európai politikai közösség komoly, megalapozott ítéletéről. Márpedig az alkotmányjogi szakirodalom szerint a választásos önkényuralomnak az a rendszert más, antidemokratikus rendszerektől megkülönböztető jellemzője – „differentia specificája” –, hogy bár demokráciának láttatja magát,  a kormányzatot a szabad választás feltételeinek hiánya miatt nem lehet választáson megdönteni. Ezek a rendszerek békés úton két esetben bukhatnak meg: Az egyik esetben már a választás előtt jelentős kényszerítő körülmények hatására megváltozik a rendszer, ami azt eredményezi, hogy a kormányzat számára lehetetlenné válik oly mértékű csalást elkövetni, ami megakadályozhatná az ellenzék győzelmét. A másik eset az, amikor egy elcsalt választás utáni tömegméretű felháborodás söpri el a rendszert az uraival együtt. Az elsőnél gyakoribb a második eset. De az is csak akkor lehetséges, ha a választáson induló ellenzéki szereplők már a választás előtt fölhívják a közvélemény figyelmét arra, hogy a kormányzat folyamatos intézkedéseket tesz a választás elcsalására és határozottan tiltakoznak is ezek ellen az intézkedések ellen. Ha azonban a szavazókat a választások napjáig abban a hitben tartják, hogy ez egy „normális”, demokratikus választás, ahol a többség szavazatainak elnyerésével az ellenzék képes lesz leváltani a dolgát pocsékul végző kormányzatot, akkor ha ez mégsem sikerül (ami egy valódi „választásos önkényuralomban” a rendszert alapjaiban megingató tömegmozgalomnak a rendszer üzemszerű működésének gátat szabó kényszerítő ereje nélkül biztosra vehető!), utólag a nem tisztességes választási versenyben alulmaradt ellenzék vezetői már bajosan tudják mozgósítani a tömegeket az elcsalt választás miatti tiltakozásra buzdítással. Ezt már a NER által szervezett első, 2014-es választáson is láttuk: Akkor az  ellenzéki „Összefogás” a voksolás napjáig azt hirdette, hogy Orbán választáson legyőzhető. Nem csak a hazai választók előtt, de még az Európai Unióban is kifejezetten erre hivatkozott az ellenzéki koalíció „miniszterelnökjelöltje”, Mesterházy Attila, amikor mint a vezető hazai ellenzéki párt elnöke 2013-ban elérte, hogy kivegyék a Tavares-jelentés tervezetéből azt az intézkedési javaslatot, miszerint amennyiben nem áll helyre a jogállamiság Magyarországon, akkor meg kell fosztani az Orbán-kormányt a szavazati jogától az Európai Unió döntéshozatali fórumain.[1]  Aztán az elveszített választás napján Mesterházy az első nyilatkozatában kijelentette: csalással nyert a Fidesz! Mesterházy hirtelen jött, „utólagos reklamációjának” sem hitele, sem mozgósító ereje nem volt. Az „Összefogás” képviselői pedig beletörődtek az eredménybe. Mesterházyék és Gyurcsányék  úgy ültek be a parlamentbe, és úgy politizáltak ott, mintha az egy demokratikus rendszer intézménye lett volna. Az „óbaloldal” ekkor veszítette el hitelének utolsó maradékát is a nép előtt. 

Kedves Magyar Péter! Ön a pártja sikerével új reményt adott a magyar demokratáknak. A feladat adott: mindent meg kell tenni a győzelemért, de közben mindent meg kell tenni annak érdekében is, hogy Orbán választásos önkényuralma megbénuljon és képtelen legyen a választási csalásokat addig folytatni, amíg lehetetlenné válik a demokraták győzelme az önkényuralom urai felett. A csalások ellen tiltakozni, a választási csalássorozat folytatásával szemben ellenállni kell.

Sokan bíznak Önben. Ne szúrja el!

Üdvözlettel:

Heindl Péter

[1] Lásd: http://hvg.hu/itthon/20130508_Az_MSZP_nem_szavazna_meg_Magyarorszagot_s

A szabad választáshoz való jog és az azt felszámoló „igazságszolgáltatás”[1]

2023. decemberének elején tárgyalás megtartása nélkül hozott büntetővégzést kaptam a Pécsi Járásbíróságtól. 100 napi, fogházban letöltendő elzárásra büntettek, mindössze egy darab, "Háborúpártiak" feliratú, az ellenzéki pártok ismert politikusait ekéző óriásplakátnak a tiltakozásomat kifejező szöveggel való „kiigazításáért”. A bíróság szerint „falfirkával” megvalósított, egy évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható rongálás vétségét követtem el. 

Az évek óta kizárólagos állami tulajdonú vállalatok támogatásából[2] a kormány mellett kampányoló CÖF-CÖKA álcivil szervezet megbízásából a plakátot kihelyező és ezért kártérítési igényt megfogalmazó  Publimont Kft. nyilatkozata szerint az őket ért rongálási kár 6400,-Ft plusz ÁFA.  Egy ilyen értékű papírhirdetmény megrongálásáért történt büntetőjogi elmarasztalás az Európai Unió határain belül valószínűleg egyedülálló esemény. Ahhoz képest pedig óriási változás a magyar joggyakorlatban, hogy 2015-ben még jogerős bírói végzés mondta ki: az állami forrásból kihelyezett kormányplakátok megrongálása az azok tartalmával ellentétes politikai vélemény kifejezése céljából nem társadalomra veszélyes tett és így nem is jogsértő.

Az elzárást kiválthatom 130.000,-Ft pénzbírság kifizetésével. Nem fogom. A jogszerű tiltakozásom miatt kiszabott bírság kifizetését ugyanis az önkényuralmat gyakorló hatalom akarata előtti meghajlásnak, azaz egyfajta kollaborálásnak tartanám, az pedig ellentétes lenne azzal a jogvédő céllal, ami miatt a cselekedetemet elkövettem.[3]

Honnan és hogyan jutott el a magyar igazságszolgáltatás idáig?

Engedtessék meg először egy rövid ismertetés a NER előtti, illetve a NER-től független hazai és nemzetközi joggyakorlatról!

Az ENSZ Emberi és Polgári Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya[4], az Emberi Jogok Európai Egyezménye[5], továbbá az Európai Unióról szóló Szerződés[6], valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája[7] egyaránt előírja a polgárok "szabad választáshoz való jogának" biztosítását.

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága az 1996-ban elfogadott, „25. számú Általános Kommentárjában”[8] az említett Egyezségokmány 25. cikkében szereplő „szabad választás” tartalmi elemeit tárgyalva, a választás szabadságának feltételeként határozta meg annak biztosítását, hogy a választói akarat szabad kifejezését ne gátolhassa, vagy torzíthassa el valamilyen jogellenes befolyásolás, vagy kényszer és hogy a választók manipulatív beavatkozástól mentesen alakíthassák ki a véleményünket. Mindezek biztosítása nyilvánvalóan az állam feladata. Így értelemszerűen a szabad választáshoz való jog legsúlyosabb megsértésének az minősül, ha maga az állam akadályozza meg a szabad véleményalkotást manipulatív beavatkozással, vagy jogellenes befolyásolással. 

Ezzel összhangban az Európa Tanács Velencei Bizottságának 2002-ben elfogadott, "a választási ügyekben folytatott helyes gyakorlatról" szóló Kódexe[9], továbbá a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának a "Vállalkozók Orosz Konzervatív Pártja és Társai kontra Oroszország" ügyben 2007-ben hozott ítélete[10] egyaránt rögzíti az állami szervek politikai semlegességi kötelezettségének követelményét "különös tekintettel a tömegtájékoztatási eszközök használata, az óriásplakátokra[!], a tüntetéshez való jogra, valamint a pártok és jelöltek finanszírozására vonatkozóan". Az államsemlegesség követelményét mind a Velencei Bizottság, mind a strasbourgi bíróság a "szabad választáshoz való jog" egyik alapvető kritériumaként határozta meg.

A strasbourgi bíróság döntései a magyar államra nézve a hazai jogrend szerint is kötelezőek.[11] Így elvileg[12], amennyiben az államsemlegesség követelményének megsértését egy eléje kerülő magyar kérelem érdemi elbírálása során a bíróság bizonyítottnak találná, úgy az elmarasztaló ítélet végrehajtása a hazai jog szerint is kötelező lenne a magyar állam számára.

A magyar Alkotmánybíróság 2008-ban hozott 63/2008. (IV. 30.) AB határozata[13] ugyancsak előírta az állam politikai semlegességét a pártok politikai küzdelmében.

Tény, hogy az állam szinte korlátlan erőforrásokkal rendelkezik a választópolgár politikai propagandával való egyoldalú, manipulatív célú befolyásolására. Ezért a szabad választás egyik alapkritériumát jelentő szabad véleményalkotás nem is lenne képzelhető az állam politikai semlegességi követelményének érvényesítése nélkül.

Az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése rögzíti a politikai vagy más vélemény szerinti különbségtétel tilalmát. Ebből szintén egyenesen következik az állami szervek politikai semlegességének követelménye a politikai erők versenyében.

Jogvédelmi szempontból fontos, hogy 2010 elején a Legfelsőbb Bíróság egyértelművé tette[14]:  ha bárki bármikor választási jogsértést észlel és arra hivatkozva a törvényes határidőn belül kifogást nyújt be a választási bizottsághoz, azt a bizottság  köteles érdemben elbírálni. E döntésnek azért volt jelentősége, mert az állam politikai semlegességének követelménye olyan választási alapelv, amelynek az érvényesítését semmilyen jogszabály nem korlátozza a választást közvetlenül megelőző időszakra, pl. a választási törvényben szabályozott kampányidőszakra, vagy a választás kiírása és a választás napja közötti időszakra.[15]

Végül, a véleménynyilvánítás szabadságán túl még a hátrányos megkülönböztetés alkotmányos tilalmára is hivatkozva, 2015-ben a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogerős végzésben mondta ki[16], hogy a kormányzati plakátok politikai ellenvélemény kifejezése céljából való megrongálása nem jogsértő, az ilyen cselekmény „a legkevésbé sem veszélyes a társadalomra”. A bíróság az eljárást megszüntető végzésének indoklási részében még azt is leszögezte, hogy mivel az elkövetők az egyenlő bánásmód elvének megsértését kifogásolták, ezért nem az ő magatartásuk, hanem a velük szemben eljáró hatóság magatartása volt jogsértő.

Ezután azonban jelentős fordulat következett be a hazai igazságszolgáltatásban.

2016-ban a törvényes vezetőjétől korábban jogellenesen megfosztott[17], 2011-ben Kúriának átnevezett legfőbb bírói szerv kimondta[18], hogy az állami propaganda-plakátok miatt benyújtott kifogásokat a választási bizottságoknak hatáskör hiányában el kell utasítaniuk, kivéve, ha azokat a választás előtti 50 napos kampányidőszakban történt jogsértés miatt nyújtják be. Ezzel a Kúria alapjogot korlátozva teljesen kizárta az államsemlegesség követelményének megsértése miatti jogorvoslat lehetőségét az 50 napos kampányidőszakon kívül.

2018-ban a választási eljárásról szóló törvénybe beleírták azt a homályos értelmű kiegészítést[19], miszerint „nem minősül választási kampánynak (…) az Alkotmánybíróság, a bíróságok, a helyi önkormányzatok és más állami szervek jogszabályban meghatározott feladatuk során végzett tevékenysége.” 2019-ben a Kúria erre a 2018-as törvénymódosításra és az Alkotmánybíróság gyakorlatára hivatkozva kimondta[20], hogy Magyarországon „az állam semlegességének doktrínája választási ügyekben nem érvényesül”. Figyelemmel a „szabad választás” fogalmának a Velencei Bizottság és az Emberi Jogok Európai Bírósága általi értelmezésére ezzel a Kúria lényegében azt mondta ki, hogy Magyarországon nem kell szabad választást tartani.

Szintén 2019-ben mondta ki a Kúria azt is[21], hogy a kormány propagandaplakátjainak a politikai véleménynyilvánítás céljából való megrongálása igenis jogsértő, amiért az elkövetőket (50 ezer forint alatti kárérték esetén szabálysértésért, afölött bűncselekményért) felelősségre kell vonni.

Végül egy éve, 2022 késő őszén a Kúria a bíróságok számára kötelező érvényű, un. „Jogegységi határozatban” leszögezte[22], hogy nem érvényes az a korábban közzétett elvi bírósági döntés, miszerint a „falfirka” Btk. szerinti fogalmában a „fal köznapi és nyelvtani értelemben egy végleges építmény része, amely állagsérelem nélkül nem távolítható el”[23], ehelyett a falfirkát ezentúl úgy kell értelmezni, hogy BÁRMELY idegen vagyontárgyon elkövetett BÁRMIFÉLE felületváltoztatás (azaz nemcsak a Büntető Törvénykönyvben szereplő „fal”-ra elhelyezett, szintén a Btk. szövege szerinti „képi, grafikus, vagy szöveges felületbevonat” okozta felületváltoztatás) a károkozás értékére tekintet nélkül bűncselekménynek minősül. Ehhez a jogegységi döntés még azt is hozzáteszi, hogy „falfirka esetében közömbös a vagyontárgyra felvitt ábrázolás tartalma, mibenléte, célja”[24]. Ezzel a Btk. szövegét kiterjesztően értelmező, jogilag nonszensz döntésével a Kúria célja nyilvánvalóan az volt, hogy a véleménynyilvánítás jogának a kormányplakát-kiigazítással való kifejezését minden esetben büntetendőnek nyilvánítsa és a továbbiakban ne legyen lehetősége a bíróságoknak arra, hogy a véleménynyilvánításnak, mint alapjoggyakorlásnak az  arányosságát mérlegeljék a plakát tulajdonosának a tulajdonjog védelméhez fűződő jogával szemben.

Hab a tortán, hogy a 2022-es kúriai döntés alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló, alkotmányjogi panaszomat, amit, mint rendszeres „kormányplakátkiigazítóként” érintett személy, a TASZ közreműködésével nyújtottam be néhány hónapja, az Alkotmánybíróság azzal az érvvel utasította vissza[25], hogy a Kúria jogegységi határozata csak a bíróságokat kötelezi, a plakátokat firkáló honpolgárt viszont nem. És ezen az Alkotmánybíróság nem azt értette, hogy csak a bírák azok, akik nem firkálhatnak össze egyetlen plakátot sem anélkül, hogy egy évig terjedő szabadságvesztéssel kelljen szembenézniük…

A Kúriának a 2016 óta a joggyakorlat megváltoztatása céljából hozott határozatai egyébként egytől egyik hasonló, a jogászok számára hajmeresztő, de még egy laikus számára is nevetségesen ésszerűtlen érveken alapulnak. Az ember csak csóválja a fejét: Nagy szégyen a függetlenségükről lemondó bírákra, hogy az „illiberalizmust” hirdető miniszterelnök akaratát még a nevetségessé válás árán is teljesíteniük kell!

Heindl Péter

[1] A tanulmányt 2023. decemberében írtam, akkor nem sikerült publikálnom. Aztán nem foglalkoztam vele, de mivel a tartalmát fontosnak tartom, ezúton, a blogomon teszem közzé.

[2] Lásd: https://atlatszo.hu/kozadat/2021/12/21/titkolja-a-cof-nek-adott-40-millios-tamogatas-reszleteit-a-szerencsejatek-ceg/  Emellett egy 2022-ben általam indított választási kifogási eljárás felülvizsgálati szakaszában a Kúria felhívására tett, Kvk.VI.39.424/2022/3. számon iktatott nyilatkozatában a CÖKA maga is elismerte, hogy a parlamenti választás előtti, kormánypárti óriásplakátok kihelyezéséhez kizárólagos állami tulajdonú vállalatok támogatását vette igénybe. Igaz, a vállalatok megnevezéséről és a támogatás összegéről nem tett nyilatkozatot arra hivatkozva, hogy a cégekkel kötött szerződésekben titokgazdaként van megjelölve és így nyilatkozatával nem veszélyeztetheti „az adományozó pénzügyi, gazdasági és piaci érdekeit”.

[3] A pénzbeni megváltás lehetőségének elutasításáról és annak indokáról az ügyben nyilvános tárgyalás megtartását indítványozó beadványomban is nyilatkoztam a járásbíróságnak.

[4] Lásd: Egyezségokmány 25. cikk; Internet elérés: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=97600008.tvr

[5] Lásd: Egyezmény Első Kiegészítő Jegyzőkönyve 3. cikk;  Internet elérés: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99300031.tv

[6] Lásd: Szerződés 14. cikk (3) bekezdés; Internet elérés:  https://eur-lex.europa.eu/resource.html?uri=cellar:2bf140bf-a3f8-4ab2-b506-fd71826e6da6.0007.02/DOC_1&format=PDF

[7] Lásd: Charta 39. cikk (2) bekezdés; Internet elérés: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:12012P/TXT

[8] Lásd angol nyelven: General Comment No. 25., 19. bekezdés; Internet elérés: https://www.equalrightstrust.org/ertdocumentbank/general%20comment%2025.pdf

[9] Lásd angol nyelven: Code of Good Practice in Electoral Matters, (magyarul a továbbiakban: Választási Kódex) Guidelines on Elections 3.1.a (p. 8), & Explanatory Report 26. (pp. 19-20) Internet elérés: https://rm.coe.int/090000168092af01 Az Értelmező Közlemény (Explanatory Report) 26., 3.1. szerint: „A választópolgárok véleményalkotási szabadsága részben átfedi az esélyegyenlőséget. Megköveteli az államtól – és általában a hatóságoktól – az egyenlőség kötelezettségének tiszteletben tartását, különös tekintettel a tömegtájékoztatási eszközök használatára, az óriásplakátokra, a közutakon való demonstrációra, valamint a pártok és jelöltek finanszírozására.”

