Heindl Péter blogja

Heindl Péter blogja

Beszéd 2017. december 16-án a pécsi civilekért, a városért szervezett tüntetésen

2017. december 17. - Heindl Péter

Éljenek a bátrak, akik most is eljöttek tiltakozni az önkény ellen!     

Mi, pécsiek, tüntetünk, hol kevesebben, hol többen, de addig biztosan nem hagyjuk abba, amíg ez a mások megfélemlítésére építő önkényuralmi rendszer, amely a mi gyönyörű városunkat is megfertőzni igyekszik, meg nem szűnik.

 Mert hogy előbb-utóbb megszűnik, az biztos. És ha mi minden önkényes intézkedés ellen fölemeljük a szavunkat, ha soha nem nézzük tétlenül az önkényt, akkor azzal az önkényuralom bukását segítjük elő, az is biztos.

Jönnek a választások. Már négy éve is többen szavaztak Orbánék távozására, mint ahányan támogatták őket, de ők maradtak. A korábbi választási rendszerben megbukott minden kormány, amit a többség leszavazott. Orbánék azonban alkottak egy olyan rendszert, amelyben akkor is maradhattak, amikor a választók abszolút többsége ellenük szavazott. És ne legyenek kétségeink: amíg a most fölöttünk önkényuralmat gyakorlók nem érzik azt, hogy az őket elutasító valamennyi polgár közösen, egymással együttműködve áll ki ellenük, addig nem is fognak soha lemondani a hatalomról sem itt, a városunkban, sem másutt az országban.

Ez itt most nem a pártoskodás ideje.  Ahhoz, hogy sok párt közül tudjunk választani magunknak vezetőket, először újra kell teremteni a demokráciát.

106 bátor emberre van szükség. 106 bátor civil - minden egyéni választókörzetben egy - tavasszal el tudja söpörni az önkényt. 106 ember, akit valamennyien, pártállásra tekintet nélkül támogathatunk, s akiknek az egyetlen feladatuk, hogy a parlamentbe kerülve megteremtsék egy tisztességes választás feltételeit és átadják a hatalmat a demokratikus úton megválasztott hivatásos politikusoknak.

Először meg kell buktatnunk ezt a rendszert, hogy aztán már mindenki szabadon szavazhasson a kedvenc politikusára, pártjára.

Ez most a dolgunk: folyamatosan, határozottan tiltakozni az önkényuralom minden népellenes megnyilvánulása ellen és megtalálni azt a 106 bátor embert, aki mögé minden párt, minden polgártársunk beállhat, hogy közösen helyreállítsuk a demokráciát!

Éljen a szabad Magyarország! Éljen a magyar nép!

 

Heindl Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://heindlpeterblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr2413506729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása