A beszélgetést eredetileg a Király utcai „Nappaliba” terveztük, ahonnan az esti koncertjére már délután 6-kor próbáló rockzenekarnak a normális társalgást lehetetlenné tévő hangereje távozásra kényszerített bennünket. Így átköltöztünk a közeli „Trafikba”, ahol 13 felnőtt és  egy gyermek részvételével maratoni, este 9-fél 10-ig tartó munkamegbeszélés kezdődött. Meglepő, de a többség végig ki is tartott, így sok mindent sikerült megbeszélnünk és tisztáznunk.

A beszélgetés jellegében más lett, mint ahogy eredetileg terveztük. Ez azonban egyáltalán nem volt „szerencsétlen fordulat”, a magam részéről kifejezetten örültem, hogy így alakult.[1]

Miben is lett más ez a találkozó a tervezetthez képest?

Eredetileg az eseményt a Tóth Bertalan szocialista országgyűlési frakcióvezető-helyettes pécsi, március 15-i beszédében felvetett „közös találkozó” előkészítésének céljából hirdettem meg a „Tiltakozás az internetadó ellen – Pécs” nyilvános Facebook-csoportban; azokra számítva, akik támogatják a „kettős választás” koncepciót. Mindössze másfél nappal a tervezett esemény előtt posztoltam a meghívást a találkozóra, így az oda igyekvők nem számolhattak népes résztvevői körrel. Úgy alakult azonban, hogy Tóth Bertalan maga is tudomást szerzett a találkozóról és el is jött, parlamenti titkárával, Sík László Zoltánnal együtt. Jelen volt még a Szabó Gábor, a PM helyi koordinátora és persze ott volt régi civil tüntetőtársunk, Ágoston Andrea is, aki egy ideje vállaltan az MLP színeiben fejti ki közéleti aktivitását.  

Tóth Bertalan mindjárt az elején kijelentette, hogy önmagát képviseli azaz amit mond, nem egy „hivatalos” pártálláspontot. Emiatt is igazi civil hangulatú, tisztázó jellegű – és nem a magyar közéletben sajnos igen elterjedt, „presztizsharcot” vívó, mellébeszélő – vitán vehettünk részt. Munkamegbeszélés volt, valószínűleg azért is tarthatott ilyen sokáig.

Először ismertettem a kettős választás koncepcióját a jelenlévőknek. Ezt most itt nem írom le, a Demosz második, békéscsabai vándorgyűlésének szeptember 5-i határozata a koncepcióról, továbbá a koncepció megvalósítására március 19-én, Budapesten meghirdetett választói mozgalomról szóló felhívás számos helyen olvasható, a koncepcióról eddig készült alapos elemzésekkel együtt.[2]

A koncepció felvázolására Tóth Bertalan reagált. Először leszögezte, hogy nem élből elutasító a kettős választással kapcsolatban, azaz – a diplomácia nyelvén fogalmazva – nyitottságot mutatott a koncepció iránt. Ezt követően felhozott egy sor aggályt a kettős választás megvalósíthatóságával kapcsolatban. Igyekeztem ezeket lejegyzetelni, hogy utána én is reagálhassak rájuk.

Tóth Bertalan aggályai a következők voltak:

• Nem látja, hogy a választók képben akarnának lenni a kettős választást illetően. Szerinte az átlagválasztó sokkal inkább a saját, mindennapi sorsát érintő kérdésekre keres választ, az egészségügy, az oktatás, vagy a korrupció problémáira, stb.
• Problémának látta, hogy a parlamenti képviselőknek előbb le kéne tennie a képviselői esküt az Alaptörvényre ahhoz, hogy teljes jogú képviselővé váljanak, utána viszont azonnal neki kéne fogniuk az Alaptörvény egy sor rendelkezésének megváltoztatásához.
• Álláspontja szerint az a logikus, hogy a kettős választás második fordulóján az induljon, aki már az elsőt megnyerte, hiszen ő már ismert, befutott jelölt. Ha viszont ő indulna újra, akkor mi értelme lenne előtte lemondania?
• A kettős választás első fordulóján induló, helyben népszerű személyiségeknek erre a projektre szerinte legalább másfél évet kéne áldozniuk az életükből, amit nem vállalnak be, ha nem a politikai karrier, csak egy ideiglenes szerepvállalás a céljuk.