[10] Lásd angol nyelven: Case of Russian Conservative Party of Enterpreneurs and Others v. Russia (Applications nos. 55066/00 and 55638/00) 70-71. bekezdések Internet elérés: https://www.eods.eu/elex/uploads/files/57c4430070476-RUSSIAN%20CONSERVATIVE%20PARTY%20OF%20ENTREPRENEURS%20v.%20RUSSIA.pdf Ítéletben a Velencei Bizottság említett Választási Kódexére hivatkozva a Bíróság a következőt szögezte le: „ A Bíróság a [Velencei] Bizottsághoz hasonlóan  úgy véli, hogy a ’nép véleményének szabad kifejezése’ kifejezés elsősorban azt jelenti, hogy ’a választások során ne lehessen semmiféle nyomást gyakorolni egy vagy több jelölt kiválasztásakor, és hogy a választót ne lehessen indokolhatatlan módon rábírni arra, hogy egyik vagy másik pártra szavazzon’ (lásd X. kontra Egyesült Királyság, 2. sz. 7140/75, a Bizottság 1976. október 6-i határozata, határozatok és jelentések 7., 96. o.). Más szóval, választói szemszögből a szabad választójog két aspektust foglal magában: a véleményalkotás szabadságát és a véleménynyilvánítás szabadságát (lásd a [Velencei Bizottság választási Kódexének részét képező] Értelmező Közlemény 26. pontját). Ami a választópolgárok véleményalkotási szabadságát illeti, a Bíróság megjegyzi, hogy az Európa Tanács intézményei azt elsősorban az állami hatóságok semlegességi kötelezettsége tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettségként írták le, különösen a tömegtájékoztatási eszközök használata, az óriásplakátokra, a tüntetéshez való jogra, valamint a pártok és jelöltek finanszírozására vonatkozóan.”

[11] Lásd: Emberi Jogok Európai Egyezménye, 46. cikk

[12] Sajnos ez ma leginkább csak elvi lehetőségként írható le. A strasbourgi bíróság ugyanis – általános vélemény szerint a jelentős túlterheltsége miatt - igen gyakran érdemi vizsgálat és érdemi indoklás nélkül „elfogadhatatlannak” nyilvánítja és elutasítja az államnak a szabad választáshoz való jogot sértő tevékenysége miatt benyújtott kérelmeket. Egy kérelem kapcsán személyesen is lehangoló tapasztalatot szereztem erről a gyakorlatról. A közelmúltban Palotás János írt bíráló cikket a Népszavába a strasbourgi bíróság saját eljárásrendjét is sértő gyakorlatáról. (Internet elérhetőség: https://nepszava.hu/3208713_strasbourg-mar-elesett-az-igazsag-melletti-harcban)

[13] Lásd: 63/2008. (IV. 30.) AB határozata, Indoklás, IV. rész 2.2. pontja. Internet elérhetőség: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A08H0063.AB&txtreferer=A0300047.TV

[14] Lásd: Legfelsőbb Bíróság Kvk.III.37.096/2010/2. számú végzése, számozatlan 9-10. bekezdések. Internet elérhetőség: kuria-birosag.hu/hu/valhat/kvkiii3709620102-szamu-hatarozat  A Kúria honlapján közzétett határozatszöveg számozatlan 10. bekezdésében a jogszabályi hivatkozást elírták. Be. 90/A. § d) helyett a helyes megjelölés: Ve. 90/A. (4) d)

[15] Az államsemlegesség követelményének a választás idejétől független érvényesíthetősége mellett részletes érvelést tartalmaz a Német Szövetségi Alkotmánybíróság 2020 elején született, alkotmányjogilag ma irányadónak tekinthető, 2 BvE 1/19 számú ítélete. Az ítélet indoklási részének C. I. fejezetében a bíróság ugyanis nem csak azt indokolja meg, hogy az államsemlegesség elve miért nélkülözhetetlen feltétele a szabad választás megtartásának, de részletes indokolást fűzve hozzá szögezi le azt is, hogy az állami szervek politikai semlegességi kötelezettsége nemcsak a választást közvetlenül megelőző „kampányidőszakban”, hanem mindenkor kötelező előírás az állam számára.  (az ítélet szövege németül a weben: https://www.bundesverfassungsgericht.de/SharedDocs/Entscheidungen/DE/2020/06/es20200609_2bve000119.html)

[16] Lásd: PKKB II.Sze.24.735/2015/2. sz. végzés

[17] A 2009-ban még a kormánypártok és az ellenzék egyetértése mellett a legfőbb hazai bírói testület elnökének megválasztott dr. Baka András 2011-es eltávolítását a pozíciójából az Emberi Jogok Európai Bírósága előbb 2014-ben, majd 2016-ban is jogellenesnek minősítette. Ennek ellenére Bakát soha nem helyezték vissza a legfőbb bírói testület élére, hogy a 6 éves elnöki megbízásának a kényszerű távozása után fennmaradt négy évét kitölthesse.

[18] Lásd: Knk.II.37.710/2016/2. számú végzés, Indokolás [8]-[10] bekezdések. Internet elérhetőség: https://kuria-birosag.hu/hu/nepszavugy/knkii3771020162-szamu-hatarozat

[19] Lásd: A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény, 142. §. Internet elérhetőség: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1300036.tv

[20] Lásd: Kvk.III.38.043/2019/2. számú végzés, Indokolás, [17], [18] [22] és [23] bekezdések. Internet elérhetőség: https://kuria-birosag.hu/hu/valhat/kvkiii3804320192-szamu-hatarozat Az idézett szöveg a határozatnak a Bírósági Határozatok Gyűjteményében rögzített, úgynevezett „elvi tartalma”.

[21] Lásd: EBH.2019.B.12. számú elvi bírósági határozat. Internet elérhetőség: https://jogkodex.hu/doc/5917284  Az elvi bírósági határozat alapját képező  Bfv.III.1.408/2018/10. számú végzés ellen alaptörvény-ellensességre hivatkozással benyújtott alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság 17/2020. (VII. 17.) AB határozatával elutasította. Internet elérhetőség: https://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/de4ec9c4154deb77c125845d005ba7f9/$FILE/17_2020%20AB%20hat%C3%A1rozat.pdf

[22] Lásd: 4/2022. Jogegységi határozat, érdemi rész 2. pont, továbbá Indokolás [3] bekezdés és [68], [69], [70], [72], [73] bekezdések. Internet elérhetőség: https://kuria-birosag.hu/hu/kuriai-dontesek/kuria-jogegysegi-panasz-tanacsa-42022-jogegysegi-hatarozat-jpeiv60012202212

[23] Lásd: EBD 2016.02.B5 számú elvi bírósági döntés I. pontja, és Indokolás [14] bekezdés (Fővárosi Törvényszék 23. Bf. V. 5250/2015.) Internet elérhetőség: https://jogkodex.hu/doc/9197479

[24] Lásd: : 4/2022. Jogegységi határozat, érdemi rész 3. pont, továbbá Indoklás [71] bekezdés. Internet elérhetőség: https://kuria-birosag.hu/hu/kuriai-dontesek/kuria-jogegysegi-panasz-tanacsa-42022-jogegysegi-hatarozat-jpeiv60012202212

[25] Lásd: IV/1059-4/2023 ügyszámú végzés, Indokolás 2. pont, harmadik (számozatlan) bekezdés.

Tisztelt Ítélőtábla!

A Pécsi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.Bf.221/2023/25. sz. ítéletével szemben az ítélethozatalkor bejelentett fellebbezésem az alábbiakkal indokolom:

Fellebbezésemet a Be. 615. § (2) bek. c) pontjára alapozom. A másodfokú bíróság ugyanis a bűnösségemet olyan bűncselekményben állapította meg, amelyről az elsőfokú bíróság nem rendelkezett. Tény, hogy mind az első fokú, mind a másodfokú bíróság rongálás bűncselekményének elkövetését állapította meg, de nem ugyanazzal a minősítéssel. Az első fokú bíróság minősítése szerint „kisebb kárt okozó rongálást” követtem el. Ezzel szemben a másodfokú bíróság „szabálysértési értékhatárt nem meghaladó, falfirkával elkövetett rongálás” miatt állapította meg a bűnösségemet abban a két vádpontban, amelyben nem mentett fel a vád alól.

 A másodfokú bíróság az első fokú bíróság álláspontom szerint helyes minősítésével szemben azért minősítette a Btk. 371. § (2) bek. b) ba) pontja szerint „falfirka elhelyezésével elkövetett” rongálásnak a cselekményemet, mivel nem vette figyelembe, hogy falfirka fogalmát átértelmező 4/2022. Jogyegységi Határozat (a továbbiakban: JEH) még nem létezett és így nem is lehetett hatályos akkor, amikor a vádbeli cselekményeket elkövettem.

A vád tárgyává tett cselekedeteim elkövetésekor ugyanis még a Fővárosi Bíróságnak a Kúria elvi közzétételi tanácsa által korábban Elvi bírósági döntésként,  EBD 2016.02.B5 számon közzétett,  23. Bf. V. 5250/2015. számú határozata volt irányadó. Ez az Elvi bírósági döntés a Btk. 371. §-ának a falfirka fogalmát meghatározó (7) bekezdésében szereplő „vagyontárgyat” a „falra” vonatkoztatva határozta meg. Ezzel szemben a Kúria a 4/2022. JEH-ben - kvázi jogot alkotva, az addig irányadó Btk. értelmezést jogilag legalábbis megkérdőjelezhető módon kiterjesztve - a (7) bekezdés „vagyontárgy” fogalmát a 371. §  (1) bekezdésben szereplő (bármilyen) „idegen vagyontárgyra” vonatkoztatta. A JEH alkotmányosságát emiatt tudomásom szerint az Alkotmánybíróság a mai napig vizsgálja egy parlamenti képviselők által előterjesztett alkotmányjogi panasz alapján. Azonban akár jogszerűnek minősíti az AB a JEH-nek ezt a jogalkotással felérő jogértelmezését, akár nem, az ügyben ítélkező bíróság álláspontom szerint jogszerűen nem alkalmazhatja visszamenő hatállyal azt. A visszamenőleges alkalmazás tilalma ugyanis a büntetőjogban mindenkor érvényesítendő követelmény.

Az első és a másodfokú bíróság egymástól eltérő minősítésének jogi relevanciája van. A bűnösség megállapításakor a Törvényszék ítélete indoklási részének [32] bekezdésében kifejezetten hivatkozott arra, hogy a falfirkáról szóló 4/2022. JEH a bíróságokra nézve kötelező, és emiatt a bíróság nem hagyhatja figyelmen kívül az abban foglaltakat. A Törvényszék egyebek mellett az indokolás [35] bekezdésében hivatkozott a JEH-re, rögzítetve, hogy az abban foglaltak miatt nem vizsgálhatja az eljárás keretei között az állami szerv politikai tevékenységének jogszerűségét, s ezért ez ügyben nem is kezdeményezi az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárását sem. Ugyancsak a [35] bekezdésben szögezte le a másodfokú bíróság a JEH-re utalva azt is, hogy a „jelen jogszabályi környezetben” közvetlenül nem a szabad választáshoz való jogot, hanem a gazdálkodó szervezetek vagyoni érdekeit sértették a vád tárgyává tett cselekmények. Márpedig az, hogy a szabad választáshoz való jog sérelmét a JEH kötelező érvényére hivatkozva a Törvényszék figyelmen kívül hagyta, álláspontom szerint döntően befolyásolta a cselekedetem társadalmi veszélyességének megítélését és a bűnösségem megállapítását a Mahir Cityposter és az ESMA Zrt. hirdetményei ellen elkövetett cselekményeim megítélésekor. Amennyiben a másodfokú bíróság nem falfirkának minősíti a vád tárgyává tett cselekményeket, hanem kisebb értékre elkövetett rongálásnak, akkor a JEH-nek a bíróságokra kötelező volta nem jelenthetett volna a Törvényszék számára hivatkozási alapot. Ez esetben pedig a felmentésem a két imént említett hirdető cég hirdetményeinek megrongálása tekintetében legalább olyan indokolt lett volna, mint a Pont Reklám Kft és a JCDeaux Hungary Zrt. hirdetményei átfestésének, illetve átragasztásának megítélésekor.

Fellebbezésemben a teljes felmentésemet kérem a társadalomra veszélyesség hiányára hivatkozva.

* * *

A továbbiakban reflektálok a Baranya megyei Főügyészség  és a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség beadványaiban az ügyészség fellebbezésének alátámasztására felhozott indokokra.

A Főügyészség azt az álláspontot fejtette ki fellebbezése indoklásában, hogy a más tulajdonjogát sértő, non-verbális véleménynyilvánításom nem volt indokolt, mivel a véleményemet más formában is kifejezésre tudtam volna juttatni. Az indokolatlan tulajdonjogsértés miatt viszont a véleménynyilvánításom jogszerűségéhez szükséges arányosság vizsgálatát már el sem végezhette volna a másodfokú bíróság a Főügyészség szerint.

Az alábbiakban azt kívánom igazolni, hogy a 2022-es parlamenti választást megelőzően az ellenzéki előválasztást követő héttől egészen a választás napjáig az utcákon lévő kormányzati politikai hirdetmények feliratokkal és ábrákkal történt lefestése, illetve leragasztása a véleménynyilvánításnak indokolt és arányos formája volt.

A nem-verbális véleménynyilvánításnak ezt a formáját több tényező indokolta.

Ezek közül a legfontosabb, elsőként kiemelendő tényező, hogy a kormány politikai plakátjainak közzététele az alkotmányos rendünk rendkívül súlyos megsértésének minősül. Magyarország az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése szerint független, demokratikus jogállam, ugyanakkor a kormány politikai plakátjai éppen a demokrácia egyik legalapvetőbb intézményét, a szabad választást lehetetlenítik el.

* * *

Az alábbiakban, a cselekményem indokoltságának alátámasztása érdekében alkotmányjogi fejtegetésbe kell bocsátkoznom:

  A „szabad választás” követelményét már az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 25. cikke is előírja. Az 1993. évi XXXI. törvénnyel ratifikált Emberi Jogok Európai Egyezményének (a továbbiakban: EJEE) 1. Kiegészítő Jegyzőkönyve pedig külön cím alatt is rögzíti, ekképpen:  „3. Cikk - Szabad választásokhoz való jog. A Magas Szerződő Felek kötelezik magukat arra, hogy ésszerű időközönként, titkos szavazással szabad választásokat tartanak olyan körülmények között, melyek a törvényhozó testület megválasztását illetően biztosítják a nép véleményének kifejezését.”

Az EJEE alapján ítélkező strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) a szabad választáshoz való jog megsértése miatti kérelmeket elbíráló, több mint fél évszázados ítélkezési gyakorlata során, precedens értékű ítéletekben határozta meg ezen alapjog tartalmi elemeit. E precedensértékű ítéleteit  az EJEB a „Guide on Article 3 of Protocol No. 1 to the European Convention on Human Rights. Right to free elections” [magyarul: „Útmutató az Emberi Jogok Európai Egyezményének 1. Jegyzőkönyve 3. cikkéhez. Szabad választáshoz való jog”] című hivatalos kiadványában (webhely:   www.echr.coe.int/documents/guide_art_3_protocol_1_eng.pdf) ismerteti. Az e kiadványban ismertetett „Vállalkozók Orosz Konzervatív Pártja és mások kontra Oroszország” ügyben, 2007-ben hozott ítélet (webhely: https://www.eods.eu/elex/uploads/files/57c4430070476-RUSSIAN%20CONSERVATIVE%20PARTY%20OF%20ENTREPRENEURS%20v.%20RUSSIA.pdf) 71. és 72. bekezdésében az EJEB az állam semlegességi kötelességét, mint a szabad választáshoz való jog alapkritériumát szó szerint a következőképpen fogalmazta meg:

 „(…) from a voter's perspective, free suffrage comprises two aspects: freedom to form an opinion and freedom to express that opinion. As regards the freedom of voters to form an opinion, the Court notes that the Council of Europe's institutions have primarily described it in terms of the State authorities' obligation to honour their duty of neutrality, particularly where the use of the mass media, billposting, the right to demonstrate and the funding of parties and candidates are concerned. (…)”

Magyar fordításban: „(…) választói szemszögből a szabad választójog két aspektust foglal magában: a véleményalkotás szabadságát és a véleménynyilvánítás szabadságát. Ami a választópolgárok véleményalkotási szabadságát illeti, a Bíróság megjegyzi, hogy az Európa Tanács intézményei ezt elsősorban az állami szerveknek a semlegességi kötelezettségük tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettségeként írták le, különösen a tömegtájékoztatási eszközök használatára, az óriásplakátokra, a tüntetéshez való jogra, valamint a pártok és jelöltek finanszírozására vonatkozóan. (…)”

Amikor az EJEB ítélete az „Európa Tanács intézményeinek leírásait” említi, akkor mindenekelőtt az Európa Tanács Velencei Bizottsága 2002-ben elfogadott, ”A választási ügyekben alkalmazott helyes gyakorlatról szóló Kódexének” (Code of Good Practice in Electoral Matters - a továbbiakban: Választási Kódex), 3.1.a. pontjában rögzítettekre utal. A Választási Kódex „Magyarázat” részének („Explanatory Report”) hivatalos szövege szerint: „Freedom of voters to form an opinion partly overlaps with equality of opportunity. It requires the state – and public authorities generally – to honour their duty of evenhandedness, particularly where the use of the mass media, billposting, the right to demonstrate on public thoroughfares and the funding of parties and candidates are concerned.” Magyar fordításban: „A választópolgárok véleményalkotási szabadsága részben átfedi az esélyegyenlőséget. Megköveteli az államtól – és általában a hatóságoktól –, hogy tartsa tiszteletben a pártatlansági kötelezettségét, különösen, ha a tömegtájékoztatási eszközök használatáról, plakátokról, a közutakon való tüntetéshez való jogról, valamint a pártok és jelöltek finanszírozásáról van szó.” (Forrás: https://www.venice.coe.int/images/SITE%20IMAGES/Publications/Code_conduite_PREMS%20026115%20GBR.pdf  26. oldal)

Feltehetőleg a Velencei Bizottság 2002-es Választási Kódexének és az EJEB idézett, 2007-es ítéletének ismeretében mondta ki a magyar Alkotmánybíróság  63/2008. (IV. 30.) AB határozatában, hogy „[a] parlamenti demokrácia alapja a politikai pártok választópolgári támogatottságért való versengése. A demokrácia egészséges működése nem képzelhető el politikai pluralizmus és a pártok politikai küzdelemben való esélyegyenlősége nélkül. Ez viszont feltételezi a pártok tevékenységére vonatkozó jogi keret azonosságát. Az államnak ezért semlegesnek kell maradnia a politikai pártok küzdelmében és a politikai verseny feltételeit szabályozó jogszabályok megalkotása során.”

Európai uniós tagságunkból következően, a magyar jogrend része még az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) és az Európai Unióról szóló Szerződés (a továbbiakban: EUSZ) is. A Charta 39. cikkének (2) bekezdése és az EUSZ 14. cikkének (3) bekezdése az Európai Parlament tagjainak megválasztását illetően írja elő a szabad választás követelményét.

Szükséges még megemlíteni a magyar alkotmányjogi tradícióiban a Kúria több határozata szerint is kiemelt, mintaszerepet betöltő Német Szövetségi Alkotmánybíróság 2 BvE 1/19 számú ítéletét. Az ítélet indokolásának C része I. fejezete 2.b) pontja szerint:  „Nicht nur während des Wahlkampfes, sondern auch außerhalb von Wahlkampfzeiten erfordert der Grundsatz der Chancengleichheit der Parteien die Beachtung des Gebots staatlicher Neutralität (vgl. BVerfGE 140, 225 <227 Rn. 9>; 148, 11 <25 Rn. 46>).” Magyar fordításban: „A pártok esélyegyenlőségének elve nemcsak a választási kampányban, hanem a választási kampányidőszakon kívül is megköveteli az államsemlegesség követelményének betartását (vö. BVerfGE 140, 225 <227 bek. 9>; 148, 11 <25 bek.). 46>).” (Forrás: https://www.bundesverfassungsgericht.de/SharedDocs/Entscheidungen/DE/2020/06/es20200609_2bve000119.html)

A fenti jogelveknek és bírói döntéseknek a 2022-es magyar országgyűlési választáson történt súlyos megsértését észlelte két olyan tekintélyes nemzetközi szervezet is, amelynek hazánk tagja.

Az EBESZ ODHIR-nak a Kormány által meghívott választási megfigyelői missziója már a 2022. április 3-i választás napján közzétett előzetes jelentésének első mondatában, majd a később közzétett zárójelentésében is rögzítette, hogy „[a]z április 3-án megtartott parlamenti választások és népszavazás lebonyolítása szakszerű és jól szervezett volt, de az egyenlő esélyek hiánya lerontotta a minőségét.” (A hivatalos angol nyelvű szövegben: „The 3 April parliamentary elections and referendum were well administered and professionally managed but marred by the absence of a level playing field.” Forrás: https://www.osce.org/odihr/elections/hungary/511441 )

Ugyancsak az állami szervek politikai semlegességi követelményének megsértése volt az egyik oka annak, ami miatt az Európai Parlament 2022. szeptember 15-i ¾-es szavazattöbbséggel elfogadott határozatának 2. pontjában  tényként szögezte le, hogy Magyarországon „a választásos önkényuralom hibrid rendszere” jött létre. A határozat BM. megjelölésű bekezdése szerint „[a 2022. április 4-i] parlamenti választásokat és népszavazást követő előzetes megállapításaiban és következtetéseiben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet nemzetközi választási megfigyelő missziója kijelentette, hogy a megfigyelt hírközvetítések elfogultsága és kiegyensúlyozatlansága, valamint a fontosabb indulók közötti viták elmaradása jelentősen korlátozta a választók lehetőségét arra, hogy megalapozott döntést hozhassanak; (…) az EBESZ nemzetközi választási megfigyelő missziója zárójelentésében kiemelte, hogy a széles körű kormányzati reklámkampányok és a közmédiában (…) megjelenő elfogult híradások kiterjedt kampányplatformot biztosítottak a hatalmon lévő párt számára;” (Forrás: https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-9-2022-0324_HU.html)

* * *

A fentiekből egyértelmű, hogy a kormánynak a 2022-es parlamenti választást megelőző hirdetménykampánya nyilvánvalóan súlyosan sértette a szabad választás jogát, és ezzel az Alaptörvény demokratikus jogállamra vonatkozó követelményét is.

Az Alaptörvény C) cikk (2) bekezdése szerint: „Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom (…) kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.”

A választást megelőző fél évben közzétett kormányplakátok egytől egyig egyértelműen a 2022-es parlamenti választás eredményének befolyásolását célozták a kormánypártok javára és az ellenzéki pártok kárára. Alapos okkal állítható tehát, hogy a plakátok kihelyezéséről döntő kormány tagjainak célja ezzel a mandátumuk jogellenes meghosszabbítása és annak megakadályozása volt, hogy a kormánypártokkal versengő ellenzéki pártok a választáson a kormányrudat demokratikus úton átvegyék. Azaz a kormányplakátok kihelyezéséről döntő kormánytagok e tevékenysége nyilvánvalóan a hatalom kizárólagos birtoklására irányult. Ennek megfelelően az ez ellen való törvényes fellépés nekem nemcsak jogom, de kötelességem is volt az Alaptörvény C) cikk (2) bekezdése alapján.

A kérdés már csak az, hogy törvényes, azaz jogszerű volt-e ez a fellépésem. Ennek eldöntése annak megítélésétől függ, hogy a kormányplakátok megrongálása az általam elkövetett módon vajon valóban a leghatékonyabb, mással nem helyettesíthető módja volt-e a kizárólagos hatalombirtoklásra irányuló tevékenység ellen szükséges fellépésnek részemről, mint egy professzionális politizálással nem foglalkozó, de a közügyek iránti felelősségét átérző állampolgár részéről.

Egyrészt fontos leszögezni, hogy a fellépésem kifejezetten és kizárólag a kormány súlyos alaptörvénysértő magatartásának az eszköze, azaz a kormánypropagandát törvénytelenül hirdető plakátok ellen irányult. Azzal a céllal, hogy e jogsértő hirdetményeknek a választókat befolyásoló hatását csökkentsem és ezzel magának a jogsértésnek a társadalomra veszélyes hatását korlátozzam.

Fontos leszögezni azt is, hogy próbálkoztam más eszközökkel is a jogsértés elhárítására. Ezek az eszközök azonban eredménytelenek maradtak.

2021. novemberétől folyamatosan nyújtottam be az újabb és újabb jogorvoslati kérelmeket az ügyészi szerveknek a rendőrségnek, a Nemzeti Választási Bizottságnak, a Kúriának, az állampolgári jogok biztosának és az Alkotmánybíróságnak. Mindig eredménytelenül. A Legfőbb Ügyészség egy tájékoztató levelében azt is közölte, hogy mindössze a Nemzeti Választási Bizottságnak van jogköre a jogsértést elhárítani képes érdemi döntést hoznia az állami hirdetményeknek a szabad választás jogát sértő voltára hivatkozó kérelmem ügyében, de annak is csak a választást megelőző 50 napos, hivatalos „kampányidőszakban”. Ezen kívül a Legfőbb Ügyészség csak az alapvető jogok biztosának a „visszáság” megállapítását célzó, de a jogsértővel szemben semmiféle szankció alkalmazásával nem járó eljárását tudta javasolni. (Amúgy az alapvető jogos biztosa az ilyen eljárást kezdeményező, tértivevénnyel feladott beadványomra az azóta eltelt közel két év alatt még csak nem is válaszolt.)

A jogorvoslati kérelmeken túl – másokhoz hasonlóan – a médiában is publikáltam a kormány jogsértő eljárása miatt, de az újabb és újabb kormányplakátok kihelyezésének ez sem szabott gátat. Így számomra az egyetlen mód a jogsértő plakátok kihelyezése elleni hatékony fellépésre a plakátkiigazítás maradt. Ezzel igyekeztem a közvélemény figyelmét felhívni a kormány politikai hirdetési tevékenységének közérdeket sértő, társadalomra veszélyes voltára és egyben korlátozni a plakátok közérdeket sértő, társadalomra veszélyes hatását.

 A plakátok közérdeket súlyosan veszélyeztető hatásának ellensúlyozására nekem, mint egyszerű állampolgárnak, más eszköz már nem állt rendelkezésemre. Megfelelő anyagi eszközök híján nyilván nem volt elvárható tőlem, hogy a törvénytelen kormányplakátokhoz legalább megközelítőleg azonos számban ellenplakátokat helyeztessek ki, vagy pl. röplapokat dobjak be minden olyan polgártársam postaládájába, akiket elérhettek a kormány törvénytelen politikai hirdetményei. Ennek a felvetése is nyilvánvalóan nonszensz. Egyszerű állampolgárként az sem volt elvárható tőlem, hogy akár csak egyetlen jogsértő kormányplakát mellett állva heteken,j-hónapokon át 24 órán keresztül valamiféle „prófétaként” hirdessem a plakát törvénytelen voltát minden arra haladónak. Ráadásul itt nem is egy, hanem több ezer plakát mellett kellett volna ezt egyidejűleg megtenni…

A hatalom kizárólagos birtoklására irányuló kormányplakátolással szembeni fellépés, mint alkotmányos kötelezettség teljesítése során tőlem ennyi tellett.

A fentiek alapján tehát a cselekedetem indokolt, a társadalomra nem veszélyes eszköz volt a súlyosan jogsértő, a szabad választás megtartását, mint fontos közérdeket közvetlenül fenyegető és másként sajnos el nem hárítható kormányplakátok hatásának ellensúlyozására.

Mivel a konkrét, jogsértő plakátokon kívül soha semmit nem festettem, vagy ragasztottam át, s a plakátokat tartó állványokat, hirdetőoszlopokat, falfelületeket sem rongáltam meg semmilyen formában, így a cselekedetem arányosságához sem férhet kétség.

* * *

Tény, hogy a fent ismertetett nemzetközi egyezményekkel és bírói ítéletekkel a magyar kormány tudatosan szegül szembe immár közel másfél évtizede. De ezen felül sajnos az is tény, hogy 2019-ben „[a] Kúria áttekintve a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatát úgy találta, hogy Magyarország Alaptörvényének autentikus értelmezését adó - és már az Alaptörvényre vonatkozó - alkotmánybírósági gyakorlatból nem olvasható ki ezen doktrína alkalmazása, inkább annak nem létére lehet következtetni [3130/2018. (IV. 19.) AB határozat], és engedi a párt és kormánykommunikáció keveredését. Ezért a Kúria álláspontja szerint Magyarország Alaptörvénye nem írja elő – az egyébként nem semleges természetű – állami szervek semlegességét a választási kampányban.” (Az idézett forrása: a Kúria Kvk.III.38.043/2019/2. számú végzése, Indokolás [23] bekezdés.)

Itt tehát egyfelől a nemzetközi jog és bírói gyakorlat, másfelől a hazai végrehajtó hatalom jogalkalmazói gyakorlata, valamit a választási jogra vonatkozó hazai bírói gyakorlat feszül egymásnak.

Álláspontom szerint ez az a tipikus eset, amikor egy hazai bíróság részéről annak objektív megítélése, hogy vajon a vád tárgyává tett cselekményem valóban egy nagyon súlyos, a hazai alkotmányos rend és több, a nemzetközi jog által is védett alapvető szabadságjog (itt a szabad választáshoz való jog mellett még a politikai és más véleményre tekintet nélküli egyenlő bánásmódhoz való jogot fontos megemlíteni) sérelmének elhárítását, vagy legalábbis a sérelem okozta kár enyhítését, s ezáltal a közérdeket ért jogtalan támadás közvetlen veszélyének elhárítását szolgálta-e, csak korlátozott mértékben várható el.

Emiatt e kérdés megítélése érdekében az alsóbb szintű bíróságokhoz intézett, eredménytelen kérésemet követően ezúton a t. Ítélőtáblát is kérem, hogy kezdeményezze az ügyben az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárásának megindítását!

Mindemellett kérem a vád tárgyává tett valamennyi cselekményem tekintetében a társadalomra veszélyesség hiánya miatti felmentésemet!

                                                         Tisztelettel:

Pécs, 2024. november 8.

                                                                                                        Dr. Heindl Péter  

Jó estét kívánok!

Engedjék/engedjétek meg, hogy egy jogeset-ismertetéssel  kezdjem!

Képzeljük el, hogy valaki füstöt lát kiszivárogni a szomszéd bejárati ajtaja alól. Betöri az ajtót és bemegy az idegen lakásba.  Azért teszi, hogy elhárítson egy közveszélyt: A szomszéd lakásának és az egész  lakótömbnek a leégését. Semmilyen bíróság nem fogja ezért őt elítélni annak ellenére, hogy a rongálás és a magánlaksértés benne van a Büntető Törvénykönyvben. Azonban ha valaki közveszélyt hárít el, akkor a cselekedete nem veszélyes a társadalomra és nem is büntethető.

14 évvel ezelőtt valami ahhoz hasonlót éreztem én is, mint az, akinek be kell törnie egy lakásba, hogy ott eloltsa a tüzet. 2010-ben Orbán Viktor megnyerte a parlamenti választást. Majd ezután nem sokkal elrendelte, hogy minden hivatalban, legyen az állami, vagy önkormányzati hivatal, közzé kell tenni az új hatalom politikai nyilatkozatát: a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát. Ez a nyilatkozat azzal kezdődött, hogy az azelőtti háromnegyed évszázadban előbb 46 év diktatúra és megszállás volt nálunk, majd következett 20 év zűrzavaros időszak, de most, hogy a Fidesz hatalomra került, a magyar nemzet végre újra elnyerte az önrendelkezés jogát.

Mit keres egy pártpolitikai nyilatkozat egy állami munkahelyen? Jogászként tudtam, hogy demokráciában ilyen nem fordulhat elő.

Az is eszembe jutott akkor, hogy bő 20 évvel korábban, 1989-ben azért gyűjtöttünk aláírásokat, hogy az állampárt a munkahelyeken nem politizáljon. Hogy szűnjenek meg a munkahelyi pártszervezetek.  És most több mint 20 év elteltével a hatalom birtokosai újra pártpolitikai propagandát folytatnak munkahelyen: a hivatalokban.

Nem tudtam aludni. Valamit tennem kellett. Addig telefonáltam az ismerőseim között, amíg találtam valakit, aki hajlandó volt velem együtt bemenni a pécsi adóhivatalba és lefotózni, amint én ott tiltakozásként egy paprikajancsit pingálok filctollal az ügyfélváróba kifüggesztett nyilatkozatra. A képet közzétettük a Facebookon. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy másnap valamennyi országos politikai napilap tudósítást közöljön az akcióról.

Ennek a politikai nyilatkozatnak a hivatalokban való közzététele csak az első lépés volt. Tudjuk, hogy ezt követően egyre több olyan állami intézkedés történt, ami demokráciában nem fordulhat elő. Sokan tiltakoztunk ez ellen sokféleképpen. Sajnos nem voltunk elegen ahhoz megfékezzük a tüzet. Legfeljebb a lángok terjedésének a lelassítását tudtuk elérni.

Én továbbra is átfestettem, kiigazítottam az állam politikai semlegességének elvét semmibe véve kihelyezett kormányplakátokat. Mert hogy néhány év múlva szinte mindennapossá  váltak a kormányzati politikai hirdetménykampányok.

2015-ben, az orosz bombázások elől hazánkig menekülő szíriai családokat többek közt ilyen szövegű kormányplakátok fogadták: „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!” A pécsi rendőrség kerítésére is került egy ilyen plakát. Ekkortájt hangzott el Orbán Viktor legidősebb lányától, Orbán Rácheltől az a mondat, hogy „Mi most már a férjemmel a saját lábunkra álltunk!” Többedmagammal szerveztünk hát egy akciót: egy flashmobot. A rendőrség kerítésén lévő óriásplakátot egy nagy papírral letakartuk, ezzel a szöveggel: „Ha Magyarországra jössz, a te munkádra is szükség van, hogy Orbán Viktor mind az öt gyereke a saját lábára állhasson!” Majd egy vidám dalocskát is elénekeltünk a helyszínen. Kijöttek a rendőrök. Közel két órán át fogva tartottak. Egészen addig, amíg ki nem érkezett a rendőrség bűnügyi helyszínelő csoportja és meg nem állapította, hogy a mi gyurmaragaccsal fölragasztott plakátunk könnyedén eltávolítható az alatta lévő kormányplakát sérelme nélkül. Rongálás tehát nem történt. Ennek ellenére egy túlbuzgó helyi rendőrparancsnok odajött hozzánk és azt mondta: „Még nem tudjuk, hogy mit követtek el, de valamit biztosan elkövettek és ezért Önöket felelősségre fogják vonni! Végül csak ellenem, mint „szervező” ellen indítottak szabálysértési eljárást. A bíróság azonban felmentett. (Az eljárás során a TASZ biztosított számomra jogi képviseletet.)  