Egyebek miatt ezen okok miatt Tóth Bertalan azt látja reálisabb célkitűzésnek, hogy 2018-ban egyetlen választáson, a pártok és a civilek összefogásával, a legalkalmasabb, legnépszerűbb 106 jelölt megtalálásával kell megverni a Fideszt, majd felvállalni 4 évre a kormányzást és közben a parlamentben megcsinálni az alkotmányozást.

Válaszként elmondtam, hogy…

Ad 1.) A kettős választás koncepció csak akkor lehet sikeres, ha a Fideszt a választásokra már régen lenyomtuk.[3] Azaz nagyon fontos, hogy mindent megtegyünk a Fidesz által elkövetett „ármányok” – az egészségügy és az oktatás szétverése, a korrupció féktelenné tétele és a szegényellenesség – leleplezésére és a problémák megoldásához alternatívák megfogalmazására és a helyzet megváltozásának kikényszerítésére a polgári ellenállás – szükség esetén a polgári engedetlenség eszközeivel. Azonban csak akkor van esély arra, hogy a közvélemény java része drámai mértékben elpártoljon a Fidesztől, ha a hatalomváltásra is tudunk a többség számára vállalható perspektívát fölmutatni. Azaz ha széles körben ismertté tesszük azt az egyetlen megoldás a hatalomváltásra, amely nem kényszeríti sem a jobboldali választókat, sem azokat a nem jobboldali, de a 2010 előtti állapotokat is radikálisan elutasító választókat arra, hogy szavazatukkal „csomagban” az általuk szintén elutasított, 2010 a hatalmat gyakorló politikai erőket juttassák négy évre hatalomra a Fidesz-rendszer felszámolásáért cserébe. Ez az egyetlen megoldás pedig a „kettős választás”. A két dolog tehát egymástól elválaszthatatlan: egyfelől a különféle társadalmi csoportok mindennapi életét érintő kérdésekben oda kell állni e csoportok mellé, másrészt pedig meg kell győzni a szavazók nagy többségét, hogy a jelenlegi hatalommal szemben nemcsak más, korábban a többség által már elutasított erőket lehet támogatni, hanem a kettős választás eredményeként lehetősége lesz mindenkinek olyan erőre adni a voksát, amely a saját értékrendjéhez a legközelebb áll.

Ad 2.) Elmondtam, hogy ez a képviselői eskü lényegének teljes félreértése. Az eskü nem arra vonatkozik, hogy a képviselő nem kívánja megváltoztatni az alkotmányos rendet, hanem csak arra, hogy a jelenlegi alkotmányos rend szabályainak tiszteletben tartásával teszi meg azt. Ez egyébként 2/3-os parlamenti többség elnyerésénél egyáltalán nem is jelent problémát. [4]

Ad 3.) Itt megint a koncepció meg nem értéséről van szó. A második választás ugyanis már arányos választás lesz. Ekkor pedig már nem az a győzelem egyetlen lehetséges útja, hogy egy-egy jelölt mindenki másnál több szavazatot kapjon. A cél itt már az, hogy minden párt, vagy pártjelölt annyi szavazatot kapjon, amennyire támaszkodva tárgyalóképessé válhat a kormánykoalíció megkötésére. A kormányalakításhoz szükséges győzelmet ugyanis nem feltétlenül a relative legtöbb szavazatot szerzett párt éri el, hanem mindazok a pártok, amelyek képesek egymással a reájuk a választáson leadott szavazatok több, mint 50%-ának birtokában összefogva kormánykoalíciót alkotni. Az összefogó pártok jelöltjeit ráadásul már az első választás előtt is lehet népszerűsíteni azzal, ha a kampány során az első választáson induló közös jelöltet támogatva, de a saját programjukat megmutatva lépnek fel ezek a jelöltek – akár a közös jelölttel együtt. Mindenképp célszerű az első választáson olyan személyt indítani egy-egy körzetben jelöltként, aki a második választáson már nem kíván indulni. Így egyetlen összefogó párt sem érezheti úgy, hogy valamelyik alkalmi szövetségese visszaélt a helyzetével és a saját, második választásos jelöltjét „nyomta be” az első választás közös jelöltjének.