Budapesten is született akkor egy felmentő ítélet azzal az indoklással, hogy a kormányplakátoknak az egyenlő bánásmód sérelmére, a hátrányos megkülönböztetés tilalmára hivatkozva történt megrongálása nem társadalomra veszélyes cselekmény, hanem arányos, szabad véleménynyilvánítás, s ezért nem büntetendő. Akkortájt még több bíróság politikailag érzékeny ügyekben is  megőrizte a függetlenségét. Ők is részt vettek a tűzoltásban…

Négy év múlva azonban a magyar legfelsőbb bíróság, a Kúria, két súlyos döntést hozott. Egyrészt kerek perec kimondta, hogy Magyarországon az állam politikai semlegességének követelménye nem érvényesül. Egy másik döntésében pedig azt mondta ki, hogy a plakátok összefirkálása azok tartalmától és a firkáló céljától függetlenül jogsértés. Ráadásul nem is szabálysértés, hanem egyenesen bűncselekmény! A plakátfirkálást ugyanis a Kúria „falfirkának” minősítette át.  A falfirka pedig az okozott kár mértékére tekintet nélkül bűncselekménynek számít.

Aztán eljött a 2022-es parlamenti választás. A kormány ekkor olyat tett, amit addig még nem csinált: Közvetlenül az ellenzéki előválasztás után százmilliárdos nagyságrendű közpénzből indított óriásplakátokkal, internetes és televíziós politikai reklámokkal hirdetménykampányt a kormánypártok mellett és az ellenzék ellen. Ez a kampány aztán egészen a választások napjáig tartott.   

Én erre – többnyire valakit társul bevonva - szisztematikusan nekiálltam a pécsi óriásplakátokat kiigazítani. Egyiket a másik után. Minden plakátra ráragasztottam azt a szöveget is, hogy „Tilos az állam beavatkozása a pártok politikai versenyébe!” Emellett jogi beadványokkal bombáztam a Nemzeti Választási Bizottságot, az ügyészséget, a rendőrséget, az ombudsmant, a Kúriát és az Alkotmánybíróságot. Ezek a szervek azonban sorra elutasították a beadványokat. Mégpedig a hatáskörük hiányára hivatkozva.

Ellenem viszont azóta két büntetőeljárás is indult. Az egyik még akkor. A másik tavaly nyáron, mindössze egyetlen, ráadásul egy iskola területén kihelyezett óriásplakát „kiigazítása” miatt. Ebben az ügyben egy bíró először 100 nap fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélt. A döntése azonban nem vált jogerőssé. A két büntetőügyem azóta is húzódik. Még egyikben sem született jogerős ítélet.

Hiszem, hogy a plakátkiizgazítások miatti és az ilyen ügyekben indult eljárások miatti hírverés a hazai és esetenként a külföldi médiában most is jelentős fékező erőt jelent az állam jogsértő magatartásával szemben. Én mindenesetre nem adom fel. Mindaddig kiigazítom a kormány politikai plakátjait, amíg azok végleg el nem tűnnek az utcákról.  

A füst továbbra is ömlik a lakásból. A tűzvészt valahogy meg kell fékezni.

Amikor az önkényuralom törvényeit megsértjük, vagy amikor az efféle törvénysértéseket nem ítéljük el, bár a hatalom ezt várná el tőlünk, akkor mi is közveszélyt hárítunk el. Az önkényuralom közveszélyes. De ha összefogunk, legyőzhető.

Köszönöm a figyelmet!

https://www.pecsistop.hu/tartalom/cikk/nyilt-levelben-tiltakoznak-wass-albert-ellen

Nyílt levélben tiltakoznak Wass Albert ellen

2012. szeptember 25 | 07:28

Nyílt levélben kéri öt tanár Pécsett a városvezetőséget, hogy a Marx utcanevet ne Wass Albert után kereszteljék át. A levél írói szerint a mostani és az új névadó is borzolhatja a kedélyeket a jobb és baloldali diktatúrák áldozatainál. Javaslatuk szerint Márton Áron erdélyi püspök után kellene elnevezni a kérdéses utcát.

Nyílt levelet fogalmazott meg öt tanár Pécsett a városvezetőségnek, amelyben a tervezett utcanév-változtatások egyike, a Wass Albert utca ellen tiltakoznak. Indoklásuk szerint elfogadható Marx lecserélése egy kommunista diktatúrától szenvedett országban, de hogy Wass Albert nevét viselje az út, azt nem tartják jó döntésnek, mivel az erdélyi író nyíltan antiszemita nézeteket vallott, és Magyarország polgárai közül rengeteget hurcoltak el megsemmisítőtáborokba az 1940-es években.

Éppen emiatt inkább Márton Áron erdélyi püspök személyét javasolják névadónak, mivel az egyházi személy nyíltan kiállt mind az antiszemitizmus, mind pedig a romániai kommunista diktatúra ellen.

A nyílt levelet változtatás nélkül közöljük.

"Tisztelt Polgármester Úr!

Alulírott pécsi polgárok tisztelettel kérjük Önt, a város vezetőjeként szíveskedjék a közgyűlés szeptember 20-i ülésén kezdeményezni, hogy a testület a Marx út nevének megváltoztatásáról hozott korábbi döntésének módosításával az utcát ne Wass Albertről, hanem Márton Áron erdélyi püspökről nevezze el!

Indoklás

Az önkormányzat június 29-i közgyűlésén döntött az utcanév-változtatásról.

A Marx utcanév megszüntetésének indokait el tudjuk fogadni, hiszen a 1989 előtti rendszer áldozatai, azok hozzátartozói, illetve mindazok, akik együtt éreznek a "proletárdiktatúra" áldozataival, okkal gondolhatják azt, hogy bár Karl Marx valóban nagy filozófus és társadalomtudós volt, de azzal, hogy maga javasolta az európai munkáspártoknak a "proletariátus forradalmi diktatúrájának" politikai programjukba emelését, eszmei előkészítőjévé vált egy kegyetlen és embertelen politikai rendszernek.

Wass Albert hazánkban a lakosság egy része számára népszerű, olvasott íróvá vált. Ő viszont a XX. század másik embertelen rendszerével nem egyszerűen eszmeileg azonosult, de e rendszer legsötétebb napjaiban az áldozatokkal szembeni könyörtelen fellépésre uszított.

A holokauszt magyarországi eseményei során 1944. júniusában került sor Kolozsvár zsidó lakosainak deportálására. Közismert, hogy a deportálások során a vidéki településekről a csecsemőktől az aggastyánig minden, a faji törvények szerint zsidónak minősített személyt - német kezdeményezésre, de a magyar közigazgatás és az erőszakszervezetek összehangolt tevékenységének eredményeként - elhurcoltak az országból. Túlnyomó többségüket ezt követően néhány napon belül a nácik meggyilkolták a hitleri Németország által üzemeltetett haláltáborokban. A kolozsvári "Ellenzék" című lap tudósítást közölt néhány elrejtőzött zsidó "lelepleződéséről". Wass Albert erre azonnal írást publikált a lapban "A patkányok honfoglalása" címmel. Ebben a zsidókat "patkányoknak" nevezi, amelyek az embernek csak kárt tudnak okozni, mi több, ellene harcot is folytattak. Az írás "tanulsága", hogy az itt maradt, "falakban, pöcegödrökben elrejtőzött patkányok" eltávolításáról is gondoskodni kell. (Az író antiszemitizmusának megítéléséhez csatoljuk Ágoston Vilmos "Az Újkor szobra" című, 2008-ban megjelent cikkét, aminek utolsó bekezdései foglalkoznak Wass Albert "A patkányok honfoglalása" című írásának megjelenési körülményeivel. Csatoljuk Wass Albert írását is. A jelenlegi kormányzat által kinevezett Médiatanácsnak az írást zsidóellenes szándékkal írott műként megbélyegző 828/2011. (VI. 22.) számú határozatát szintén csatoljuk.)

Azokban a napokban, amikor Wass Albert Kolozsvárott uszító írását közzétette, Márton Áron, Erdély katolikus püspöke a kolozsvári főtéren álló Szent Mihály-templomban az üldözött zsidók melletti kiállásra és az üldözöttek mentésére buzdította a város lakóit. A püspök egyidejűleg beadványokat küldött a magyar állam vezetőinek, melyben a deportálások leállítását követelte. Tevékenységéért Kolozsvár rendőrkapitánya kiutasította a városból, s a magyar fennhatóság alatt álló Észak-Erdélyből is távoznia kellett Erdély Romániához tartozó déli részébe. 1944-es bátor fellépéséért Márton Áron püspök utóbb megkapta a jeruzsálemi Jad Vasem Intézettől a "Világ Igaza" kitüntető címet. Márton Áron bátor elszántsága azonban a háború után is többször megnyilvánult: Előbb azért küzdött, hogy Erdély határait a párizsi békekonferencián az etnikai határok mentén húzzák meg, majd egyháza függetlenségének megőrzéséért folytatott reménytelen küzdelmet a kibontakozó kommunista diktatúrában. Hosszú évekre börtönbe zárták, majd ezt követően hosszú éveken át házi őrizetben tartották. Kiszabadulása után a püspök a Ceausescu rendszer alatt is konokul és megvesztegethetetlenül megőrizte szellemi szuverenitását egészen 1980-ban bekövetkezett haláláig.

Márton Áront azért javasoljuk az utca névadójának Wass albert helyett, mert az ő példaképül állításával egyetérthet mindenki, aki képes együtt érezni a XX. század valamennyi önkényének áldozataival.

Azt gondoljuk, az utcanév-cseréről szóló döntésnek ezzel a korrekciójával mi, pécsiek példát mutathatunk arra, hogy igenis lehetséges a múlt század jobb- és baloldali diktatúráitól sújtott, s jórészt az elszenvedett sérelmek okozta sebek begyógyulatlansága miatt máig megosztott országunkban egyszerre odafigyelni minden sérelmet szenvedett társadalmi csoport érzékenységére.

Javaslatunkat szélesebb körben is megvitattuk. Elsősorban azzal az általunk "Tolerancia Társaságnak" nevezett baráti és szakmai körrel tárgyaltuk meg a névváltoztatás ügyét, amelynek tagjai évek óta azért tartanak rendszeres kapcsolatot egymással, hogy megvitassák, milyen lépéseket tehetünk a különböző népcsoportok és vallási csoportok közötti türelem és megértés szellemének terjesztéséért városunkban és a dél-dunántúli régióban. Megkerestük a Pécsi Zsidó Hitközség vezetőjét, Goldmann Tamás elnök urat is, aki kifejezte egyetértését azzal a kezdeményezéssel, hogy Wass Albert helyett Márton Áron nevét viselje a korábbi Marx út.

Tisztelt Polgármester Úr!

Városunkban most már hosszú évek óta több száz ember részvételével kerül sor arra a felvonulásra, amit a pécsi zsidóság deportálása céljából a holokauszt idején létrehozott gettó felállításának évfordulójára szervez közösen a katolikus egyház Sant Edigio Közössége és a Pécsi Zsidó hitközség. Mi magunk is több alkalommal vettünk részt ezen a felvonuláson barátainkkal, kollégáinkkal, vagy éppen középiskolás diákjainkkal együtt. Egyikünk (Nagy János) az egyik fő szervezője kezdettől a felvonulásnak.

A pécsi közgyűlés számos tagja és vezetője - kormánypártiak és ellenzékiek - vett már részt a megemlékezésen és idén tavasszal is örültünk annak, hogy Ön, polgármester úr elvállalta az esemény fővédnökségét. A felvonuláson megtapasztalhattuk a velünk együtt részt vevők elkötelezettségét a holokauszt áldozatai mellett. Ezért gondoljuk azt, hogy a korábban a pécsi holokauszt-megemlékezésen rendszeresen résztvevő, de most a Wass Albert utcanevet megszavazó városvezetők bizonyára tájékozatlanok voltak az író 1944-es szerepvállalását illetően. Bízunk abban, hogy kellő tájékozottságot szerezve, döntésük módosításával feltétlenül kiállnak majd az áldozatok emléke előtti tisztelet, s a túlélők, valamint a leszármazottak emberi méltóságának tisztelete, indokolt érzékenységük figyelembe vétele mellett.

Kérjük tehát Önt, polgármester úr, szíveskedjék ismertetni a határozat módosítása melletti érveinket a szeptember 20-i közgyűlés előtt, s ezzel együtt javasolni, hogy a korábbi Marx út a jövőben ne Wass Albert, hanem Márton Áron püspök nevét viselje!

Tisztelettel:

Baracs Nóra tanár, Heindl Péter tanár, Nagy János tanár, Nagy Márta tanár, Vörös István tanár" 

Időközi választásokat tartottak a nyár elején, több helyen is. A kutya nem ment el szavazni a kormányellenes oldalról. Még azok sem, akiknek van preferált pártja a mostani parlamenti ellenzék pártjai között. Ők is letargiába estek. Nem látják értelmét az egésznek.

1. Demokratikus elkötelezettség: pártok és választók

Elfogytak a demokraták? A többségnek jó lenne ez a Fidesz-önkényuralom úgy, ahogy van?

Nem hiszem! Igaz, valóban egyre többen lehetnek, akik elhiszik, hogy a többség Orbán-párti. S mivel az átlagember természete olyan, hogy jó érzés a többséghez tartozni, egyre többen be is állnak a sorba. Azonban a többség minden bizonnyal még most is demokrata érzelmű. Még ha úton-útfélen azt is hallani, hogy „a zembereket nem érdekli a demokrácia”.  

Vegyük sorra, amit erről tudunk, s azt, ami ebből következik!

• Továbbra is irányadó az a 2009-ben,^[1] majd 2017-ben^[2] közzétett, független nyugati közvéleménykutatók által adatokkal jól alátámasztott kutatási eredmény, mely szerint honfitársaink körében a demokratikus értékek szignifikánsan magasabbra értékeltek, mint a többi poszt-kommunista közép- és kelet-európai államban.
• Egyebek mellett annak a kutatásnak az eredményéből is, amely során Mikecz Dániel a Republikon Intézet munkatársa a civil aktivisták politikai attitűdjét vizsgálta[3], levonható az a pusztán logikai úton is belátható következtetés, miszerint a 2011-es választási rendszer a választóknak a kétosztatú politikai térfélben való gondolkodásra kényszerítésével rendkívüli mértékben eltorzítja a szavazók párttámogatói magatartását a választásokon. Egyrészt az egymással kompatibilis „régi” baloldali erőket tömörítő pártok (szocik, DK) előnyt élveznek, hiszen sokan azért szavaznak rájuk, mert a velük nem kompatibilis új, még meg nem erősödött pártokat a választói rendszer nem preferálja. Így viszont valódi megújulás a baloldalon nem is várható. Másrészt az adekvát (azaz sokpárti politikai rendszerben nem kétpólusú választást jutalmazó) választási rendszerrel bíró demokráciákhoz képest nálunk a szélsőjobb felülreprezentált lesz a választáson, mivel az amúgy viszonylag alacsony törzsszavazó-bázissal bíró széljobb párt automatikusan a hatalmon lévőkből kiábrándult jobboldaliak kényszer-gyűjtőpártjává válik. Ilyen körülmények között a kétosztatúságot preferáló választási rendszer kényszerét elutasító kormányellenes polgárok egy része el se megy szavazni. (Az ő számuk Závecz Tibor szerint idén áprilisban közel félmillióra volt tehető.^[4])
• A fenti okok miatt a nagyobb pártoknak nem is igazán éri meg kockázatot vállalniuk a rendszerbuktatás célravezető eszközeinek (technikai koalíció/kettős választás/50 napos program/a parlament ellenzéki bojkottja, stb.) alkalmazása érdekében. Hiszen így ugyan ellenzékben maradnak, viszont tartósan meg tudják őrizni a kakas helyét a parlamenti ellenzéki oldal szemétdombján az innovatívabb politikai erőkkel szemben.

2. A szükséges kényszerítő erő

A fentiek miatt a rendszert radikálisan elutasító polgároknak véleményem szerint az a dolga, hogy megteremtsék a szervezeti kereteit annak a politikai erőnek, amely képes kényszerítő erővel hatni nemcsak a kormányzatra, hanem az ilyen-olyan okból rendszerkomforttá vált parlamenti ellenzéki pártokra is a demokratikus átalakulás kikényszerítése érdekében.

Nem arról van szó, hogy egy újabb, hasonló pártot kellene alapítani a „régiekkel” (egyfelől a szocikkal és a DK-val, másfelől a Jobbikkal)  már most versengő LMP és a Momentum mellé, vagy a mára már elvérzett Együtt helyett! Olyan politikai szervezet/párt megalapítására gondolok, amelynek a célja kizárólag a NER megbuktatása, majd egy új, demokratikus alkotmányos rendszer alapjainak lerakásában, ezt követően pedig egy mielőbbi, demokratikus választás kiírásában való közreműködés és nem több. Egy új, demokratikus rendszerű választáson ez az alakulat már nem is indulna. A politikai terepet ott már teljes egészében átadná azoknak a pártoknak és más politikai szereplőknek, amelyek a demokratikus politikai rendszer üzemszerű működtetésére vállalkoznak.

Hogyan érvényesülhet ennek az új politikai szervezetnek a kényszerítő ereje a jelenlegi politikai viszonyok között?

• A szervezet megalakulásától pillanatától követeli az Orbán-kormányzattól új választás kiírását a 2017 októberében a Közös Ország Mozgalom kezdeményezésére megalkotott „nyolcpárti törvénytervezet” szerinti, arányos és igazságos választási rendszer alapján. Követelésének nyomatékosítása érdekében a politikai küzdelem valamennyi erőszakmentes eszközét alkalmazza, beleértve a polgári engedetlenséget is.
• A szervezet ezzel párhuzamosan felvállalja, hogy menedzseli az eddig technikai koalíció^[5]/kettős, vagy két lépcsős választás^[6]/50 napos program^[7] néven is nevezett koncepciót (amit a továbbiakban az egyszerűség kedvéért „50 napos program”-nak fogok nevezni), s azt folyvást népszerűsíti, mint lehetséges kiutat a demokrácia válságából abban az esetben, ha a kormányzat nem enged a jelenlegi parlamenti ciklus végéig a „nyolcpárti javaslat” szerinti arányos és igazságos rendszerű választás kiírása iránti követelésnek. E munka részeként elkezdi felkutatni azokat a lehetséges jelölteket is, akik az 50 napos programot egy még a jelenlegi rendszerben kiírt választáson az egyéni körzetekben képesek lehetnek képviselni. Aztán pedig valamilyen demokratikus technikával kiválasztja közülük a legmegfelelőbbeket: minden egyéni választói körzetbe egyet-egyet.

Itt most egy kis kitérőt kell tennem, hogy vázoljam slágvortokban az 50 napos programot azoknak, akik még nem hallották/olvasták el százszor. Akiknek viszont már a könyökükön jön ki, azok most az alábbi, két csillag közötti szövegrészt átugorhatják!

*

                A legfontosabb annak a tudomásulvétele, hogy a jelenlegi választási rendszer nem alkalmas az országot kormányzó erők kiválasztására. Alkalmas viszont arra, hogy az ellenzék egyfajta „népszavazásként” használja, mégpedig két kérdés megválaszolása céljából.

Az első kérdés: Akarja-e Ön, hogy a választás után ne gyakorolja tovább az Orbán-kormányzat a hatalmát?

A második kérdés: Akarja-e Ön, hogy az ellenzék által nyilvános vita eredményeként közösen felvállalt és még a választás előtt a választók elé tárt, a szabad és igazságos választás szabályaira vonatkozó, továbbá a szabad és demokratikus közélet legalapvetőbb feltételeit megteremtő jogszabálycsomag törvénybeiktatását követően az új országgyűlés haladéktalanul új választást írjon ki, hogy azon a nép immár szabadon, demokratikus szabályok alapján, négy évre parlamenti képviselőket választhasson, a megválasztott képviselők pedig négy évre felhatalmazást adjanak egy új kormánynak?

A két kérdést egyszerre, az ellenzék képviselőinek az alábbi módon történő megválasztásával válaszolhatjuk meg egy esetlegesen még a Fidesz 2011-es szabályai alapján kiírt választáson:

o             Az országgyűlési választáson a demokratikus rendszerváltást elsődleges célként kitűző ellenzéknek olyan köztiszteletre méltó (bár nem feltétlenül közismert) egyéni jelölteket kell közösen az egyéni választókörzetek mindegyikében elindítani, akik azon felül, hogy köztiszteletre méltók, egyik ellenzéki párthoz sem állnak közel. Így az elutasítottságuk alacsony lesz a különböző értékpreferenciájú ellenzéki szavazók részéről. (Akár ezzel megbízott ügyvédek is szóba jöhetnek jelöltként, hiszen feladatuk nem politikai munka lesz, hanem pusztán eljárásjogi.)

o             Az így induló jelöltek vállalják, hogy a most regnáló kormányzat győzelme esetén nem ülnek be a parlamentbe. Egy percig sem akarják ugyanis a NER demokratikus jellegének látszatát kelteni azzal, hogy amennyiben a parlamenti munkának nem az egyetlen célja a rendszer demokratikus átalakítása, akkor is készek - a NER-t legitimáló „díszellenzékként” – részt venni abban!

o             Amennyiben a hatalomnak a NER biztosította óriási, látszólag behozhatatlan versenyelőnye ellenére úgy tudnak győzni a jelöltek, hogy a többi, velük együtt rendszerváltásra vállalkozó ellenzéki képviselővel együtt sikerül többséget szerezniük a törvényhozásban, úgy beülnek a parlament széksoraiba. A rendszerbuktató-rendszerváltó képviselők azonban kizárólag arra az időre ülnek be (max. néhány hónapra), ameddig a NER demokratikus reformjának egy új, szabad és igazságos választást lehetővé tévő minimumát megvalósítják. Ezen rövid idő alatt minimális célként legalább az új - már a választás előtt megalkotott és a szavazók elé tárt – választási rendszer és a szabad politizálás feltételeit biztosító legfontosabb alkotmányos szabályrendszer törvénybe iktatását vállalniuk kell. E célhoz jó alapot nyújthat az a tény, hogy a választási rendszer reformjára és a szabad, demokratikus politizálás legalapvetőbb feltételeinek megteremtésére van is már egy, a Közös Ország Mozgalom kezdeményezésére nyilvános vita során megalkotott, s végül nyolc ellenzéki párt konszenzusával elfogadott törvénytervezet 2017. októbere óta.[8]

o             Az e célból megválasztott képviselők parlamenti munkájuk utolsó lépéseként haladéktalanul kiírják az új, demokratikus rendszerű választást, amin már mindenki szabadon, összefogási kényszer nélkül szavazhat a kedvenc jelöltjére, pártjára.

*

Természetesen a létrehozandó új politikai szervezet törekedne arra, hogy az 50 napos programmal induló jelölteket a jelenlegi ellenzéki pártok fogadják el közös jelöltként.

Ugyanakkor várható, hogy a mostani parlament ellenzék pártjai, ahogy eddig is, megpróbálnak majd kitérni a rendszerbuktató program komolyan vétele elől. Az eddiginél sokkal nehezebb lesz ezt tenniük azonban akkor, ha az 50 napos program megvalósításának céljával indulni kész jelöltek meglebegtetik, hogy amennyiben a pártok támogatását nem tudják megszerezni a rendszerbuktató program megvalósításában való részvételhez, akkor önállóan, a vonakodó ellenzéki pártokkal konkurálva is elindulnak programjuk megvalósítása érdekében a következő választáson, amennyiben azt még a 2011-es törvény alapján írják ki. Ráadásul ez esetben nem csak egyéni jelöltként indulnak el, a listás helyeket meghagyva az ellenzéki pártoknak, de a rendszerbuktató programmal fellépő új politikai szervezet önálló listáján is!

A pártok vonakodása esetére szóló önálló indulás esetén a rendszerbuktató programmal induló szervezet önállóan megjelenne a közvéleménykutatásokon már a választás kiírása előtti években. Támogatására pedig nem kis részben a koncepciót ellenző ellenzéki pártoktól csoportosulnak át majd a szavazók. És ez az, ami a papíron ellenzéki politikát hirdető pártokat az eddigi elkerülő magatartásuk megváltoztatására kényszerítheti! Ehhez a rendszerbuktatás ügyében fellépők számíthatnának a minden pártban jelenlévő, a demokrácia megvalósításának érdekeit a párt látszólagos rövidtávú érdekei elé helyezni kész tagok támogatására is.

S ha a „kényszerítés” netán még így se lenne eredményes?

A rendszerbuktató szerveződés akkor sem lenne hiábavaló. Hiszen általa megjelenne a tisztán a rendszerbuktatást felvállaló új erők szövetsége, amit a következetes rendszertagadó szavazók sajátjuknak érezhetnek, s ami képes lehet koordinálni azt a tevékenységet, amely a rendszer mielőbbi bukását, s a bukás után az alkotmányos rendszer demokratikus átalakulást hozhatja el. Ez az erő nemcsak Orbán Viktor hatalma fölött, de a Fidesszel „kartellező”, álellenzékinek bizonyuló politikai erőket is magába foglaló hatalmi struktúra egésze fölött képes lehet a demokrácia eszméjét győzelemre segíteni.

Ennek a rendszertagadó, rendszerbuktatást szervező politikai erőnek a megteremtéséhez kell nekünk, a NER-t szőröstül-bőröstül elutasító demokratáknak összefognunk!

3. Civil mozgalomárok és professzionális szervezők

Azoknak a szervezeti kereteknek a megteremtése, amelyek alkalmasak közfeladatok ellátására alkalmas jelöltek megtalálására és támogatására, továbbá a mozgalmi munka anyagi feltételeinek megteremtése és mindannak a biztosítása, amire a rendszerbuktatáshoz szükség van, nos, ez főként szervezői feladat.

De mit fogunk csinálni civil mozgalmárként, ha ezt a szervezetet létrehozzuk?

Jórészt ugyanazt, mint eddig. Tiltakozunk, akciózunk, érdeket érvényesítünk - civil mozgalmi eszközökkel. Bombázzuk a rendszert a hibái és bűnei leleplezésével a nyilvánosság előtt. Civilként cselekedünk a megsértett érdekű társadalmi csoportok sérelmeinek orvoslásáért. Rámutatunk a vetélytárs nélkül a hatalmukat gyakorlók alkalmatlanságára. Szembesítjük polgártársainkat azzal, hogy a hatalom azért képes a legnagyobb bűnök elkövetésére is, mert úgy érzi, bebiztosította magát egy olyan rendszerrel, amelyben a hatalomváltás normál úton, a pártok versengésének eredményeként nem lehetséges. Nem lehetséges, mégpedig a hatalom kritizálására kész média és a hatalomtól független informálódási lehetőségek radikális visszaszorítása miatt, a kritikára hajlók megfélemlítése miatt, a politizálás anyagi forrásainak kisajátítása miatt, a politikai cselekvés lehetőségeinek adminisztratív korlátozása miatt, de legfőképpen a sokpárti magyar politikai rendszerre erőszakolt, az ellenzéki szavazókat csapdába ejtő "kétpárti-típusú" választási rendszer miatt.

Ezt eddig is csinálhattuk. Most már viszont azt is hozzátehetjük majd, hogy immár létrehoztuk azt a szervezeti keretet, amivel a rendszerbuktatás menedzselhető, akár önállóan, akár a menedzselés feladataitól az eltelt két választási ciklusban vonakodó, s ehelyett inkább a NER parlamentjében a rendszer-szabályait elfogadó kollaboráns politizálást választó ellenzéki pártokkal együtt. Van tehát olyan elérhető cél, amiért érdemes küzdeni, amiért érdemes mind többeknek az utcára vonulni!

  Szembe kell néznünk még egy problémával! Azok többsége, akik a civil mozgalomban eddig aktívak voltak – s e szempontból közéjük tartozom magam is -, valóban „civil”. A mozgalmárok elsöprő többsége nem akart soha hivatásos politikussá válni. 

Magamról tudom, hogy a jövőben sem lesz több fölös munkakapacitásom, mint eddig volt. Egy dologban állok talán jobban : Némi pénzhez jutottam, ami elegendőnek tűnik a cél érdekében egy képviselőjelölésre is alkalmas civil szervezet jogi személyiséggel való felruházására, azaz a működéséhez szükséges jogi feltételek megteremtésére.

Viszont olyan küzdőtársakat is be kell vonnunk a további munkába, akik hajlandók hivatásosként is politizálni a rendszerbuktatás menedzselése érdekében. Ránk, valódi civil aktivistákra nagy szükség van, de ezt a bulit nem, vagy nem csak nekünk kell megszervezni!

Itt Pécsett – a szülővárosomban, ahol élek – minden bizonnyal a nálunk (az eddigi a szervező munka tetemes részét felvállaló, jócskán középkorúaknál) fiatalabb generációhoz tartozóknak kell jelentősebb szerepet vállalniuk a munka elvégzésében. Őket kell megtalálni! Hogy kiket? Nem tudom. Bár van legalább féltucatnyi „jelöltem” a pécsi aktivisták fiataljai között, akiket érdemes lenne megkörnyékezni...

Nélkülözhetetlenek a fiatalok, de szükség van mindenkire a sikerhez. Minden bizonnyal csak velünk, idősebbekkel együtt van meg a pécsi „kritikus tömeg”, még ha a főszerep valószínűleg – reményeim szerint – már nem ránk vár! Bár, ki tudja...

Amúgy, ha nem készítünk rendszerbuktató koncepciókat és nem törekszünk szervezetten azok megvalósítására, hanem csak várunk a sültgalambra, akkor is megbukik a NER előbb-utóbb. De hogy már egy hónap, vagy csak fél évszázad múlva, azt nem lehet tudni. És az is biztos, hogy ha nincs egy jelentős, szervezett politikai erő által támogatott, átgondolt koncepció a NER utáni politikai rendszer mikéntjéről, akkor a mostani rendszer bukása után bármi – akár a mostani helyzetnél rosszabb is – bekövetkezhet.

4. A demokraták erejében bízva

Kedves Civil Mozgalmártársak!

Tudom, hogy nem könnyű újra belevágni, s egy dombbal feljebb mászni, annyi kudarc után! Két parlamenti választás is lezajlott már a NER ránk kényszerítése óta, de még mindig a „Nemzeti Együttműködés Rendszerének” csúfolt önkényuralomban élünk. Úgy vélem viszont, hogy ha elkezdjük a szerveződést, onnantól már egyre könnyebb lesz. Meg fog mozdulni a világ körülöttünk.

Most, első körben,  szerintem főként olyan emberekre van szükség, akik nagyon tudnak hinni. Miben is?

Egyrészt abban, hogy a demokrácia az egyetlen út, amely elhozhatja az ország népének boldogulását. Hozzáteszem: a hazai demokrácia kivívásával az egész világ demokratikus fejlődéséhez is hozzá tudunk járulni. A mi győzelmünk talán elhozhatja az „illiberális demokráciák” alkonyát, és ezáltal újabb lökést adhat a demokrácia eszméjének terjedéséhez az egész világon.

Másrészt hinni kell abban, hogy a mi társadalmunk - sok kishitű ellenvéleménnyel szemben - érett a demokráciára.

Harmadrészt el kell hinnünk a hazai politikai szereplőktől független kutatásokat végző nyugati közvéleménykutatóknak – a Pew Researchnak, vagy az IPSOS-nak – hogy a többség nálunk igencsak akarja a demokráciát.

Mindebben erősen hinniük kell most azoknak, akik ezt a mozgalmat készek továbblendíteni a tavaszi választás utáni apátiából! Nem egy olyan újabb „élcsapatra” van szükség, amelyik abban hisz, hogy „bár a többség gondolkodása elmaradott, viszont majd mi, avantgardisták, képesek leszünk jó irányba fordítani a világ folyását!” Olyanokra van szükség, akik a nép demokratikus elkötelezettségében hisznek, s e demokratikus elkötelezettségbe helyezve a bizalmukat bíznak a mozgalom sikerében.

Azt sem kell elhinni, hogy holmi „migráncsozással” a diktatúra hívévé lehet tenni a polgártársainkat. Lehet, hogy a bevándorlás kérdésében megoszlik a véleményünk. Ettől még a többség lehet demokrata! Hihet abban, hogy a bevándorlás kérdését is a nép bölcsessége és nem egy akarnok diktátornak a nép jogait korlátozó politikája fogja megoldani.

Nos tehát :

Várom a jelentkezőket a ferencheindlpeter@gmail.com-ra, vagy a Facebook Messengeren nekem küldött üzenetben. Az első találkozót akár Pécsett is összehozhatnák a koncepció hívei.  Akárhol is, ott majd közösen dönthetünk a továbbiakról.

Heindl Péter  

[1] https://www.es.hu/cikk/2014-10-31/heindl-peter/a-nep-felreertett-szava.html A cikkben a PEW Research Centernek arra a kutatási összefoglalójára hivatkozom, amely itt olvasható: http://www.pewglobal.org/2010/04/07/hungary-dissatisfied-with-democracy-but-not-its-ideals/

[2] http://www.iri.org/sites/default/files/four_country_full_presentation_may_24_2017.pdf Az International Republican Institute által megrendelt IPSOS felmérésről szóló jelentés 22. oldalán olvashatók azok az adatok, amelyek összegzik a négy visegrádi állam polgárainak válaszait a következő kérdésre: „Ön szerint melyik a fontosabb: a virágzó gazdaság, vagy a demokratikus kormányzás?” Az adatok szerint a szlovákok 47 %-a, a csehek 49%-a, a lengyelek 51%-a, a magyaroknak viszont már 54%-a válaszolt úgy, hogy a demokrácia fontosabb, vagy inkább fontosabb számára, mint a virágzó gazdaság.

[3] Mikecz Dániel említett kutatása szerint az internetadó-elleni tüntetés után fellendült civil tiltakozómozgalom aktivistái arra a kérdésre, hogy „melyik párt az Ön számára a legszimpatikusabb, a legnagyobb arányban az „új” demokratikus pártokat (Együtt, LMP, Párbeszéd) választották. Fontos, hogy a kutató nem arra kérdezett rá, hogy „melyik pártra szavaznának?”, hanem arra hogy „melyik a pártok közül a legrokonszenvesebb?”. Erről a kutatási eredményről Mikecz Dániel egy power point bemutatóval kísért előadásán kaphatott az érdeklődő közönség tájékoztatást 2016-ban. A neten viszont mindössze egyetlen olyan publikációt találtam, amiben a szerző a saját kutatását elemzi. Ebben az okok alaposabb elemzése nélkül mindössze egy rövid utalás tesz Mikecz arról, hogy „a civilek a hozzájuk hátterük alapján közelebb álló pártoknak (az Együttnek, az LMP-nek és a Párbeszédnek) nem képesek tömegtámogatást adni.”  http://ujegyenloseg.hu/a-civil-politizalas-eselyei/

[4] https://mno.hu/belfold/zavecz-tibor-orban-belefujt-a-harci-kurtbe-2459124

[5].http://nol.hu/belfold/20110712-javaslat_alkotmanykorrekcios_szovetsegre-1132601 A koncepció egy lehetséges megvalósítási módját részletesen Ruzsa Ferenc filozófiaprofesszor dolgozta ki egy 2012 elején közzétett írásában: https://akoztarsasagmegmentese.blog.hu/2012/02/02/a_koztarsasag_megmentese

[6] http://nol.hu/velemeny/kettos-valasztast-1619829

[7] https://www.facebook.com/notes/50nap/az-50-napos-program/1983841485161285/

[8] https://index.hu/belfold/2017/10/16/kozos_orszag_mozgalom_valasztojogi_reform/ ; A tervezet teljes szövege itt olvasható: https://4cdn.hu/kraken/raw/upload/74XL5b7V8nhA.pdf

Éljenek a bátrak, akik most is eljöttek tiltakozni az önkény ellen!     