Ad 4.) Álláspontom szerint az első forduló közös jelöltjének korántsem kell másfél évet a politikában töltenie. Egyrészt itt egy helyben (is) ismert és népszerű személy indításáról lenne szó, így a jelölt „felépítése” nem jelent annyi időt, mint egy kezdő pártpolitikusé. Másrészt saját tapasztalatból tudom (még 1990-ből), hogy mindössze a választást megelőző két hónap az, amikor valóban nagyon intenzív kampányolásra van szükség. Előtte a politikai aktivitást a szabadidő terhére is meg lehet valósítani. Harmadrészt a jelöltnek győzelme esetén csak néhány hetet (esetleg hónapot) kell intenzíven a közélettel töltenie. Ez összesen még a fél évet sem éri el.

A Tóth Bertalannak a „kettős választásnál” reálisabbnak tartott célkitűzéssel kapcsolatos elképzelését illetően arra hivatkoztam, hogy az a jelenlegi választási rendszer bevezetésével teremtett csapdahelyzet elkerülésére nem alkalmas. A csapdahelyzet abban áll, hogy a rendszer logikája szerint a Fidesz leváltására már most, a választások előtt olyan erőknek kellene összefogniuk, amelyeknek a választók jelentős része „csomagban” nem hajlandó négy éves kormányzati megbízást is adni.  Nincs annak reális esélye, hogy például a Mellár Tamás féle (korábban az MDF-re, majd a Fideszre szavazó) konzervatív demokraták, vagy az inkább baloldali értékrendet követő, de kifejezetten a 2010 előtti kormányzás ellen szerveződött LMP szavazói, vagy az eddig hatalmon volt pártokkal szemben általában bizalmatlan civil mozgalmárok hajlandók legyenek a „rendszerváltó szavazatukkal” egyben a Gyurcsány, vagy a Mesterházy/Tóbiás vezette pártoknak négy évre szóló kormányzati megbízást adni. Viszont abban a szavazók többsége – beleértve természetesen Gyurcsány és Tóbiás pártjainak szavazóit is, sőt talán még a jobbikos szavazók jelentős részét is – egyetért, hogy az Orbán-rendszert fel kell számolni, és helyette a mainál lényegesen demokratikusabb viszonyokat kell megteremteni. Ezért indul ki a kettős választás koncepciója abból, hogy az első választáson csak a demokrácia helyreállításának céljából kell összefogni, viszont ezt követően, néhány hét múlva, egy második, immár arányos választási rendszerben megtartott választáson már mindenki szabadon szavazhat a saját kedvenc pártjára.

Néhány további hozzászólást is feljegyeztem:

Szabó Gábor a PM helyi koordinátora, ha jól értettem, három lehetőséget vázolt fel a jövőt illetően:

Az első az, ha minden demokratikus párt parlamenti képviselője lemond a mandátumáról és a jelenlegi választási rendszer fennmaradása esetén bojkottálja a választást. E koncepció ellen szerinte azonban jóval több érv szól, mint mellette.

A második lehetőség a kettős választás, amit Szabó Gábor megfontolandónak tart.

A harmadik lehetőség az, hogy az összefogó pártok előválasztást tartanak, és az azon győztes jelöltek lesznek az összefogók közös jelöltjei. Itt az a kérdés Szabó Gábor szerint is, hogy vajon az egyes összefogó pártok támogatói készek-e „fegyelmezetten” az előválasztás győztes jelöltjeire szavazni.

Tóth Bertalan egy újabb felszólalásában elmondta, hogy szerinte nem jó, ha a civilek a jelenlegi parlamenti pártok ellenében hoznak létre maguknak újabb pártot, nekik inkább civilként megmaradva kellene a pártok közötti összefogását támogatni. Leszögezte azt is, hogy amennyiben nem jön létre 2018-ra valamiféle érdemi összefogás, ő nem kíván a külön induló MSZP ellenzéki képviselőjeként (azaz vesztesként) beülni a parlamentbe.

Ágoston Andrea szintén támogatta a kettős választás koncepciót, azonban felhívta a figyelmet, hogy annak megvalósítására egyre kevesebb az idő. Véleménye szerint a Jobbikot is be kell vonni valamilyen módon a koncepció melletti összefogásba.

Dr. Balla-Faredin Márk ügyvéd szintén támogatta a kettős választás koncepciót. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a koncepció csak akkor lehet sikeres, ha olyan, a választók számára alapvetően fontos ügyek mellett, mint a korrupció leküzdése, az oktatás és az egészségügy összeomlásának megakadályozása az összefogók nagyon határozottan kiállnak. A jelenlegi kormány meglévő támogatottsága csak ezen a módon omolhat látványosan össze. Márk a maga részéről ehhez a küzdelemhez fölajánlotta jogászi szaktudását és tapasztalatait, valamint kiterjedt kapcsolatrendszerét.

(A magam részéről az általa fölsorolt három ügyhöz a társadalom perifériájára szorultak jogfosztása elleni fellépést is nagyon fontosnak tartom.)

A beszélgetés utolsó órájában már kevesebben maradtunk, de a társaság fele végig kitartott.

Sík László Zoltánnal, Tóth Bertalan parlamenti titkárával hosszasan mérlegeltük az arányos választási rendszer alapján induló demokratikus pártok esélyeit, s eközben az arányos rendszer működésének mikéntjét is elemeztük. Ennek során a még jelenlévők egyetértésre jutottak abban, hogy a tipikusan sokirányú magyar választói akarat csak akkor képezhető le demokratikusan, és csak akkor biztosítható, hogy a választás után a pártok által megbízott kormány mögött valóban a választók többségének akaratát képviselő pártok álljanak, ha a választási rendszer teljesen arányos, azaz ha nincs elveszett szavazat és a kisebb pártokra leadott voks is ugyanannyit ér egy-egy képviselői hely biztosításakor, mint a nagyobb pártokra leadott szavazat. Ilyen választási rendszer lehetséges, sőt működik is ma már számos európai országban.

Többen felvetették azt a kérdést, hogy vajon a „kettős választás” koncepcióját hogyan lehet egyszerűen kommunikálni a kevésbé képzett választók számára. Az körvonalazódott a beszélgetés során, hogy ezt két mondatban (vagy egyetlen, összetettebb mondatban J ) lehet megtenni.

Eszerint:

„Az első választáson leadott szavazatunkkal közösen eltakarítjuk a Fideszt!” „Aztán néhány hét múlva, egy második választási fordulón, mindenki szabadon szavazhat a saját kedvenc pártjára!”

* * *

Néhány nappal a fenti beszélgetés előtt a „Nappaliban” öten, (vagy hatan?) jöttünk össze azért, hogy pécsi civil aktivisták a Demokratikus Koalíció pécsi politikusaival cserélhessenek eszmét a „kettős választás” koncepcióról.

A beszélgetésre úgy került sor, hogy az első, egy órás pedagógussztrájk melletti szolidaritási tüntetésen a Leöwey Gimnázium előtt összefutottunk Kunszt Mártával, Pécs korábbi alpolgármesterével, jelenleg DK-s pécsi közgyűlési képviselővel. Egy találkozás lehetőségét kértem tőle a koncepció ismertetésére.

A beszélgetésen a DK részéről Kunszt Márta és Auth István vett részt, a pécsi civil aktivisták közül pedig rajtam kívül Getto Katalin, Nagy Erzsébet, továbbá lehet, hogy még valaki, de ha fejbevágnak, sem ugrik be, hogy kicsoda.

Auth István szimpatizált a kettős választás koncepcióval, Kunszt Márta inkább a fenntartásait hangoztatta. Elmondta azt is, hogy a DK vezetése tudomása szerint eddig nem támogatta a koncepciót. A DK egy úgynevezett „Olajág-koalíciót[5]” szeretne megvalósítani a 2018-as választáson, amely a 2014 előtti összefogásnál nagyobb önállóságot és függetlenebb politikai megnyilvánulásokat enged a benne résztvevő pártoknak. Ugyanakkor az Olajág-koalíció célja nem a kettős választás megvalósítása, hanem a 2018-as parlamenti választás után győzelem esetén négy évre szóló koalíciós kormányzást szeretnének.