Mi, pécsiek, tüntetünk, hol kevesebben, hol többen, de addig biztosan nem hagyjuk abba, amíg ez a mások megfélemlítésére építő önkényuralmi rendszer, amely a mi gyönyörű városunkat is megfertőzni igyekszik, meg nem szűnik.

 Mert hogy előbb-utóbb megszűnik, az biztos. És ha mi minden önkényes intézkedés ellen fölemeljük a szavunkat, ha soha nem nézzük tétlenül az önkényt, akkor azzal az önkényuralom bukását segítjük elő, az is biztos.

Jönnek a választások. Már négy éve is többen szavaztak Orbánék távozására, mint ahányan támogatták őket, de ők maradtak. A korábbi választási rendszerben megbukott minden kormány, amit a többség leszavazott. Orbánék azonban alkottak egy olyan rendszert, amelyben akkor is maradhattak, amikor a választók abszolút többsége ellenük szavazott. És ne legyenek kétségeink: amíg a most fölöttünk önkényuralmat gyakorlók nem érzik azt, hogy az őket elutasító valamennyi polgár közösen, egymással együttműködve áll ki ellenük, addig nem is fognak soha lemondani a hatalomról sem itt, a városunkban, sem másutt az országban.

Ez itt most nem a pártoskodás ideje.  Ahhoz, hogy sok párt közül tudjunk választani magunknak vezetőket, először újra kell teremteni a demokráciát.

106 bátor emberre van szükség. 106 bátor civil - minden egyéni választókörzetben egy - tavasszal el tudja söpörni az önkényt. 106 ember, akit valamennyien, pártállásra tekintet nélkül támogathatunk, s akiknek az egyetlen feladatuk, hogy a parlamentbe kerülve megteremtsék egy tisztességes választás feltételeit és átadják a hatalmat a demokratikus úton megválasztott hivatásos politikusoknak.

Először meg kell buktatnunk ezt a rendszert, hogy aztán már mindenki szabadon szavazhasson a kedvenc politikusára, pártjára.

Ez most a dolgunk: folyamatosan, határozottan tiltakozni az önkényuralom minden népellenes megnyilvánulása ellen és megtalálni azt a 106 bátor embert, aki mögé minden párt, minden polgártársunk beállhat, hogy közösen helyreállítsuk a demokráciát!

Éljen a szabad Magyarország! Éljen a magyar nép!

Heindl Péter

A Közös Ország Mozgalom (KOM) kezdeményezésére és a mozgalom kordinálásával a budapesti Kossuth tér mellett fölállított Agórán, nyilvános vita eredményeként nyolc ellenzéki párt – az MSZP, az LMP, a DK, a Momentum, az Együtt, a PM, a MoMa és az MLP – október elejére közös törvényjavaslatot dolgozott ki az „igazsgásos választási rendszerről”, amelyet a parlament elé vittek. Egy kilencedik párt, a Jobbik, a tervezet parlamenti támogatásáról tett ígéretet. Ezt követően a Közös Ország Mozgalom Gulyás Márton előterjesztésére a mozgalom aktivistáinak „plenáris ülésén” 38 szavazattal 18 ellenében úgy döntött, hogy a KOM a választók mozgósítására támaszkodva törekszik az ellenzéki pártok koordinált jelöltek és független jelöltek támogatására szóló együttműködésének ösztönzésére a 106  egyéni körzetben a 2018 tavaszán esedékes országgyűlési választáson, amit minden bizonnyal még az Orbán-féle 2011-es választási törvény alapján fognak megtartani.

A szavazáson magam a javaslat ellen szavaztam. Gulyás Márton javaslatát ugyanis nem tartom elégségesnek ahhoz, hogy a társadalom kormányellenes többsége a választáson érvényesíteni tudja a jelenlegi kormányzat elzavarására irányuló akaratát. A javaslat nem elégséges ahhoz sem, hogy a rendszer legitimitását tagadó, azt szavazatukkal legitimálni semmiképp nem akaró választópolgárok érdemben részt vehessenek a NER kormányának megbuktatására irányuló együttműködésben.

 A KOM október 26-i, szakértői munkacsoport-megbeszélésén a Gulyás Márton féle javaslatot részben kiegészítő, részben azzal szemben alternatívát jelentő javaslatot terjesztettem elő a KOM aktivistáinak a választással kapcsolatos magatartására vonatkozóan. A javaslatot a további megvitathatóság érdekében a munkacsoport döntése alapján írásba foglaltam. A javaslatot nemcsak a KOM aktivistáinak, de az elmúlt években kibontakozott valamennyi rendszerellenes civil mozgalom aktivistáinak is a figyelmébe ajánlom.

Íme a javaslat:

A rendszerellenes mozgalmak aktivistáinak egy csoportja független jelöltként rendszertagadó elektorokat állít mind a 106 egyéni körzetben a "Nemzeti Együttműködés Rendszerét" elutasító választópolgárok számára.

A jelöltek „elektorként” - azaz egy előre megtervezett és a választók előtt közösen felvállalt parlamenti szavazási procedúra végrehajtására - indulnak a 2018-ban még a jelenlegi rendszerben kiírt választáson. Az "elektori választási program" az új választási eljárás lebonyolítását vállaló miniszterelnök megválasztását, a nyolcpárti, „igazságos választási rendszerről” szóló törvénytervezet megszavazását, majd az országgyűlés önfeloszlatásáról szóló döntést  [Alaptörvény, AZ ÁLLAM c. rész, III. cikk, (2) bekezdés] foglalja magában.

A jelöltek vállalják azt is, hogy amennyiben a tavaszi választáson körzetükben nyernek, azonban a választás eredményének ismeretében nyilvánvalóvá válik, hogy a  parlament összetétele nem teszi lehetővé a vállalt szavazási procedúra végrehajtását, akkor nem veszik át képviselői mandátumukat. (Vita tárgyát képezheti, hogy esetleg mégis átveszik a mandátumot, de csak a parlament 2/3-os szavazásain vesznek részt, képviselői tiszteletdíjat azonban nem fogadnak el. Felmerülő költségeiket ez esetben a rendszertagadó civil mozgalmak fedezik.)

Mivel az elektorok nem hivatásos politikusok, személyük könnyen kiválasztható az elmúlt évek rendszertagadó civil mozgalmainak aktivistái és támogatói közül.

Fontos, hogy a jelöltek személye „cserélhető”. A jelöltek visszalépésére a választás előtt két esetben kerülhet sor. Egyrészt akkor, ha az adott körzetben ismertebb, hitelesebb jelöltet lehet találni, akár annak eredményeként, hogy a politikai szervezetekkel – pártokkal, civil önszerveződésekkel – folytatott tárgyalások során nyerésre esélyesebb elektor-jelölt személye merül föl. Másrészt a jelöltek visszalépésére akkor is sor kerülhet, ha az ellenzéki pártok közötti koordinált jelölés eredményeként a közvéleménykutatások szerint egyértelműen és a közvélemény számára is meggyőzően nyerésesélyes – azaz a jelenlegi kormánypártok parlamenti mandátumainak számát 50% alá szorító –  választási összefogás jön létre és ha a kormánypártokat 50% alá szorító ellenzéki „koordinált jelölteknek” is deklarált célja a nyolcpárti „igazságos választási rendszerről” szóló törvénytervezet megszavazása, majd az a szerinti új választás kiírása. Egyértelműen le kell szögezni, hogy a rendszerváltó elektor-jelöltek számára semmiképp sem lehet visszalépési ok, ha a pártok összefogásával mindössze arra nyílik esély, hogy a jelenlegi kormánypártok parlamenti 2/3-át megakadályozzák. Ez esetben ugyanis a rendszertagadás, mint cél hiúsulna meg. Hiszen az 1/3-nál több mandátumot szerzett ellenzéki képviselők a rendszer részeként, azaz a rendszer legitimációját erősítve vennének részt a NER-parlament munkájában. A rendszertagadó választók aktivitására ilyen cél mellett nem is lehetne számítani, mivel az aktív szavazók maguk is legitimálnák ez esetben a NER választási rendszerét. Egy ilyen, 2/3 elleni összefogás sokkal inkább szolgálná a NER stabilizálódását, mint annak felszámolását. Hiszen gyengítené azokat az erőket, amelyek egyértelműen elkötelezettek a NER-nek egy demokratikus rendszerrel való mielőbbi leváltása iránt, leginkább éppen azzal, hogy az összefogásban résztvevők a választókat is a NER-t legitimáló magatartásra buzdítanák.

A rendszerváltó szavazók elektorainak mielőbbi jelöléséből származó előnyök:

-          Kiváló lehetőséget biztosít a jelenlegi rendszer önkényuralmi, antidemokratikus jellegének hirdetésére, és a választópolgárok mozgósítására a rendszertagadó/rendszerváltó aktivitás irányába.

-          Lehetőséget biztosít azoknak a választóknak a mozgósítására, akik a közvéleménykutatások szerint kormányellenesek ugyan, de a jelenlegi keretek között „nem pártválasztók”. (Kb. egymillió, ilyen attitűddel bíró polgártársunkról van szó!) Ezáltal növelhető azoknak a választópolgároknak a száma, akik szavazatukkal a kormányellenes szavazók táborát növelik. A listás szavazatok alapján mérhető ellenzéki szavazótöbbség is megteremthető, illetve arányában növelhető az elektor-jelöléssel, amennyiben az elektorok kampányuk során arra bíztatják a szavazókat, hogy listás szavazatukkal a következetesen rendszertagadó pártokra adják. Amennyiben pedig egyetlen „nagyobb” (az 5%-os küszöb átlépésére esélyes) ilyen pártot, vagy pártszövetséget nem lehet találni a listát állító szervezetek között, akkor arra lehet bíztatni a szavazókat az elektorjelöltek kampánya során, hogy szavazzanak olyan ellenzéki párt listájára, amelynek nincs esélye a parlamenti bejutásra, mert ez esetben is ki tudják fejezni a rendszer legitimálása nélkül (azaz „díszellenzéki” képviselők bejuttatásának támogatása nélkül) a választáson ellenzéki meggyőződésüket, amivel 2018 után is igazolni lehet, hogy a szavazók többsége által elutasított – azaz demokratikus legitimációval nem bíró – kormány uralkodik az országban.

- A független jelöltek támogatására akár a szélsőjobb szavazói is mozgósíthatók és így nagyon megnőhet a választási győzelem esélye, egy csak az antirasszista demokratákat megszólító pártokat összefogó, koordinált jelöltállításhoz képest.

-          A rendszertagadó elektor-jelöltek állításának és a mellettük való kampánynak óriási ösztönző hatása lehet az ellenzéki pártokra egy valódi, rendszerváltó célú kooperáció kialakítása céljából. Kényszerítő (és népszerűségükre akár közvetlenül is ható) befolyást lehet gyakorolni ezekre a pártokra a rendszer antidemokratikus jellegére rámutató kampánnyal, továbbá annak bemutatásával, hogy igenis létezik megvalósítható alternatíva az ellenzéki pártok egymással is versengő, más perspektíva híján ténylegesen csak a NER-támogatás elnyeréséért folytatott  vesztes-nyertes (a NER-rel szemben pedig biztos vesztes) játszmájával szemben.

-          Amennyiben a 2018-as választás nem eredményezi a NER bukását és továbbra is a jelenlegi kormánypártok maradnak hatalom, akkor az elektor-jelöltek indulására hivatkozva az  ő jelölésüket kezdeményező, rendszertagadó mozgalmárok a választók előtt kellő hitelt, ismertséget, respektust szerezve vághatnak neki egy „rendszertagadó párt” felfuttatásának a következő választásra, mely párt a 2022-es választáson már saját egyéni és listás jelöltek állításával törekedhet a siker reményében a rendszerváltó „elektori program” megvalósítására. A hitelesség kérdése különösen fontossá válhat abban az esetben, ha az a mozgalmi tevékenység, amely az elektorállítással párhuzamosan a pártok közötti koordináció előmozdítása érdekében folyik, nem vezet eredményre. Ugyanis ha nyolcpárti törvénytervezet összehozásának eredményeként a rendszertagadó civil mozgalmak zászlóhajójává vált KOM kizárólag a koordinált jelölés ösztönzésére koncentrál, mint választási célra, akkor kudarc esetén nagyon könnyen hiteltelenné válik azon rendszerkritikus választók előtt, akik utóbb – nem minden alap nélkül – a kudarcos vállalkozásban mindössze a pártok 2014-es típusú, önmaguk átmentésére és a NER-apanázs elnyerésére irányuló összefogásának támogatását lesznek képesek látni. Márpedig a mozgalom kudarca újabb évekre visszavetheti azt a rendszertagadó civil aktivitást, amely most, a választási rendszer reformjáról szóló törvényjavaslat nyolcpárti megfogalmazásának kikényszerítésével már komoly eredményt volt képes felmutatni. 

Heindl Péter

Nem könnyű úgy vitatkozni, ha a vitapartner olyan vádakat fogalmaz meg, amelyeket nem tart szükségesnek semmilyen bizonyítékkal alátámasztani, vagy ha érveinket félreérti, és az általunk leírtak helyett, általa vizionált érvekre keres ellenérveket.[1]

I.

Vádak alap nélkül

Természetesen magam is azt gondolom, hogy a Soá és a Pharrajimos között fontos különbségek vannak, hogy egymástól eltérő módon üldözték a romákat, és a zsidókat szerte Európában és persze Magyarországon is.  

Természetesen sok minden más mellett fontos körülmény a magyar romák vészkorszakának elemzésekor annak figyelembevétele is, hogy a második világháborúban cigány katonák is harcoltak a magyar királyi hadseregben és hogy faji alapon, külön romák számára létrehozandó munkaszázadok felállítását nem korábban, mint 1944 augusztusában rendelte el a Honvédelmi Minisztérium.

Arról a tényről, hogy Orsós Ferenc orvosprofesszornak a cigányok és nem-cigányok közötti házasság megtiltásáról szóló javaslatát a magyar törvényhozás elutasította, magam is írtam már „Népirtás – ok és okozat” című írásomban[2], még 2004-ben. Ebben a cikkemben egyébként a zsidók és a romák üldözése közötti eltéréseket egészítettem ki, amelyekről Bársony János írt akkor „Népirtás, vagy előítélet?”  című cikkében[3]. Azokról a különbségekről beszélek, amelyekről most Karsai László azt állítja, „Heindlék” szerint nem is léteznek.

Természetesen magam is fontosnak tartom a levéltári dokumentumokat a történelem forrásai között, s egy kicsit nevetségesnek tartom, hogy ezt most le kell írnom egy akadémiai doktori címmel bíró professzor semmivel alá nem támasztott vádjára reagálva.

Nemcsak engem vádol Karsai László minden indoklás nélkül, hanem Bársony Jánost és Daróczi Ágnest is. Csak hát a felhozott vádakkal a szerzőpár Kali trash – fekete félelem című kötete éppen hogy ellentétes álláspontot képvisel.

Egyetlen példát említek a vádak megalapozatlanságát igazolandó: Karsai László szerint „a Bársony-Daróczi szerzőpáros megpróbált roma holokauszt túlélőket találni, interjúkat készítettek, ezekre és csak ezekre alapozva viszont komoly történeti szakmunkát nem lehet írni.”  Ezzel szemben a szerzők Kali trash – Fekete félelem című munkájukban elsősorban levéltári dokumentumokra alapozva tették közzé a magyarországi roma vészkorszak kutatásának több új eredményét. Levéltári adatok alapján hozták nyilvánosságra a számos magyar roma vesztőhelyeként és a cigányok németországi deportálása előtti utolsó állomásként elhíresült komáromi Csillag Erődben működő tábor[4] vezetőinek nevét és ismertették röviden életútjukat. Ugyancsak javarészt levéltári adatokkal igazolták, hogy a korábbi feltételezésektől eltérően a Csillag Erődben az internáló tábor nemcsak két hónapig – ’44 késő őszétől december végéig – működött. Könyvükből immár tudhatjuk, hogy a tábor egészen 1945. március 18-ig – gyakorlatilag a nyilas hatalom összeomlásáig – fogadott és továbbított német koncentrációs táborokba roma és nem roma foglyokat. Szintén levéltári adatok alapján,  5 német koncentrációs tábor adataiból válogatva közöl a szerzőpár egy listát 1848 olyan fogoly adataival, akiket Ung-Zig (magyar cigány) jelzéssel hurcoltak ezekbe a táborokba.

II.