Miután részletesen ismertettük vitapartnereinkkel a kettős választás koncepció tartalmát és a felvetődő aggályokra is reagáltunk, Kunszt Márta megígérte, hogy kikéri a pártvezetésük aktuális véleményét a kérdésről.

Néhány napja Kunszt Márta e-mailen megírta, hogy a DK vezetése jelenleg hogyan áll a kettős választáshoz:

Eszerint „a budapestiek szerint az Alkotmányozó Nemzetgyűlést felvázoló koncepciót vallók között nem tisztázott a Jobbik szerepe a folyamatban, ezért távolságtartással szemlélik a kérdést”.

Jelenleg itt tartunk.

[1] A korrektség kedvéért le kell írnom, hogy a beszélgetés egyik részvevője ugyanakkor utólag írásban kifejezett rosszallását fejezte ki a program ilyetén való alakulása miatt.

[2] A Választói Mozgalom felhívása itt olvasható: https://www.facebook.com/notes/v%C3%A1laszt%C3%B3i-mozgalom/v%C3%A1laszt%C3%B3i-mozgalmat-a-demokr%C3%A1ci%C3%A1%C3%A9rt/1111861158835843. A mozgalom létrehozásáról döntő Demosz határozat, és egy sor elemzés pedig  e blogomon is olvasható. Nagyon érdemes megismerni még Ruzsa Ferenc 2012-ben írt alapos elemzését a koncepcióról! Itt olvasható: http://akoztarsasagmegmentese.blog.hu/

[3] Erről beszélt Majtényi László is ugyanitt, a pécsi Trafikban a „kettős választás” koncepcióról vele, Juhász Péterrel és Bokros Lajossal közösen tartott fórumunkon 2016. február 9-én.

[4] Más kérdés: mi van akkor, ha a győztesek csak feles többséghez jutnak a parlamentben? Egy ilyen a helyzetben az alkotmányozás lehetőségéről megoszlik az alkotmányjogászok álláspontja. Létezik olyan álláspont is, hogy az alkotmányozásra már a választási kampányban a választók meghatalmazását kérő parlamenti többség kiindulhat abból, hogy a jelenlegi alkotmányos rendelkezések önellentmondást tartalmaznak, amit jobb híján feles törvényhozással kell föloldani, majd utólag népszavazással megerősíteni. Egyfelől a jelenlegi alaptörvény is kimondja ugyanis a népszuverenitás és a jogállamiság elvét, másfelől viszont több alkotmányos rendelkezés kifejezette akadályozza a legalapvetőbb alkotmányos alapjogok érvényesülését. Ilyen esetben előállhat olyan helyzet, hogy a képviselőknek az alapvető alkotmányos jogok védelme érdekében a diszkontinuitás alapjára kell helyezkednie. Azaz egyes hatályos jogszabályokat meg kell sértenie ahhoz, hogy a magasabb rendű alapjogokat érvényesíthesse. Ilyen esetben az alkotmányos szabályokban rejlő ellentmondást feloldó törvényeket az azokat közvetlenül (népszavazással) jóváhagyó népakarat és a nemzetközi közösség kontrolljának elfogadó álláspontja legitimálhatja. Az eskü betartását a népszuverenitás érvényesülésének ez a fajta elismerése igazolhatja. Hangsúlyozom, erre a fajta legitimációra csak akkor van szükség, ha az összefogók győzelmükkel nem szerzik meg a 2/3-os parlamenti többséget. A jelenlegi - aránytalan - választási rendszer alapján a győztesnek viszont jó esélye van arra, hogy ha már győz, a 2/3-os parlamenti többséget is megszerzi.

[5] A kifejezést eredetileg Olaszországban, a Berlusconi ellen szerveződött első, 1996 és 2001 között hatalmon volt kormánykoalícióra használták.