Félreértések

A szerző más vádjai az általam írtak félreértelmezéséből adódnak. Ezekre talán hasznos lehet érdemben reagálnom, bár az olvasó, aki elolvasta a tanulmányom, maga is észlelheti, hogy mit „ért félre” Karsai László:

Szerinte én súlyos módszertani hibának tartom a cigányok második világháborús üldöztetésének összehasonlítását a zsidók üldözésével, s az efféle összevetést valószínűleg „kényelmetlennek, kellemetlennek” érzem. Valóban, tanulmányom 1. fejezetében Karsai László 1992-es kötetét bírálva „fura zsidó-cigány összehasonlító népirtástörténetről” írok, a „fura” minősítést mindjárt meg is indokolva azzal, hogy a szerző „a romák szenvedését folyamatosan lekicsinyíti” az összehasonlítás során. Magát az összehasonlítást azonban nemhogy hibának nem tartom, de a 7. fejezetben kifejezetten méltatom az összevetésnek azt a módját, amelyet a Kali trash – fekete félelemben Bársony János és Daróczi Ágnes alkalmaz. Minden bizonnyal az összevetés más módjai is alkalmazhatók a genocídiumokról szóló történetírásban, feltéve, ha az összehasonlításnak nem az olyasféle bagatellizálás az eredménye, mint ami Karsai László könyvét sajnos jellemzi.

A bagatellizáló elbeszélésmódra hat példát említek tanulmányomban Karsai László 1992-es és 2001-es köteteiből. A történész válaszcikkében ezek egyikére sem reflektál, eggyel sem próbál meg vitatkozni. Álláspontom tarthatatlanságát egy hetedik, hipotetikus példával igyekszik megindokolni. Feltételezi: ha ő leírná azt, hogy Magyarországon  1944 augusztusától  4-5 faji alapon felállított cigány munkásszázad szervezéséről tudnak a kutatók, ami nagyjából 1000-1200 embert jelenthetett, és ezzel párhuzamosan azt is leírná, hogy ekkortájt már körülbelül 100.000 zsidó munkaszolgálatos volt Magyarországon, akkor ezt én nyilván bagatellizálásnak vélném. Nem, nem ezt vélem bagatellizálásnak. Hanem azt, amit az említett hat példában bemutattam. Úgy vélem, a példáimat nem nagyon lehet félreérteni.

Karsai László egyes, romák által elkövetett bűncselekmények és a romák teljes körű koncentrációs táborba hurcolását elrendelő intézkedések között meghatározó jelentőségű ok-okozati összefüggést találó elbeszélésmódjának kritizálását is „félreérti”. Állítja, hogy én „összetévesztettem őt a nyilas belügyminiszterrel”. Sajnos nem Vajna Gábor egykori nyilas belügyminiszter mondatait, hanem Karsai László holokausztkutatónak az eseményeket minősítő állásfoglalását kellett idéznem a tanulmányomban, melyet a történész ekképpen vetett papírra: „Mint az a fennmaradt – bár nem győzzük hangsúlyozni – igen hiányos levéltári anyagból is kitűnik, akkor, amikor a nyilas központi hatóságok 1945 februárjában – döntően a már felszabadult, illetve a Vörös Hadseregtől időlegesen visszafoglalt területekről a cigányok magatartásáról származó hírek hatására  - úgy döntöttek, hogy valamennyi cigányt kitelepítik, illetve koncentrációs táborba záratják, az alsóbb fokú zalai, vasi közigazgatási hatóságok egész egyszerűen elszabotálták a rendelet végrehajtását.” (Kiemelés tőlem – H.P.)

Abban a meglehetősen széles körben érvényesülő cigányellenes légkörben, mely a mai magyar társadalom jelentős részét jellemzi és gyakorta a közbeszédet is meghatározza, talán még a kevésbé előítéletesen gondolkodó olvasó számára sem fülsértő első hallásra az idézetben kiemelt szövegrész. Pedig az egy népirtásról szóló műben egyszerűen megengedhetetlen, hamis állítás. Attól a kétségtől vezetve, hogy a romákkal szemben kisebb-nagyobb, bevallott, vagy be nem vallott előítéletekkel bíró, de legalább nem antiszemita olvasó egyszerűen nem érzékelheti Karsai László elbeszélésmódjának elfogadhatatlanságát, a történész 1992-es kötetéből a „Cigánysors Magyarországon 1945 áprilisáig” című fejezetének néhány megfogalmazását átalakítottam úgy, hogy a „cigányok” szó helyet „zsidókat” írtam, és az ebben az időben a cigányok elleni uszításra felhasznált vádakat a korabeli zsidóellenes uszítás vádjaira cseréltem fel.

Karsai László szerint a Szovjetunió megtámadásakor a zsidókkal szemben kiadott rendelkezések indoklásaiban „az első hetekben leggyakrabban hangoztatott vád a rablás, fosztogatás volt”, s erre hivatkozva „ítéltek halálra ezreket, köztük gyerekeket és nőket is”.[5] Máshol, Purcsi Barna Gyulánál, arról szerezhetünk tudomást[6], sőt Karsai László is utal arra[7], hogy a bolsevik állam terrorcselekményeiben való „zsidó részvételt” is ürügyül hozták fel az Einsatzgruppék tömeggyilkosságainak elrendelésekor a náci erőszakszervezetek irányítói. Persze a Szovjetunióban, ahol ebben az időben piacgazdaság már egyáltalán nem létezett, nem hozhatták fel a nácik ürügyként a szokásos sztereotípiákat a zsidók „árdrágításáról”, „üzérkedéséről” háborús időkben, de a magyarországi példák során párhuzamként ezek az ürügyek is leírhatók.

A vádként megfogalmazott ürügyek behelyettesítésével és az alanyok felcserélésével így hangoznának Karsai Lászlónak a magyarországi romák ellen a háború utolsó fél évében hozott intézkedésekről írt, az áldozati csoport egyes tagjainak vélt vagy valós magatartását a csoport egészének sorsával ok-okozati összefüggésbe hozó sorai:

(Az első „átfordított” idézet a déli hadműveleti parancsnoknak a parancsnoksága alatt álló négy vármegye összes roma lakosát „röghözkötéssel” sújtó, 1944. október 16-i rendelkezését kommentáló szövegből való.)

„A  rendelet tartalma és hangvétele világosan mutatja, hogy nem faji alapon, hanem kizárólag közbiztonsági okokból  [az ezt megelőzően a jogszabályszövegből idézett, zsidó elkövetők által végrehajtott üzérkedés, rablás, fosztogatások és bolsevik terrorcselekmények okán - HP] sújtja diszkriminatív intézkedéssel a zsidókat. (…)  Az intézkedést kezdeményező csendőrkerületi parancsnokság névjegyzéket is kért a közigazgatási hatóságoktól a területükön élt zsidókról. (…) Ahol pedig névjegyzéket készítenek, gondosan nyilvántartásba veszik egy – bármilyen szempont alapján – a közönséges haladóktól megkülönböztetett embercsoport minden egyes tagját, ott 1944-ben jó okunk van föltételezni, hogy előbb vagy utóbb megpróbálják őket táborba zárni és (vagy) deportálni.”[8]

Másutt:

„Az üzérkedésről, rablásról, fosztogatásról, bolsevik terrorcselekményekről érkező hírek és információk indíthatták arra a központi nyilas hatóságokat, hogy az 1944-1945-ös zsidóüldözések új, egyben legutolsó akcióját megpróbálják megszervezni.”[9]

Megint másutt, egy konkrét, zsidók által elkövetett bűneset bemutatása után, e bűncselekményre utalva:

„Az  ’üzérkedő, fosztogató, bolsevik terrorcselekményeket elkövető’ zsidók    ’megrendszabályozásának’ és a primitív bosszúvágynak tulajdoníthatjuk azt a rendeletet, amelyet 1945 február elején Vajna Gábor nyilas Belügyminisztériumának X. osztálya adott ki a polgári kiürítésről. (…) A rendelet 5. pontja szó szerint így hangzik: A közbiztonsági szerveket hívja fel, hogy a kiürítendő területről (…) a zsidókat családtagjaikkal együtt vegyék őrizetbe és [őket] a kitelepítési hely illetékes főispánja által biztosítandó átmeneti internáló táborokba kell elhelyezni.”[10]

Végül:

 „Mint az a fennmaradt – bár nem győzzük hangsúlyozni – igen hiányos iratanyagból is kitűnik, akkor, amikor a  nyilas központi hatóságok 1945 februárjában – döntően az üzérkedő,  fosztogató, bolsevik terrorcselekményeket elkövető zsidók magatartásáról érkező hírek hatására – úgy döntöttek, hogy valamennyi zsidót kitelepítik, illetve koncentrációs táborba záratják… [stb.]”[11]

Sajnos Karsai László 1992-es kötetének a hazai romák vészkorszakáról szóló fejeztében hiába is keresne az olvasó olyan sorokat, amelyek az általa felidézett, egyes romák által elkövetett bűncselekményeket egyértelműen az uszítás és az azzal párhuzamosan zajló cigányüldözés ürügyeiként jelölné meg, nem pedig a népirtásig fajuló intézkedések okaiként. Hiába, mert ilyen értelmező sorok ott nem lelhetők fel.  Ezt is figyelembe véve, talán az olvasók nagy többsége számára nyilvánvalóvá válhat a fenti, átfordított idézetekből: Ilyesféle megfogalmazásoknak nem lehetne helye egy tudományos dolgozatban.

***

A „félreértés” egy másik esete az, amikor Karsai László, mintha velem vitatkozna, hosszan ír arról, amit 2001-es kötetében is kifejtett, miszerint egyes kutatók kétségbe vonják az Einsatzgruppék katonai parancsnokainak a Nürnbergi Katonai Bíróság előtt tett nyilatkozatait, pontosabban azoknak a tömeggyilkosságok végrehajtására kapott parancs időpontjára vonatkozó részét. Vitája azonban e tárgyban velem nem lehet, hiszen tanulmányomban én is említettem a főtiszti nyilatkozatoknak a likvidálási parancs időpontjára vonatozó vitatottságát és sehol nem állítottam azt – mint ahogy Karsai állítja rólam – hogy a parancsot a Szovjetunió megtámadása előtt kapták volna a Nürnbergben vallomást tévő Einsatzgruppe parancsnokok.  Amit állítottam: Karsai László a parancsnokok vallomásának a parancs tartalmát illetően csak a zsidók kiirtására vonatkozó részét említi, a romák megsemmisítésére vonatkozó részről viszont hallgat 2001-es kötetében. A hallgatás azért is „fura”, mert ugyanabban a fejezetben, a vitát bemutató részt követő harmadik oldalon Karsai László határozottan leszögezi: „Bizonyos, hogy az Einsatzgruppék nem kaptak parancsot a megszállt szovjet területek ’cigánymentessé’ tételére.”[12] A történész most azt álltja, hogy Bruno Streckenbach, az RSHA, azaz a Birodalmi Biztonsági Főhivatal egykori személyzeti főnöke a szovjet hadifogságból való hazatérését követően „határozottan tagadta, hogy valaha ilyen parancsról egyáltalán hallott volna.” Ezzel szemben Purcsi Barna Gyula 2005-ös kötetében hivatkozik arra, hogy Streckenbach a Düsseldorfi Tartományi Bíróság előtt tett vallomásában utóbb beszámolt arról, hogy Heydrich neki a Szovjetunió megtámadását követően azt mondta: a parancs magától a Führertől származik.[13] Streckenbach tehát nem magának a parancsnak a létére, hanem csak az időpontjára vonatkozóan állított mást, mint amit az Eisantzgruppék parancsnokai nürnbergi vallomásaikban mondtak.  Karsai azt is állítja most, hogy az Einsatzgruppe parancsnokok vallomásaikban csak Streckenbachot igyekeztek „bemártani”, Reindhard Heydrichet viszont nem vádolták. Purcsi Barna Gyula könyvében öt olyan tisztet nevez meg, akik Heydrichet is megjelölték a "Führer-parancs” közvetítőjeként.[14] Purcsi egyébként kötetében több mint hatvan oldalon át ismerteti az Einsatzgruppéknak a cigányok megsemmisítésére irányuló tevékenységéről szóló adatokat, illetve a kérdésről zajló vitát.[15]

III.

Az ellentétes álláspontot képviselők hiteltelenítése

Itt kell áttérnem Karsai Lászlónak azokra az érveire, amelyekkel a vele ellentétes álláspontokat képviselő kutatók állításait azok vitatása helyett, vagy  jobb esetben a mellett a kutatók személyének hiteltelenítésével igyekszik kétségessé tenni.

Karsai állítása szerint Bokor Péternek Franz Novakkal, Eichmann Einsatzkommandójának vasútügyi referensével készített interjúja „kétes körülmények között készült”. Nem írja le azonban, hogy miért. Bokor Péter interjúkötetében 14 beszélgetés szereplői között két olyan interjúalany van mindösszesen, akiknek a szavait a kötet szerzője szerint nem őrzi film-, vagy hangfelvétel, hanem mindössze Bokor Péternek a beszélgetésekről készült jegyzetei állnak rendelkezésre.   Az egyik Edmund Vesenmayer, a másik Utassy Lóránd. Ezeket az interjúkat egy történész talán nem tarthatja kellő mértékben forrásértékűnek. A Franz Novakkal történt beszélgetésről viszont hangfelvétel készült.[16] Karsai nem közöl olyan adatot, mely szerint a hangfelvétel eredetiségét bárki – mondjuk az interjúalany valamelyik ma is élő hozzátartozója  – megkérdőjelezte volna. A történész azonban nemcsak az interjú valódiságát kérdőjelezi meg, hanem az interjúalany szavahihetőségét is. Állítása szerint Novak szavait hitelteleníti, hogy a magyarországi cigányok deportálását nem végezték el a zsidók deportálásával egyidejűleg. Hogy miért kellett volna a két eseménynek egyidejűleg történnie? A történész szerint azért, mert ha lett volna a cigányok deportálását is előíró parancs, akkor az a körülmény, hogy nem egyszerre álltak neki a zsidók és a romák deportálásának, a paranccsal szembeni szabotázsnak minősült volna. Tanulmányomban kifejtettem, hogy megítélésem szerint milyen politikai indítékok vezették a nácikat és a velük szövetséges magyar háborús kormányzatokat előbb a zsidók, aztán a romák elleni gyűlöletkeltés egyre erősebb szítására és a népirtás gépezetének beindítására 1944-ben. Tudjuk, hogy a „nemzetközi zsidóság”, mint a háború mögött álló „titokzatos erő” elleni uszítás már a német megszállás előtt is jelen volt a hazai közbeszédben. A zsidókat és a cigányokat a fajgyűlölet ideológusai egyaránt a többségen élősködő „parazitáknak” nevezték, azonban a „világuralmi törekvés” gonosz vádját csak a zsidókkal szemben hangoztatták. E különbség miatt a fajüldöző propaganda a zsidó lakosság deportálására már alaposan előkészítette a talajt, ezzel szemben közvetlenül a német megszállás után a romák deportálásának azonnali elrendelését még kockázatosnak tarthatták a nácik és hazai szövetségeseik. A Harmadik Birodalom urainak ekkor már több európai országból – így Dániából, Bulgáriából, Franciaországból – voltak tapasztalatai arról, hogy az ideológiailag nem kellően előkészített deportálás akár a többségi társadalom aktív, vagy passzív ellenállását is kiválthatja az intézkedéssel szemben. A magyarországi romák vészkorszakának éppen az az egyik jellegzetessége, hogy bár a romákat ekkor már évtizedek óta a legalapvetőbb emberi jogaikat semmibe vevő intézményes, faj diszkrimináció sújtotta, s így a többségi társadalom gondolkodását már régóta meghatározhatta az, hogy „ők nagyon mások, mint mi”, azonban a megbélyegzett cigányokkal szemben a gyilkos gyűlölet felszítása igazán csak a vidéki zsidók deportálásával egyidejűleg, vagy közvetlenül azt követően kezdődött.  Ekkor indult meg a faji alapon felállítandó cigány munkaszázadok szervezése, s ekkortól jelent meg a sajtóban egyre több olyan hír a romákkal kapcsolatban, amelyet nyugodtan lehet a cigányok elleni hangulatkeltő kampány részének tekinteni. Fontos feladat lehet majd a korral foglalkozó, és persze a romák sorsát nem előítéletes alapállásból vizsgáló kutatók számára annak a folyamatnak a feltárása és bemutatása, hogy mindössze néhány hónap alatt hogyan lehetett olyannyira felszítani az országban a romaellenes gyűlölködés tüzét, hogy aztán már különösebb akadály nélkül megtörténhettek a tömeges deportálások, az egész települések roma lakossága elleni tömeggyilkosságok, és lehetővé válhatott a cigányok teljeskörű internálásának, illetve koncentrációs táborba zárásának elrendelése is.

Karsai László amellett, hogy Novák nyilatkozatának hitelességét megkérdőjelezi, egyébként most is ragaszkodik ahhoz az állításához, hogy a német hatóságok Magyarországon nem törődtek a cigányokkal. Hely hiányában ezúttal csak néhány, ennek ellentmondó adatra hivatkozom a szakirodalomból lábjegyzetben.[17]

* * *

Karsai László kétségbe vonja a roma genocídium világszerte talán legismertebb kutatói - Donald Kenrick és Grattan Puxon - történészi munkásságának hitelességét is. Azzal érvel, hogy a szerzők első, 1972-ben megjelent monográfiájukban a Hollandiából és Belgiumból elhurcolt áldozatok számát felfelé kerekítik ahhoz képest, amit a téma helyi kutatói – egyébként a szerzőpár monográfiáját követően publikált műveikben - megjelölnek. Megint csak furcsállni tudom a történész érvelésének módját. Hogy pl. a Soá áldozatainak számára vonatkozó becslések mennyire eltérőek voltak a témában elsőként megjelent komoly szakmunka – Raul Hilberg 1961-ben publikált alapműve – óta (sőt már az előtt is), azt Karsai László nálam sokkal jobban tudja; jórészt én is tőle, a zsidók ellen elkövetett népirtás jeles hazai kutatójától tudom. Ami pedig a roma áldozatok számának meghatározását illeti, Kenrick és Puxon is azt tették, amit minden tudományágban, minden tisztességes tudós tesz: a tudomány fejlődésével, a később megismert adatok figyelembevételével újabb munkáikban pontosították a korábban közölt adatokat. 1995-ös kötetükben – mely 2001-ben „Cigányok a holokauszt alatt” címmel magyarul is megjelent (s amelynek azóta már újabb, átdolgozott kiadását is publikálták angolul, legutóbb talán 2009-ben) – ugyanazok a számok szerepelnek, mint amelyeket a belga áldozatok számáról José Gotovich közölt 1976-ban, a holland áldozatok száma pedig megegyezik a Karsai László 1992-es könyvében hivatkozott B. A. Sijes 1979-ban publikált munkájában szereplő adatokkal. 

IV.

Jogértelmezés

Ha jól értem Karsai László sorait, szerinte a „valóságban” azért nem érvényesülhettek a Horthy-érában kétségtelenül meglévő, diszkriminatív, cigányellenes jogszabályok, mert a jogalkotók nem határozták meg, hogy ki tekinthető cigánynak. Számomra azért zavarba ejtő ez az érvelés, mert úgy gondolom, nem kell szakképzett jogásznak lenni ahhoz, hogy valaki belássa: Attól, hogy a jogalany pontos beazonosítását a jogalkotó a jogalkalmazóra bízza a „köztudomás” alapján, még nem mondhatjuk ki, hogy az adott jogszabály végrehajtása ellehetetlenül. Pedagógusok tudják: egészen a rendszerváltásig az állam adatközlést írt elő az iskolák számára a cigány tanulók létszámáról. A tanárok ekkor is – mondhatjuk, „hagyományosan” – a „köztudomás” alapján határozták meg, hogy ki cigány és ki nem az. A gyakorlat az volt, hogy a cigányokra helyben jellemző nevek, és/vagy a cigányokra jellemzőnek tartott antropológiai jegyek, és/vagy a cigány közösségben élés, és/vagy cigányokra jellemző foglalkozások végzése alapján dőlt ez az, hogy a közvélekedésnek megfelelően az adott környezetben kit tartottak cigánynak. Azt is a kategorizálók döntésére bízták, hogy vajon az iskolába járó gyermeknek hány szülőjére, nagyszülőjére kellett jellemzőnek lennie azoknak a vonásoknak, amelyek alapján a gyermekek „cigány származásúként” váltak besorolhatóvá. A „faji alapú” - hiszen nem az érintettek gyerekeknek az etnikai csoporthoz tartozásáról szóló szülői nyilatkozat alapján történt – adatközlési kötelezettség miatt persze sokan tiltakoztak, ez azonban egészen a politikai rendszer demokratizálódásáig nem vált akadályává az állami rendelkezés végrehajtásának még negyedszázaddal ezelőtt sem.

Mind a dokumentált kortársi visszaemlékezésekből[18], mind az írott forrásokból bőségesen hozhatunk példákat a cigányok alapvető szabadságjogait faji alapon korlátozó 15.000/1916-os belügyminiszteri rendelet, és az arra épülő, a korszakban folyamatosan hozott, újabb és újabb, ráadásul egyre szigorúbb rendeletek végrehajtásáról.  Az elmúlt két tanévben egy „múltkutató” projektfoglalkozás keretében gilvánfai és bicsérdi gyerekekkel együtt, bicsérdi roma és nem roma felnőttek bevonásával igyekeztünk korábban föltárt dokumentumok és hangfelvételeken rögzített visszaemlékezések, valamint saját forrásfeltárás alapján minél több információt szerezni a településen 1944-ben történtekről. A faluból ’44 nyarán előbb a község zsidó lakóit, majd november elején a romákat is deportálták. A tragédiába torkollott fajüldöző politika előzményeiről és a történtek következményeiről szintén adatokat gyűjtöttünk. A foglalkozások során több, a Horthy-korszak diszkriminatív jogszabályainak végrehajtásáról szóló dokumentumot is feldolgoztunk. Egy 1943 májusi csendőri jelentésből például arról szereztünk tudomást, hogy az 1916-os belügyminisztériumi rendelet végrehajtásának rendszeres ellenőrzésére 1928-ban bevezetett éves cigányrazzián 1943. májusában azért vettek őrizetbe egy akkor 23 éves roma fiatalasszonyt, mert a lakóhelyétől – a kisbicsérdi cigányteleptől – kevesebb, mint egy kilométerre fekvő Szabadszentkirályon tartózkodott a razzia időpontjában és ezt a hatóság „engedély nélküli csavargásnak” minősítette.[19]

A korszak cigányokra vonatkozó szabályozásával és annak érvényesülésével részletesen is foglalkozó Pomogyi László jogtörténész „Cigánykérdés és cigányügyi igazgatás a polgári Magyarországon” című könyvében megállapítja, hogy a faji jellegű diszkrimináción alapuló jogszabályokat a joggyakorlat nemhogy mellőzte volna, de kifejezetten kiterjesztően értelmezte.[20] A cigányok szabad mozgását faji alapon korlátozó 1916-os rendelet „kiterjesztő értelmezésének” kirívó példáját találtuk a bicsérdi diákprojektünk során egy bírói ítélet tartalmát elemezve.[21] Az ítéletből megtudhattuk: 1937-ben Nagybicsérden a faluban előfordult állítólagos lopásokra hivatkozva a „községi elöljáróság úgy rendelkezett, hogy a cigányoknak nem szabad a községbe bemenniök, ha mégis valamelyiknek valami dolga akad, az csupán a kisbíró felügyelete alatt mehet a községbe, tartózkodhat ott, s a kisbíró kíséri is az illetőt vissza a cigánytelepre.” A cigányokat faji alapon a faluból kitiltó rendelkezésnek ellenszegült a nagybicsérdi cigánytelepnek a hatóságok által kinevezett „cigánybírója”, az ekkor 62 éves, helyi születésű Kolompár István azzal, hogy engedély nélkül ment be a telepről a községházára panaszt tenni egy néhány napja a cigánytelepen ellene történt hatósági erőszak (a kisbíró által elkövetett „cigányverés”) miatt. Ekkor őt a tilosban járáson „tetten érő” kisbíró az ítélet szövege szerint „a cigánytelep felé fordítva a gallérjánál fogva meglódította”[22]. Az idős ember ellenállt és bicskájával a kisbírót megfenyegette. Végül az idős roma férfi és az ismételten rátámadó kisbíró a földre kerülve dulakodtak. Dulakodás közben Kolompár István a kisbírót a bicskával a karján megsebezte, nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozva ezzel. Az eset miatt a bíróság Kolompár Istvánt nyolc havi börtönre és három évi hivatalvesztésre ítélte. Az ügyet a Pécsi Törvényszék tárgyalta. Pécsi levéltári látogatásunk során további iratokat fénymásoltunk ki az ottani anyagból és így megtudtuk azt is, hogy az ügy fellebbezés folytán a Táblabíróságot, semmisségi panasz miatt pedig még a legfőbb bírói fórumot, a Kúriát is megjárta. A védőügyvéd védence érdekében azzal is próbált érvelni, hogy az elöljáróságnak nem is volt joga kitiltani a cigányoknak a faluból. Eredménytelenül. Az első fokú ítéletet a felsőbb bírói fórumok helybenhagyták. A fennmaradt dokumentumok szerint Kolompár István nyolc havi fogházbüntetését az utolsó napig kitöltötte. Később – akkor már 69 évesen – a község többi roma lakójával együtt hurcolták a komáromi Csillag Erődbe. Ott idős kora ellenére őt – más, szintén idős, vagy éppen csak a 13. életévét betöltött romához hasonlóan – munkaképesnek minősítették, majd Németországba deportálták. A náci koncentrációs táborok poklát már nem élte túl. Neve „Ung-Zig” megjelöléssel szerepel a dachaui koncentrációs tábor lágerlistáján.[23] A bicsérdi első-második világháborús emlékművön az „id. Kolompár István” név „A II. világháború áldozatai” felirat alatt olvasható azon a kőtáblán, amelyen a község Soá és Pharrajimos áldozatainak (legalábbis egy részüknek), valamint a háború során elesett bicsérdi katonáknak a neveit vegyesen tüntették fel.

V.

Konklúziók

Büszkeség és előítélet című tanulmányomban mentséget kerestem arra, hogy vajon miért szerepelnek Karsai László írásaiban a cigányok vészkorszakának eseményeit erősen bagatellizáló értékelések. A történész mostani vitacikkében határozottan visszautasítja a feltételezésem, miszerint ő a Soával való szembenézés szempontjából veszélyesnek érezhette azt, hogy egyesek – szerinte – túlhangsúlyozták a magyarországi cigányok üldöztetésének jelentőségét a második világháborúban a zsidók üldözéséhez képest, és hogy ez őt a műveiben negatívan befolyásolta volna.   Ezennel készséggel elfogadom a feltételezésemet elutasító állítását. Ha nem volt ilyen veszélyérzete, akkor viszont az írásaiból vett példákkal illusztrált bagatellizálás mögött sem állhatott más, mint amit a „cigányok által elkövetett bűncselekményeket” a romák koncentrációs táborba zárását elrendelő intézkedések okaként leíró elbeszélésmódjának bemutatásakor írtam. Ez pedig a romákkal szembeni előítéletes gondolkodás. Aminek Karsai László írásaira gyakorolt hatásáról viszont hallgatni a történész más területen végzett, kiváló munkájára tekintettel sem szabad, sem nekem, sem másnak. A hallgatással ugyanis magunk is a máig kiszolgáltatott és megbélyegzett, többségében nyomorban élő romák elnyomói közé kerülhetünk. Hiszen az üldözésük történetét hamis színben föltüntető elbeszélésmódról szóló hallgatásunk az ő helyzetüket nehezíti, mert az ő társadalmi megítélésük javulásának esélyeit rontja azzal, hogy az irántuk való társadalmi szolidaritás kialakulását, illetve a meglévő szolidaritás erősödését akadályozza.

Mindazonáltal fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy Karsai László most, „A történészek és a roma holokauszt” című cikkében maga is egyértelműen a romákat általánosan, „faji alapon” sújtó intézkedések ürügyeiként és nem okaiként jelöli meg az 1944-45-ben a nyilas állam által az intézkedések indokául felhozott egyes bűneseteket. Jelentőséget tulajdonítok annak is, hogy cikkében kerüli a vitát azokkal a korábbi megfogalmazásaival kapcsolatban, amelyeket tanulmányomban a bagatellizálás példáiként hoztam fel. Azt gondolom, ezeket a megfogalmazásokat ma már nem írná le a Soá kutatása, értelmezése és bemutatása kapcsán életművével méltán széleskörű megbecsülést szerzett történész.

Nem írná le, de nem is mondja ki ma sem, hogy amit korábban írt, az sajnos – leginkább az elbeszélésmódot illetően – lényegi korrekcióra szorul.  Tanítványaimnak ma sem tanácsolhatok mást: Karsai Lászlónak a Soáról írt kiváló műveit bátran olvassák, azonban a roma vészkorszakról, a Pharrajimosról írt sorait csak komoly kritikai fenntartással lehet olvasni, mert azok a szerző romákkal szembeni előítéletes szemléletét tükrözik.

Heindl Péter

Hivatkozott irodalom

Bársony-Daróczi 2015 – Bársony János, Daróczi Ágnes: Kali trash – fekete félelem, Pharrajimos – szétvágatás, Samudaripen – legyilkolás. A romák sorsa a Holocaust idején Magyarországon II. Cigányságkutató Intézet – Romano Instituto, 2015.

 Bokor 1982 – Bokor Péter: Végjáték a Duna mentén. Interjúk egy filmsorozathoz RTV-Minerva-Kossuth, 1982.

 Harmat 2015 – Harmat József: Roma holokauszt a Grábel-tónál. A székesfehérvári és várpalotai cigányok tömeges kivégzése Várpalotán 1945-ben Várpalota Önkormányzata és a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára, Várpalota – Veszprém, 2015

 Karsai 1992 – Karsai László: A cigánykérdés Magyarországon 1919-1945. Út a cigány Holocausthoz Cserépfalvi kiadása, 1992.

 Karsai 2001 – Karsai László: Holokauszt  Pannonica Kiadó, 2001.

 Pomogyi 1995 – Pomogyi László: Cigánykérdés és cigányügyi igazgatás a polgári Magyarországon Osiris – Századvég, Budapest, 1995.

 Purcsi 2004 – Purcsi Barna Gyula: A cigánykérdés „gyökeres és végleges megoldása”. Tanulmányok a XX. századi „cigánykérdés” történetéből Csokonai Kiadó, Debrecen, 2004.

 Szita 2000 – Szita Szabolcs: A magyarországi cigányok történetéből in: Szita Szabolcs (szerk.): Tények, adatok a cigányok háborús üldöztetésének (1939-1945) tanintézeti feldolgozásához Magyar Auschwitz Alapítvány – Holocaust Dokumentációs Központ, Budapest – Nyugat-Magyarországi Egyetem Soproni Tanárképző Intézete, Társadalomtudományi Tanszék, 2000., 35-71. old.

 Szita 2004 – Szita Szabolcs: A romák vesztőhelye, a komáromi Csillagerőd 1944. őszén in: Bársony János- Daróczi Ágnes (szerk.): Pharrajimos. Romák sorsa a nácizmus idején. L’Harmattan, 2004. 68-78. old.

 Jegyzetek

[1] Mostani írásomat az eszmelet.hu „Online-cikkek” rovatához írtam. Viszontválaszként Karsai László ott megjelent, „A történészek és a holokauszt” című cikkére (http://eszmelet.hu/karsai-laszlo-a-torteneszek-es-a-roma-holokauszt/), amelyben a történész az én, két részben – részben a folyóirat online cikkei között (http://eszmelet.hu/heindl-peter-buszkeseg-es-eloitelet/), részben a blogomon (http://heindlpeterblogja.blog.hu/2017/08/08/buszkeseg_es_eloitelet_vita_a_roma_veszkorszakrol) – megjelent  „Büszkeség és előítélet” című tanulmányommal vitatkozik. Az írást azért itt teszem közzé, mert a folyóirat szerkesztősége, tartva a vita parttalanná válásától, nem kíván felületet adni a további polémiának.

[2] A cikk a Népszabadság 2004.  augusztus 24-i számában jelent meg.

[3] A cikk a Népszabadság 2004. augusztus 10-i számában jelent meg.

[4] A gyűjtő-, internáló-, deportáló- és kényszermunkatáborként funkcionáló intézmény neve hivatalosan „Komárom IV. Csillag Erőd Magyar Királyi Honvéd Büntető Intézet” volt. (lásd: Bársony-Daróczi 2015, 116.)

[5] Karsai 2001, 89.

[6] Purcsi 2004, 174-176.

[7] Karsai 2001, 43.

[8] Az eredeti szöveg helye: Karsai 1992, 119.

[9] Az eredeti szöveg helye: Karsai 1992, 128.

[10] Az eredeti szöveg helye: Karsai 1992, 129.

[11] Az eredeti szöveg helye: Karsai 1992, 134.

[12] Karsai 2001, 93.

[13] Purcsi 2005, 179.

[14] Purcsi 2005, 180.

[15] Purcsi 2005, 173-237.

[16]  Mindazonáltal ahhoz, hogy Novak kijelentését, amelyre könyvében csak a vele készült interjú felvezető szövegében utalt Bokor Péter (lásd: Bokor 1982, 101.), jelentőségének megfelelően tudjuk értékelni, véleményem szerint mindenképp szükséges az eredeti felvétel szó szerinti leiratának, és abban a szövegkörnyezetnek a megismerése is.

[17] Karsai 1992, p. 99, 115., Szita 2000, p. 49., Szita 2004, 71, Harmat 2015. pp. 174, 176, 187, 248, 335.  Bársony-Daróczi 2015, 61-70 és 93-95 (visszaemlékezésekben), és végül Purcsi 2002, p. 83.

[18] Havas Gábor szíves közlése szerint több, a két világháború közötti, embertelen , diszkriminatív, cigányellenes hatósági bánásmódról szóló elbeszélést rögzítettek hangfelvételen az 1971-es, Kemény István vezette országos cigánykutatás során, s ezek jelentős része ma is megtalálható az MTA Társadalomtudományi Kutató Központjának a Nyílt Társadalom Archívum (OSA) közreműködésével létrehozott „XX. század hangja” gyűjteményében.

[19] A szabadszentkirályi csendőrőrs 112/1943. számú, 1943. május 27-én kelt jelentése a szentlőrinci főszolgabírónak a megtartott cigányrazziáról. A Baranya Megyei Levéltárban a Szentlőrinci Főszolgabíróság iratanyagában található dokumentumot Bernáth Péter idézi a Néprajzi Múzeum Roma Gyűjteménye számára összeállított dokumentumjegyzékében. (A kézirat rendelkezésemre bocsátásáért Szuhay Péter etnográfusnak mondok köszönetet.)  

[20] Pomogyi, 1995, 283.

[21] A B. II. 2564/1937 számú büntető ügy teljes iratanyaga a Baranya Megyei Levéltárban a Pécsi Királyi Törvényszék iratai között található.

[22] A kisbíró idézett tettének egyetlen tanúja a tárgyalási jegyzőkönyv szerint pofonvágást és nem „meglódítást” látott.

[23] Bársony-Daróczi 2015, 251.